Egyre több hazai magyar civilszervezet, közösség és egyén is megkapta a kétnyelvűséget.
„Azt a betegséget, amelynek például egyik tünete egy mozgalomban adta leginkább tanújelét, amely úgy szól Poftiţi–Tessék vagy Köszönöm–Mulţumesc és amely itt-ott már a boltokban, üzletekben és közönségszolgálattal elfoglalt erdélyi hivatalokban is elterjedt.
A kór első tünete az, hogy a kiszolgálókon, hivatalnokokon mosoly terül szét, úgy értem, az arcuk válik derűssé, a szokott komor és elutasító, sőt kötelező bürokratikus álarc helyett előzékenység mutatkozik rajtuk, amikor meghallják, hogy az ügyfél/vásárló magyarul szólal meg a hivatalban és a kereskedelem egységes nemzeti boltjaiban. A kór súlyosabb fázisaiban – ekkor már a járványügyi szakemberek talpig védőburokba öltözve, az ebola elleni védekezésből tanulva, közelítenek a járvánnyal fertőzötthöz – a beteg már-már magánkívül udvarias, két nyelven társalog, szolgál, érdeklődik, megfeledkezik a kötelező elutasításról, sőt szolgálatkész lesz, hivatali titkokat fed fel, például megmondja, melyik pénztárnál lehet sor nélkül sorbaállni.
Kezelése egyszerű, az ilyen alkalmazottat az Új Jobboldal által létesített sürgősségi fertőzőkórházba kell küldeni kényszerkezelésre. Ezt azonban – sajnos – az Európai Unió hazánkban is előnyt élvező és kötelező rendszabályai, valamint az emberiesség ósdi követelményei tiltják. Sőt az összeurópaiak egyenesen rosszallóan csóválják a fejüket. Azt sem javallják, hogy kétnyelvűséggel fertezetteket karanténba zárják, mert az a személyes szabadság felrúgásával lenne egyenlő."
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Látszólag naiv eszmefuttatás arról, hogy miként lehet hivatali kommunikációs balfaszkodással tartósan mérgezni a közvéleményt.

Romániában nem ritkák a vendéglátóiparban tapasztalható hiányosságok, ám nem mindegy, hogy ezeket milyen szemszögből közelítjük meg. A turizmus személyes tapasztalatokon alapul, a vendég pedig az alapján dönt, hogy mit kap a pénzéért.

De ha mégsem, akkor talán megfontoltabban kellene nyilatkozgatni.

Platformok jönnek és mennek. De egy generáció számára közösségi- és identitásformáló erő volt az internetnek az a korszaka, amikor még nem volt olyan gyors, mint most, de épp elég gyors volt ahhoz, hogy maradandó élmény legyen.
Platformok jönnek és mennek. De egy generáció számára közösségi- és identitásformáló erő volt az internetnek az a korszaka, amikor még nem volt olyan gyors, mint most, de épp elég gyors volt ahhoz, hogy maradandó élmény legyen.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
A manele jött, szólt és győzött, pontosabban letarolt mindent, amit a tömegszórakozás szintjén letarolhatott. Ehhez valahogy viszonyulni kell. De nem mindegy, miképpen.

Mennyi esélye van az egyénnek az állam, és a nagyhatalmak ellen egy groteszk világban?