Lehetne persze olyan immunitás-rendszert kidolgozni, mint Dániában, de akkor a hazai képviselőknek is úgy kellene képviselniük a választók érdekeit, mint Dániában.
„A felsőház elnöke azzal »érvelt«, hogy ez az elv működik egész Európában, hogy »a parlamenti képviselőket megvédjék a hatalom túlkapásaitól, visszaéléseitől«, és azt szeretné, ha a parlamenti képviselők mentelmi rendszere úgy működne Romániában is, mint ahogyan Dániában... Azt persze nem tette hozzá, hogy az államrendszernek is úgy kellene működnie!
Összehasonlításként csupán: az Európai Unió tavaly közzétett korrupcióellenes jelentése szerint évente 120 milliárd euró vész el az EU tagállamaiban korrupció miatt, és az unió legkevésbé korrupt országai éppen Dánia, Finnország, Luxemburg és Svédország. Ezekben az országokban az emberek kevesebb mint egy százaléka állította, hogy meg kellett vesztegetnie valakit ahhoz, hogy ügyét elintézze. Ezzel szemben hogy is van ez nálunk?
Vannak olyan országok is az EU-ban, ahol a válaszadók szerint széles körű a korrupció, viszont csak kevesen szembesülnek személyesen is a jelenséggel: például Németországban, Hollandiában, Belgiumban, Franciaországban és Észtországban.
Portugáliában, Szlovéniában, Spanyolországban és Olaszországban szintén alacsony a korrupcióval személyesen szembesülők aránya, viszont a médiában nyilvánosságot kapó nagyszabású politikai és üzleti korrupciós ügyek miatt a válaszadók nagy többsége szerint súlyos és széles körű a probléma. A jelentés Magyarországot Szlovákiával és Lengyelországgal szerepelteti egy csoportban. Ezekben az országokban a válaszadók szinte kivétel nélkül széles körű problémának érzik a korrupciót, és sokaknak személyesen is része volt benne.
A legrosszabb a helyzet Bulgáriában, Romániában, Horvátországban, Csehországban, Litvániában és Görögországban.
Ezek után a dán példával előállni mentelmijog-ügyben nem más, mint arrogancia, a hazai választók semmibevétele. Lehetne persze olyan immunitás-rendszert kidolgozni, mint Dániában, de akkor a hazai képviselőknek is úgy kellene képviselniük a választók érdekeit, mint Dániában."
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Európa legveszélyeztetettebb örökségi helyszínei közé került a Hunyad megyei Őraljaboldogfalván található református templom. A felbecsülhetetlen értékű freskókkal díszített műemlék megmentése most nemzetközi összefogással indulhat meg.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
Középkorú férfira támadt rá egy medve pénteken délután a patakfalvi házának kertjében – az áldozatot kórházba szállították, a nagyvadat pedig kisvártatva kilőtték.
Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.
Bocsánatkérésre szólította fel Frunda Csenge marosvásárhelyi tanácsos Bungardean Emilian AUR-os önkormányzati képviselőt, aki azt állította, hogy ő nem tud románul. A felszólított tagadta ezt és azzal hárított: „mind testvérek vagyunk”.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
Elmélkedés a romániai felsőoktatásról, a külföldi agyelszívásról és arról, hogy miért van igaza Ilie Bolojannak az orvosok itthon marasztalásáról akkor is, ha az nem megvalósítható.

A sajátos romániai demokrácia egyik alapvetése, hogy az elvileg különálló hatalmi ágak látszólag egymással harcolnak az emberek kárára, de valójában kéz kezet mos alapon a politikai-anyagi klikkek irányítanak mindent.

Vladiszlav Heraszkevics ukrán olimpikon felrakatta sisakjára a háborúban elesett sporttársak képeit. És nem volt hajlandó megválni tőle. Mire a NOB kizárta a versenyből. Bumm, robbant a botrány.

Az egykori diktátori luxusrejtek ma szabadon bérelhető.

„Hát szerinted lenne autópálya, gyár, új lakónegyed, pláza ebben az országban, ha hagynánk, hogy mindenki, bárki beleszóljon? Ha hagynánk, hogy az az ember, aki meg tudja csinálni és aki meg is csinálja, elbukjon valami rongyos egy-két milliós tyúkperen?”

Új kód kéne az egészségügyi kártyára. Papírt kapunk helyette. Kultúrantropológiai kiselőadások a váróteremben. Papírokat adunk papírért. Papír papír hátán. Aztán csak meggyógyul egyszer ez az istenverte hazai egészségügy is.