Portálunk élete fordulóponthoz érkezett. Mutatjuk a helyzetet és mutatjuk a jövőt is (már amennyit sejtünk belőle).
A helyzet: A Főtér portál eddigi nyolc fős szerkesztősége 2023. január 1-jétől négy főre csökken, meg kell válnunk külsős munkatársainktól is, elbocsátások miatt.
A következmény: A Főtér négy fős „szerkesztőséggel” nem tud az eddigiekhez hasonló tartalmi és mennyiségi keretek között működni, ezért január 1-jétől a jelenlegi felületen, de más tartalmi és tartalomfrissítési rendszerben folytatjuk a tevékenységet.
Az ok: Az erdélyi Médiatér-csoporthoz adminisztratív és pénzügyi szempontból tartozó portálunk eddigihez hasonló működéséhez szükséges teljes anyagi keret (igencsak észszerűen és józanul elköltött keret) január 1-jétől nem biztosított, ezért a csoport központi vezetése a teljes anyagi ellehetetlenülést elkerülendő a költségcsökkentés és a személyi leépítések mellett döntött.
A hangulat: Nem jó. A leépítések és az ebből származó tartalomgyártási nehézségek kényszerűek, nem akartuk, de ez jött szembe.
Nagyon nem jó, hogy meg kellett írnom ezt a cikket. De sajnos meg kellett írnom.
Szögezzük le a legelején: a Főtér nem szűnik meg, mivel mi, a maradó munkatársak folytatjuk, ahogy tudjuk és ahogy folytathatónak látjuk. Viszont most, a fordulópontnál szükséges valamiféle számvetés, értékelés, visszatekintés az elmúlt közel egy évtizedre, mivel úgy tűnik, hogy egy korszak lezárult portálunk életében.
Jövő év februárjában lesz kilenc éves a Főtér. Ez idő alatt portálunkon megjelent összesen kábé 44 ezer különféle tartalmi egység. Ezen belül írtunk úgy 42 ezer szöveges napi tartalmat (Kézműves hírek), leforgattunk kábé ezer videót, készült nagyjából 750 képregény, született 110 blogbejegyzés (Blogring), 370 gyors reagálású véleményanyag (Lőtér), több száz hosszabb kommentár és tárca (Különvélemény). Legjobb hónapunkban 2,7 millió oldalletöltésünk volt.
A Főtér szemleportálként indult és működött a kezdeti időszakban, de elég hamar rájöttünk, hogy ennél több is van benne. Az elmúlt közel kilenc évnyi működés bebizonyította, hogy a több egyéni hangú, stílusú, kreatív szemléletű, bár eltérő személyiségű szerző, aki a Főtér fejléce alatt dolgozott és továbbra is dolgozik, közös erőfeszítéssel – és az ilyenkor szokásos, járulékos nehézségekkel is – létrehozott, létrehoztunk egy olyan arculatot és szellemiséget, amely az erdélyi magyar médiatájkép egyik meghatározó szereplőjévé tette a Főteret.
ahhoz mi kevesek is vagyunk. Azt viszont a mi eszközeinkkel és ráhatásunkkal megtehettük, hogy megpróbáljuk megmutatni mindazt – egy részét legalábbis –, ami a sokrétű, összetett és színes erdélyi társadalmunkban megmutatásra érdemes, nyilvánosságot adni a jónak, megdicsérni a szépet, megélni a kellemest, de bemutatni, kifigurázni, kinevet(tet)ni a rosszat, a csúfat és a kellemetlent, ami ugyanúgy magyar, erdélyi, romániai valóságunk része, mint a jó és a szép.
Nem akartunk mindent megírni, nem akartunk mindent közölni, lehozni, és nem akartunk semmilyen csoport, szervezet, intézmény vagy párt hirdetőtáblájává válni (nem is váltunk és a továbbiakban sem fogunk azzá válni). Hanem csak úgy, ahogy tudjuk, egyéni, szubjektív, mondhatni főteres szemszögből megmutatni mindennapjaink, örömeink, boldogságaink, vagy bosszúságaink, tragédiáink valamiféle csokrát.
Átélhetővé próbáltuk tenni az életünket meghatározó történéseket, eseményeket, döntéseket és folyamatokat. Az élményszerűség szempontjából viszonyulhatóvá tenni mindezt. Megmutatni olvasóinknak, nézőinknek, hogy mi, akik mindannyian itt, Erdélyben élünk, mindenféle különbözőség, nézeteltérés és nehézség ellenére valahol mégiscsak élő és sajátosan lélegző közösség vagyunk. Szeretjük a töltött káposztát, de a miccset is, a szilágysági házi pálinkát, de a belga kézműves sört is, a házi varrottast, de a szegecselt bőrdzsekit is, Móriczot, de Stephen Kinget is, a felcsíki táncot, de Nick Cave-et is. Hogy emberek vagyunk, magyarok, de erdélyiek is. Hogy élünk. Jól, rosszul, ahogy tudunk és ahogy hagyják, ahogy segítenek bennünket és ahogy akadályoznak minket. És közben nevetünk, sírunk, dolgozunk, neveljük a gyermekeinket, dicsérünk és szidunk, imádkozunk és káromkodunk, olvasunk és énekelünk, keresztelünk és temetünk.
Tettük mindezt úgy, hogy nem féltünk szembemenni korábban örökkévalónak vélt, begyökeresedett szakmai szokásokkal, nem féltünk kilépni a műfaji keretekből és nem féltünk úgy tájékoztatni, hogy közben szórakoztatunk is. És persze próbáltunk rácsatlakozni az időközben ijesztő ütemben átalakuló, a szakma által sérthetetlennek tekintett szempontokra fittyet hányó médiafogyasztási szokásokra (aki most, 2022 végén azt mondja: tudja, hogyan kell bombabiztos recept szerint médiát csinálni, az vagy nem tudja, mit beszél, vagy hazudik).
Írtunk anticikket, közöltünk antifotót, írtunk cikket versben, készítettünk helyszíni riportot szokatlan szemszögekből, meghonosítottunk az erdélyi magyar médiában addig nem igazán létező viszonyulásmódokat, szófordulatokat és sorolhatnám. Nem próbáltunk versenyezni a hírtelevíziókkal (sem), nem kopipészteltük mi is a médiafelületeken széles körben megjelenő hírügynökségi híreket, és nem is folytattunk aktivista jellegű, hisztérikus ideológiai igehirdetést a függetlenség és az objektivitás látszatában tetszelegve.
Egyvalamit tekintettünk szent és sérthetetlen alapelvnek: nem szabad hazudni. Nem is hazudtunk, tudatosan biztosan nem.
Bármennyire is hihetetlenül hangzik – a hozzánk ellenségesen viszonyulók számára mindenképpen –, kilenc év alatt senki (sem a finanszírozónk, sem más) nem szabta meg nekünk, mit hogyan kellene csinálni, mit kellene vagy nem kellene megírni vagy közölni.
Többen számon kérték rajtunk, hogy ezzel vagy azzal miért nem foglalkozunk, miért nem írunk olyat, amit mások is írnak. Pedig a válasz rém egyszerű: hát éppen ezért. Mert mást akartunk. Igyekeztünk és továbbra is igyekszünk nem foglalkozni olyasmivel, ami ezer másik felületen is megjelenik, ezer más csatornán hozzáférhető a közönség számára. Hanem próbáltunk és próbálunk ezután is olyasmit megmutatni, ami máshol kimarad, nem jelenik meg, de ugyanúgy a valóságunk, az életünk része, mint számos egyéb, sok helyen, vagy mindenhol közölt tartalom. A mi stílusunkban, a mi válogatásunkban, a mi szűrőnkön keresztül.
Nincs annak objektív, számszerűsíthető mércéje, hogy mindaz a munka, erőfeszítés, öröm és bosszúság, amit ennek érdekében befektettünk és megéltünk, mennyire volt sikeres, de úgy érzem, nincs miért szégyenkeznünk.
Az Önök, kedves olvasóink és nézőink visszajelzései alapján egyértelmű, hogy nem dolgoztunk és dolgozunk hiába, sikerült kiváltani elismerésüket és bírálataikat, sikerült elősegíteni a dolgok megértését vagy a dolgokban való kételkedést, sokuknak adtunk örömet, igaz, szereztünk bosszúságot is.
munkájukat, erőfeszítéseiket, kreativitásukat, közös örömeinket. Balogh Leventének a kitartó kora reggeli műszakokért, Erdély Lászlónak a gazdag videókínálatunk mesteri igazgatásáért és gyártásáért, Mészáros Tímeának az alapos odafigyelésért, Papp Attila Zsoltnak a Főtér első négy évének főszerkesztéséért és az utána is rendszeresen szállított magas színvonalú írásokért.
Köszönöm állandó külsős munkatársainknak, hogy velünk voltak. Botházi Máriának az évek során több kötetben is megjelent tárcákért, Boros Miklósnak a sportélet virtuóz bemutatásáért, Jakab-Benke Nándornak a heti két képregény rendszeres szállításáért.
Köszönet egykor állandó, időközben távozott munkatársainknak. Szabó Tündének az éles eszű írásokért, Oláh-Badi Leventének, a videórovat korábbi munkatársának a vidámságért, a kéretlen és megbocsáthatatlan szóviccáradatért. Pap Melindának az alapos riportjaiért és egyéb írásaiért. Rusz Péternek, aki nem volt a kollégám, mert amikor pár hónappal a Főtér indulása után a szerkesztőség tagja lettem, már nem dolgozott velünk. Tulit Gyopárnak, hogy a szerkesztőség nem hivatalos tagjaként emelte a videórovat színvonalát.
Természetesen köszönöm Blogringünk szerzőinek, Albert Beának, Bakk Miklósnak, Bíró Hunornak, Kubiszyn Viktornak, Fodor Enikőnek. Köszönet jár Laczkó Vass Róbertnek is a videósorozatáért.
És persze köszönöm Önöknek, olvasóinknak, követőinknek, akik eddig is olvasnak és ezentúl is olvasnak majd bennünket.
Az eddigiekhez képest felére apadt szerkesztőségi létszámmal, külsős munkatársak, bloggerek nélkül mi négyen, akik január elsejétől visszük tovább a Főteret – Gyergyai Csaba, Fall Sándor, Szántai János és Varga László Edgár – nem tudunk az eddigiekhez hasonló hírportálszerű üzemmódban dolgozni. A Főtér ritkábban és kevesebb tartalommal frissül majd. De megpróbálunk továbbra is rendszeresen elolvasásra érdemes tartalmat kínálni. Amíg tudjuk. Amíg lehet...
Nem a magánember, hanem a politikus mosolyáról lesz itt szó, abban pedig benne van az egész romániai mélyvalóság.
Gondolatok az alkotmánybíróság és a különleges nyugdíjak 15 éves problémája körül.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
88 éves korában szerdán elhunyt Jenei Imre, a román és a magyar labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitánya, aki a Bukaresti Steaua csapatának edzőjeként 1986-ban megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
Megrongálták a Sepsi OSK utánpótláscsapatának autóbuszát Craiován. Nem vár tovább, megnősül Nicușor Dan.
Jogerősen négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a brassói ítélőtábla emberölési kísérlet és garázdaság miatt Dani Mocanu manele-énekest.
Őrizetbe vették szerdán egy lugosi iskola pedagógusát, miután azzal gyanúsítják, hogy tanítás közben felpofozott két tízéves diáklányt. A városi rendőrséget a gyerekek szülei értesítették a történtekről.
Ismét megjelentek olyan gyanús emberek Gyergyószentmiklóson, akik jótékonysági célokra hivatkozva vagy különféle termékeket és szolgáltatásokat kínálva kopognak be a helyiekhez, megtévesztő szándékkal – figyelmeztet a város önkormányzata.
„Mi, erdélyiek, zömében a valóság talaján állunk” – vallotta az aradi edzőlegenda, akivel csúcsra jutott a román klubfoci.
„Mi, erdélyiek, zömében a valóság talaján állunk” – vallotta az aradi edzőlegenda, akivel csúcsra jutott a román klubfoci.
És abban aligha lesz köszönet.
És abban aligha lesz köszönet.
Pál apostol annak idején leírta, hogy ahol van törvény, ott aztán van bűn is. Na de ha a törvényt nem tartják be, akkor a bűn nem is bűn. Csók, mindenki kapja be, lehet tolni a gyűlöletbeszédet.
Pál apostol annak idején leírta, hogy ahol van törvény, ott aztán van bűn is. Na de ha a törvényt nem tartják be, akkor a bűn nem is bűn. Csók, mindenki kapja be, lehet tolni a gyűlöletbeszédet.
Romániában azóta sincs súlyos égési sérültekkel foglalkozó kórház. Gyász van, a túlélők pedig megpróbálták feldolgozni a társadalommal karöltve az ország 1989-es forradalom óta legtöbb halálos áldozatot követelő civil katasztrófáját.
Romániában azóta sincs súlyos égési sérültekkel foglalkozó kórház. Gyász van, a túlélők pedig megpróbálták feldolgozni a társadalommal karöltve az ország 1989-es forradalom óta legtöbb halálos áldozatot követelő civil katasztrófáját.
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
Húsz éves a román filmtörténet egyik legfontosabb filmje. Az ember megnézi és azt gondolja, valamiféle letűnt kor történéseit látja. Aztán lassan rájön, hogy az a kor nem tűnt le.
Húsz éves a román filmtörténet egyik legfontosabb filmje. Az ember megnézi és azt gondolja, valamiféle letűnt kor történéseit látja. Aztán lassan rájön, hogy az a kor nem tűnt le.
Szükség van-e arra, hogy furcsán összeállított felméréseket készítsünk a társadalom hiedelmeiről, meggyőződéseiről, hogy aztán letoljuk őket a végén?
Szükség van-e arra, hogy furcsán összeállított felméréseket készítsünk a társadalom hiedelmeiről, meggyőződéseiről, hogy aztán letoljuk őket a végén?
Arról, hogy miért lenne kívánatos, ha az elit és a nép is ugyanabban a csapatban focizna.
Arról, hogy miért lenne kívánatos, ha az elit és a nép is ugyanabban a csapatban focizna.
Nem a magánember, hanem a politikus mosolyáról lesz itt szó, abban pedig benne van az egész romániai mélyvalóság.
Nem a magánember, hanem a politikus mosolyáról lesz itt szó, abban pedig benne van az egész romániai mélyvalóság.
Nem a magánember, hanem a politikus mosolyáról lesz itt szó, abban pedig benne van az egész romániai mélyvalóság.
Gondolatok az alkotmánybíróság és a különleges nyugdíjak 15 éves problémája körül.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?