Kik ma az erősebb kutyák, avagy ki ért ma a politikához?

Nagy felháborodást váltott ki Románia amerikai „különmegbízottja”, Dragoș Sprînceană minap tett kijelentése, miszerint Amerikának egyszerűen figyelmen kívül kéne hagynia a Bukarestből érkező Ukrajna-párti nyilatkozatokat egészen addig, amíg az országnak csak ügyvivő elnöke van. Sprînceană kertelés nélkül (értsd: mindenféle ködösítő politikai maszlagot mellőzve) kimondta: a jelenlegi bukaresti vezetés vakon járja az Emmanuel Macron francia elnök által kijelölt utat, aki „az EU nevében” folytatni akarja a háborút, miközben a Trump-adminisztráció békét akar, méghozzá minél hamarabb. Ez persze Donald Trumpnak nagyon nem tetszik.

Aztán kiderült, hogy az Amerikában szállítmányozási céget vezető tehetős üzletember úgy lett különmegbízott,

Ciolacu és a kormánya egyszerűen csak megkérték, hogy lobbizzon már egy kicsit a hőn áhított – és váratlanul, de nyilván nem jelzésérték nélkül elhalasztott – román vízummentesség ügyében az amerikai illetékeseknél, ha már úgyis ott van a tűz körül az urakkal.

(Abba most inkább ne is menjünk bele, hogy a Ciolacu-kabinet legnagyobb megvalósításait abban látja, hogy megkönnyítse az állampolgároknak az ország elhagyását – vö.: schengeni csatlakozás, amerikai vízummentesség…)

Sprînceană még azt is megengedte magának, hogy megjegyezze:

sem azt, hogy az amerikai politika lobbirendszerben működik.

Ki ez?! Mit akar?! Hogy merészeli?! – jöttek gyorsan a felháborodott reakciók (főleg) Bukarestből.

Ciolacu miniszterelnököt menten lemondásra szólították föl, amit Ciolacu miniszterelnök megint nem tett meg, ehelyett elhatárolódott saját különmegbízottjától, mondván, hogy Sprînceană egyszerű állampolgárként csak a saját véleményét hangoztatta, nem a hivatalos román álláspontot.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kemény szavakkal dorgálta az állítólagos különmegbízottat – aki szerinte hivatalos megbízás, és az ezt igazoló OKMÁNY (sínes doszárban!) híján nem is igazi különmegbízott – mondván,

Traian Băsescu volt államfő, Marcel Ciolacu nagy kritikusa is sietett pikírten odaszúrni, milyen hatalmas diplomáciai baklövés volt olyan személyre bízni (nem hivatalosan) az ország képviseletét, akinek „ezer kamionja van”, de diplomáciai tapasztalata semmi.

És így tovább. Pörög a botrány azóta is.

Először is szeretnénk (szigorúan saját hatáskörben) leszögezni, hogy Kelemen Hunornak alighanem igaza van: Dragoș Sprînceană nem ért a politikához. Másodsorban sietnénk leszögezni azt is, hogy Kelemen Hunor alighanem téved, ugyanis

Különösen azok nem, akik évtizedek óta részt vesznek annak alakításában.

A legutóbbi romániai és globális események arra utalnak ugyanis, hogy ez a hosszú ideje gondosan építgetett, (hazug) ideológiai, erkölcsi lózungokkal megtámogatott (és elfedett) politikai építmény éppen nekik (a politikát évtizedek óta alakítóknak) köszönhetően megrogyott, és recsegve ropogva a szemünk előtt hullik darabokra.

A Trump-adminisztráció agresszív, az Egyesült Államok gazdasági érdekeit minden nemes elv fölé helyező, a méltányosságnak még csak a látszatát kelteni sem igyekvő hozzáállása teljesen egyértelműen kinyilatkoztatta a világnak, hogy csak egy elvet ismer, ez pedig így írható le:

Kinyilatkoztatta továbbá azt is, hogy elvárja, hogy a világnak az amerikai ernyő alá eső része gondolkodás nélkül fejet hajtson Amerika nyers erejének, és ne merészeljen ellentmondani neki sem elvi, sem gazdasági megfontolások mentén.

Romániában – ahol az eddigi politikai elit látványosan megbukik éppen – jelenleg zajlik a teljes átrendeződés, és biztosak lehetünk benne, hogy mire ez befejeződik, Románia feltétel nélkül támogatni fogja a Trump-adminisztráció álláspontját minden egyes apró részletre kiterjedően.

Ezeket a kőbalta-egyszerűségű tényeket értette meg a maga egyszerű, vállalkozói agyával Dragoș Sprînceană, és nyilatkoztatta ki a kocsmaasztal mellől naiv egyszerűséggel, kertelés, mellébeszélés nélkül.

A klasszikus politika művelői a jelek szerint hamarosan elmennek a levesbe, a politika ugyanis nyílt csatatér lett, az elveknek itt már nincs helye (sem az elvekről való hazudozásnak – már ez is fölöslegessé vált), csak a nyers gazdasági érdekeknek, és az ezek mentén történő lobbizásnak.

George Simion, aki úzvölgyi focihuligánból néhány év alatt a legesélyesebb elnökjelölt lett – miközben pártját a vérnacionalizmustól a látszólagos néppártosodásig vezette számtalan érdekszövetségen, azok érdekfelbontásán, majd érdekújrakötésén át –, illetve Victor Ponta, aki az utolsó pillanatig kivárt, számba vette a mezőnyt és a lehetőségeket, majd felvette a fejére az Amerika-párti sapit, szájára pedig az időközben félreállított Călin Georgescu jelszavait (a kettőt ráadásul egyszerre!!), és hopp, be is futott a második helyre a legesélyesebb jelöltek sorában.

Aztán, hogy a magyarok számára egyik lehetőség sem lesz túl jó, az már a mi privát, magánállampolgári, tyúkszaros kis problémánk.

Majd jól elbúsulunk rajta a kocsmaasztalnál…