Az erdélyi magyarok nagy többsége abban az abszurd helyzetben is Nicușor Danra szavazott volna, ha Orbán és az RMDSZ is kifejezetten és erőteljesen George Simion támogatására buzdított volna.
Fotó: Nick Night / Unsplash.com
Az elnökválasztás után sokan elkezdték verni az asztalt a közösségi médiában, hogy az RMDSZ-nek kellene bocsánatot kérnie az erdélyi magyaroktól. Mert hogy az elnökválasztási kampányban, az első forduló előtt Crin Antonescunak kampányoltak, aki aztán csak harmadik lett és nem jutott be a második fordulóba. És azt is mondták, hogy az RMDSZ köpönyegforgató, mert azonnal beállt Nicușor Dan mögé, miután kiderült, hogy ő lesz a továbbjutó.
Nem mondanám, hogy meglepődtem ezeken a reakciókon, újabban már semmin nem tudok meglepődni, mióta évek óta látom, hogy a Facebookon percek alatt alakulnak át az emberek covid-szakértőből geopolitikai zsenikké, hadászati stratégákká, belpolitikai csúcselemzőkké és kampánygurukká.
Azon viszont kicsit megütköztem – vagy inkább egy illúzióval kevesebbet táplálok –, hogy magasan képzett, olvasott, széles látókörű értelmiségiek, akik évek és évtizedek óta követik és kommentálják is a romániai és az erdélyi történéseket, ugyanígy reagálnak, és a végletesen leegyszerűsített és moralizáló asztalveregetés helyett képtelenek reálisan felmérni és megítélni egy helyzetet, ami talán nem annyira egyszerű, de nem is túlságosan bonyolult.
ez az RMDSZ dolga, Csoma Botond szóvivő meg is tette a Facebook-oldalán, csak próbálom az elnökválasztás konkrét végkifejlete és közvetettebb eredményei felől is nézni ezt a folyamatot. Ezek az eredmények pedig képviseleti-politikai és társadalmi szinten is máris tagadhatatlanok.
Egyrészt elég szépen megugrott az RMDSZ megítélése mind társadalmi, mind pedig politikai szinten. A többségi román társadalom és a potenciális pártpartnerek is azt látták, hogy az RMDSZ példaszerűen mozgósított és rendesen odatette a vállát Nicușor Dan győzelmének elősegítésében. Másrészt az erdélyi magyar közösség is jó nagyot nőtt a román társadalom szemében, mivel oda szavazott, ahová szükséges volt. Túllépve azon, hogy az RMDSZ az első fordulóban nem Nicușor Dant, hanem Crin Antonescut támogatta. És túllépve Orbán Viktor elhíresült – elhíresített – tihanyi beszédén, amelyben pár nappal a döntő választás előtt George Simion nevét emlegette.
És ennek a túllépésnek a jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni.
Hogy kulcskérdésekben és végső soron valahogy fel tudják ismerni önállóságukat és sajátos helyzetükből eredő érdekeiket. Nekem meggyőződésem, hogy az erdélyi magyarok nagy többsége abban az abszurd helyzetben is Nicușor Danra szavazott volna, ha Orbán és az RMDSZ is kifejezetten és erőteljesen George Simion támogatására buzdított volna.
Ez a fejlemény pedig láthatóan elég jelentős zavart okozott azoknak az erdélyi magyar értelmiségieknek a fejében, akik évek óta azon fáradoznak, hogy valahogy bebizonyítsák: az erdélyi magyarokat feltétlenül lehet akarat nélküli bábként, zombi szavazótömegként, csicskaként használni. És hogy az erdélyi magyarok fentről – de főleg Budapestről – távirányított nácik, szélsőjobboldaliak, simionisták, putyinisták, diktatúrapártiak meg egyéb szörnyűségek, amit egy ideje felmérésekkel, tanulmányokkal és a közbeszéd összehangolt terelésével és habosításával próbálnak rájuk bizonyítani.
Nicușor Dan győzelme, George Simion elutasítása mellett szerintem a legfontosabb hozadéka az elnökválasztásnak az, hogy
Amivel – tetszik, nem tetszik –, a képviseletnek, az RMDSZ-nek is számolnia kell. Akkor is, ha harmincöt év után is úgy gondolnák a szervezetben, hogy sikeresen uralják a közösséget és azt a téves következtetést vonnák le, hogy kizárólag az RMDSZ sikere és eredménye az, ahogyan a magyarok most szavaztak.
Ami pedig az erdélyi magyar értelmiségi elit fentebb említett részét illeti, most még könnyebb megállapítani: ez a kör sikeresen belelavírozta magát egy olyan állapotba, amelyből most már tényleg csak a végletekig leegyszerűsített moralizáló, ideologizáló és valóságtévesztő kijelentések szüremlenek ki. Pedig ha most valakinek bocsánatot kellene kérnie az erdélyi magyaroktól, akkor ők lennének azok. De elég lenne annyi is, ha csak azt mondanák: tévedtünk.
Hát azért, mert egyrészt nem tudja, hogyan kell, magyarán: nem ért hozzá, másrészt meg – hangozzék ez bármilyen furán is – nem ismeri eléggé a környezetet, a közösséget, amelynek segítenie kellene. Mert a többszempontú elemzés, a reális értelmezés és mérlegelés helyett ideológiai és politikai aktivizmussal, önjelölt morális autoritássá válással foglalkozik. És a mindenféle kognitív disszonanciák felismerését és a megkapargatni való felületek mögé nézés erőfeszítését egy ideje iszonyúan káros, de kétségtelenül kényelmes, szellemi vagy egyéb erőfeszítést egyáltalán nem igénylő pótcselekvésekkel, az erdélyi magyarokat illető címkézésekkel (orbánozással, fasisztázással, szélsőjobbozással, putyinozással stb.) próbálja kibekkelni.
Van még egy lehetőség, hogy mindezt igenis tudatosan, összehangoltan, jól kitervelt politikai agendát követve teszi, de ez annyira bizarr feltételezés, hogy talán nem is kellene foglalkozni vele, ugye. Ugye???
– tette fel a költői kérdést Sólyom István kollégám a Facebookon az elnökválasztás másnapján. Ennyi a lényeg, lehet rajta gondolkodni.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.
Az, hogy lassan három hónapja nincs kormánya az országnak: baj. De nem tragédia.
Az, hogy lassan három hónapja nincs kormánya az országnak: baj. De nem tragédia.
És miért nem?
És miért nem?
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
A hajdani Borsos utcából lett Thököly utca legújabb nevét – strada Traian – látva elmosolyodott. Valami azt súgta, lesz itt még látnivaló.
A hajdani Borsos utcából lett Thököly utca legújabb nevét – strada Traian – látva elmosolyodott. Valami azt súgta, lesz itt még látnivaló.
Vajon olvassa-e még valaki annak az embernek a történeteit, aki elsőként hozta közelebb nekünk, magyaroknak a brazíliai őserdők életét?
Vajon olvassa-e még valaki annak az embernek a történeteit, aki elsőként hozta közelebb nekünk, magyaroknak a brazíliai őserdők életét?
Az utasok 86 százaléka nem ajánlaná az állami vasúttal utazást a legújabb felmérés szerint, a probléma azonban messzire mutat.
Az utasok 86 százaléka nem ajánlaná az állami vasúttal utazást a legújabb felmérés szerint, a probléma azonban messzire mutat.
Ha sem a tanárnak, sem a rendőrnek nincs joga átvizsgálni a szabálytalankodó diákot, akkor minek tanuljon a diák?
Ha sem a tanárnak, sem a rendőrnek nincs joga átvizsgálni a szabálytalankodó diákot, akkor minek tanuljon a diák?
Képzeljük el, megy Grindeanu tárgyalni Bolojannal és Kelemennel, de a bokorból előugrik egy medve, ő meg kint reked. Nem lesz kormány!
Képzeljük el, megy Grindeanu tárgyalni Bolojannal és Kelemennel, de a bokorból előugrik egy medve, ő meg kint reked. Nem lesz kormány!
Érdemes-e mindenhol durván nyírni a füvet a városban? Kiváltható-e egy öreg fa tíz újonnan ültetett fával? Az urbánus zöldterületek mint hűtőberendezések kicsit másképp élnek a vezetőség fejében, mint a lakosság tapasztalataiban.

És lett fogaknak nagy csikorgatása. Pedig hogy egy nap meg fog jelenni, ebben csak valami buroklakó kételkedhetett. A lényeges kérdés: hogyan használja, aki használja. Esetleg: miért.