Hiába magyarázom, hogy egy kisebbségnek meg kell értenie más kisebbségeket. Különben mit várna el a többségi társadalomtól?
„A Kolozsvári Magyar Napok vállalta, hogy más kolozsvári kisebbségekkel is törődik, többek között azért, hogy példát mutasson a román közösségnek. Nem helyes, ha felfelé sírunk, lefelé rúgunk.
Hiába magyarázom, hogy a magyarságnak nincs több joga panaszra, mint másoknak. Mind emberek vagyunk, és – visszatérve az erdélyi társadalom által állítólag fontosnak tartott kereszténységre – isten szeme előtt egyenlők. Ha nekem jár a boldogság, akkor jár neked is, a szomszédnak is, annak is, aki elém tolakodik a buszon, aki átver a kasszánál, aki rálép a tyúkszememre. Aki pedig bűnt követ el, azt a hűvös, objektív törvény tegye a helyére.
Hiába magyarázom, hogy legalább az önző érveket meg kellene fontolni. Tudom, hogy a kocsmai beszélgetésekben és az internetes kommentekben a hitleri megoldások népszerűek (már ha a „megfelelő” közösségekkel szemben alkalmaznák őket), de ezek nem fognak megvalósulni. Együtt kell élni azokkal, akikbe most mindenki belerúg, pedig úgy kellene eljárni, mint az említett Mikóújfaluban is. Sokkal kellemesebb társaság az, amelyik nem éhes, amelyikkel el lehet társalogni az út mellett, amelyiktől nem kell félni.
De a halászbot a mi kezünkben van. Nem igaz, hogy „nem akarnak”, csak nem tudják, hogy amit mi akarunk tőlük, az miért volna jó nekik is. A magyarságot is meg kellett szelídíteni. Mindenkit meg kell és meg lehet.”
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

Mert a szakik szerint már csak idő kérdése, hogy mikor veszi át az irányítást…

A 85 éves Emil Constantinescu meglepően őszinte volt egy, a bányászjárás évfordulójára szervezett eseményen, de ez aligha nyújt elégtételt a történelmi sérelmekre…

Ami megfogalmazhatatlan, mégis mindig megpróbálkozunk vele.