Hurrá, nyaralunk, illetve nyaralnánk, de…

A család komoran ült a nappaliban. Mint Rodin Gondolkodójának négy rosszul sikerült másolata. Július közepe volt, odakint rekkenő hőség. A családtagok (két szülő, két gyerek) izzadtak. A légkondit nem kapcsolták be az idén. Az autót sem igen használták (csak, mikor a Lidlbe, na). És télen egy szobába tömörültek. Így jött ki a nyaralási pénz. Hurrá, nyaralhatunk, mondta ki az apa a szentenciát június vége felé, amikor elvégezte a családi kassza körüli szöszmötölést.

Jobbak vagyunk, mint sok német, tette hozzá elégedetten.

Sok német ugyanis egy heti szabadságot sem engedhet meg magának, olvasta a neten. Értitek, a németek… A család igyekezett érteni. Fő, hogy szárba szökkenjen a pozitív hozzáállás, ugye. Meg azért az sem mellékes, hogy hosszú évek után végre nem a nagyiékhoz kell menni falura. Mert hogy másra nem futja. Na de hova menjünk, tette fel a kulcskérdést az anya. Az anyák már csak ilyenek.

Egy szempillantás alatt derékba tudják törni az épp szárba szökkenő pozitív hozzáállást.

Menjünk Korfura, indítványozta a család egyik sarja. A szülők elkerekedett szemmel bámultak leszármazottjukra. Általában értelmes dolgokat szokott mondani. Fel nem bírom fogni, minek simogatjátok egész nap azt a nyavalyás maroktelefont, robbant elő sípolva a gőz az apából. Édes gyermekem, lángokban áll a görög szigetvilág, minden hírcsapból ez folyik. Felhőtlenül nyaralni vágyók tízezreit menekítik az üszkös pokolból. Pont oda menjünk? A család visszasüppedt a rodini pózba. Akkor menjünk Spanyolországba. Vagy Olaszországba. Vagy Horvátországba, állt elő az újabb ötlettel a család beszédesebbik sarja (aki általában értelmes dolgokat szokott mondani). Jaj, na, sikkantott fel az anya. Tele van ott minden tülekedő, hangoskodó, részeg turistákkal. Moccanni se tud az ember, mert rögtön rálépnek a lábára. Nem azért vettem magamnak vadiúj szandált. Meg napszemüveget. Amit már az érkezés napján ellopnak, fogadni merek. Mert azok olyanok… Ekkor megszólalt a család hallgatagabbik sarja, aki ritkán beszélt ugyan, de amikor rászánta magát, nagyon lényeglátó tudott lenni. Anya,

ha elmegyünk Spanyolországba, Olaszországba vagy Horvátországba, akkor mik leszünk mi ott?

Az anya értetlenül pislogott csemetéje felé a vadiúj napszemüveg mögül. Aztán, mint akit a darázs csípett meg, felugrott és toppantott. A vadiúj szandál remegett a lábán. Édesem, neked milyen tehetséged van ahhoz, hogy elrontsd az ember nyaralóhangulatát… és azzal kiviharzott a nappaliból. Ezt most muszáj volt, kérdezte elhaló hangon az apa. Anyátok nélkül nem tudunk zöld ágra vergődni. A mi családunkban demokrácia van. Anya, gyere vissza, mert másképp diktatúra lesz. Ja, és itt ér minket az ősz, kiáltotta a lényeglátó csemete a konyha felé. Csend. Kis idő múlva felhangzottak a vadiúj szandálok csusszanásai. Az anya bemasírozott a nappaliba és nagyobbacska sóhaj kíséretében helyet foglalt a kagylófotelben. Veletek semmit nem lehet rendesen megbeszélni, csomagolta újabb sóhajba szavait. Tessék? Ezúttal az apát csípte meg a darázs. Hát hetek óta azon vagyok, hogy valahogy gatyába rázzam ezt az egész utazásprojektet… Apa, a mi családunkban demokrácia van, ugye, kérdezte a lényeglátó sarj. Az apa nagy lélegzetet vett, aztán visszaült. Tudjátok mit, mondta a másik sarj, a beszédesebb, menjünk a hegyekbe.

Kétezer méter fölött nincsenek vonagló néptömegek.

A család többi tagja elismerő pillantással díjazta az ötletet. Na ugye, hogy értelmes dolgokat is tud mondani. Aztán az apa fészkelődni kezdett. Jó, de mit fogunk ott csinálni, bökte ki végül. Hogyhogy mit, hát hegyet fogunk mászni. Friss levegő, természet, mi kell ennél több, mondta lelkesen az anya. Reggel hatkor üdén kipattanunk az ágyból, reggeli, de nem villás, hanem sportos, öt perc alatt bepakolunk a túrazsákokba, a minimálisat, persze, aztán irány a csúcs. Térkép van, jelzés van, dél körül már ki is tűzhetjük a zászlót. Na de kedvesem, emelkedett szólásra az apa… Persze, korán kell kelni… A két leszármazott igyekezett elfojtani a nevetést, több-kevesebb sikerrel. Az apa vérig sértetten elvonult a vécére. Biza, jegyezte meg az anya, ilyen az, amikor egy családban demokrácia van. Az est ott érte a családot a nappaliban. A négy gondolkodó vállára akár bagoly is ülhetett volna teljes nyugalommal, ha a lakótelepi lakásokhoz járna ilyen madár, bónuszként. Csend volt, hőség, kint is, bent is. Hallatszott, amint a szomszéd befarol a parkolóba az elektromos Mercánjával. Menjünk nagyiékhoz, szólalt meg váratlanul a lényeglátó csemete. A másik három családtag üres tekintettel bámult rá. Március óta nem láttuk őket. És érik a kajszi, meg a fosóka szilva.

A gondolkodó szobrok ajkai körül megrepedezett a kő.

A mosoly lassan szétterült az arcokon. De jó ötlet, mondta az anya. És ott a fürdő is egy köpésre. Meg kocogni is lehet, korán reggel, tódította a beszédesebb leszármazott. És elviszem az autót Jóskához, csapott a térdére az apa. Ő nem vág meg, mint ezek a piszkok itt a városban. És spórolunk is egy jót! Hurrá, nyaralunk, mondogatták egymásnak lelkesen a családtagok. Pontosabban, hárman. A lényeglátó csemete csak vigyorgott. Hogy ebben a családban mekkora demokrácia van...