Hová tűntek az erdélyi magyar társadalom „nagy ügyei” és van-e még esély a hosszabb távú stratégiai gondolkodásra?

Van egyfajta tanácstalan apátia az erdélyi magyar politikai közgondolkodásban – és ezalatt nem csak a politikusokat értem, hanem mindazokat, akik a korábbi tíz-húsz-harminc évben rendszeresen megszólaltak a nyilvánosságban és állást foglaltak, javaslatokat tettek bizonyos ügyekben, vagy egyszerűen csak véleményt nyilvánítottak a közügyek működéséről.

Voltak széles körű, hónapokig vagy évekig tartó kollektív gondolkodási folyamatok, a politikában is, de nem csak ott. Az RMDSZ-ben a platformstruktúra teremtett ehhez lehetőséget.

Különösen két platform bizonyult fontosnak ebben a tekintetben. Az egyik a Reform Tömörülés, ugyanis e köré csoportosultak azok a politikusok és értelmiségiek, akik konzervatív-nemzeti irányban gondolkodtak az erdélyi magyarokról, illetve ebből a pólusból alakultak ki aztán az erdélyi magyar képviselet terén az RMDSZ fő irányával szemben alternatívát kínálni próbáló politikai kísérletek.

A másik jelentős platform a Szabadelvű Kör volt, amelynek politikusai és holdudvara liberális-multikulturális dimenzióban gondolkodott a romániai magyar közösség ügyeiről, sorsáról, és jövőjéről.

Az egységdoktrína logikája nyilván érthető volt, mivel a bukaresti – parlamenti és kormányzati – jelenlét meghatározó eleme a romániai magyarok jogainak és érdekeinek képviselete, ez pedig a hatékonyság szempontjából valóban szükségessé teszi az egységet. Emellett a választásmatematikai-demográfiai szempontok is közrejátszanak, hiszen a parlamentbe jutáshoz szükséges legalább 5 százalékos választási eredményt két magyar párt már nem tudja elérni.

amin az RMDSZ-en belüli platformok javíthattak volna valamelyest. De nem javítottak, mára a platformok lényegében nem léteznek, a két legfontosabb sem. A Reform Tömörülésből sarjadtak ki az alternatív politikai próbálkozások, amelyek aztán el is haltak, és a Szabadelvű Kör sincs már.

Az autonómia kérdése hosszú ideig az erdélyi magyar politikai közeg egyik centrális nagy ügye volt – elsősorban politikai ügy volt, de széles körben megmozgatta a nyilvánosságot és polarizálta az értelmiséget és a közélet iránt érdeklődőket. Az autonómia témáját a konzervatív oldal vezette be és képviselte az alternatív politikai alakulatok révén. Emiatt egy ideig az RMDSZ is felvette a hosszú távú politikai céljai közé, később azonban egyértelművé vált, hogy választási megfontolásokon kívül nem sok jelentőséget tulajdonít neki. Az autonómia kérdése mára szinte teljesen kikopott a politikai nyilvánosságból, ehhez a belső politikai verseny megszűnése mellett a mindenkori román politikai elit kőkemény ellenállása és a geopolitikai-biztonsági helyzet alakulása is hozzájárult.

Ilyen volt például az 1990-es évek közepén lezajlott egyetem-vita, amely szintén a klasszikus konzervatív-liberális tengely mentén zajlott elég hosszú ideig arról, hogy szükséges-e az erdélyi magyaroknak önálló felsőoktatási intézmény, vagy a meglévő egyetemi struktúrában, konkrétan a kolozsvári BBTE keretében kellene tovább építkezni. Tudjuk, végül az utóbbi irány valósult meg az akkori rektor, Andrei Marga-féle egyetemi multikulturalizmus jegyében. Volt viszont az ügynek utóélete. Az egyik az, amikor 1998-ban az akkori kormánykoalíció, amelynek az RMDSZ is tagja volt, előállt a többnyelvű Petőfi-Schiller egyetem ötletével – utólag kiderült, hogy az egész egy politikai diverzió volt, senki nem gondolta komolyan egy ilyen intézmény létrehozását. A másik szála az ügynek az, amikor 2000-ben magyar állami támogatással létrejött és azóta is működik a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. Az egyetem-vita nyomai azóta is megvannak, de erősen korlátozottan, szinte kizárólag a BBTE és a Sapientia oktatói között él tovább, jobbára feszültségként.

Csak néhány példát említettem, de persze azonosíthatók további kisebb-nagyobb jelentőségű ügyek az elmúlt három és fél évtizedben. Úgy tűnik, mára ez megváltozott, a szélesebb nyilvánosságot megmozgató „nagy ügyek” mintha eltűntek volna. Ennek pedig összetett okai vannak.

A nyilvános kommunikáció szinte teljes egészében átköltözött az online térbe, a közösségi médiába, ezzel pedig magára húzta a közeg minden előnyét és hátrányát. Az előnyök között említhetjük a kommunikáció hatékonyságát: a közösségi médiában szinte azonnal elérhető nagy számú ember – választópolgár – és a politikai üzenet igen gyorsan eljut oda, ahova szánták. Hátrány azonban, hogy ennek a politikai üzenetnek igazodnia kell a közeg és az abban működő figyelemipar által létrehozott stílushoz: nem lehet hosszasan, részletesen kommunikálni a politikai üzenetet, nem lehet árnyalt és bonyolult politikai programmal bombázni az információfogyasztással folyamatosan túlterhelt emberek agyát, ezért a minimalizált, jelszószerű üzeneteké most a terep.

Ez nyilván nem erdélyi magyar sajátosság, ugyanezekkel a változásokkal szembesül a román és a globális politika is. Egyébként a román politikából is eltűntek a nagy ügyek: a NATO-hoz, majd az EU-hoz való csatlakozás után a közvetlen mindennapi problémák kezelése uralja a politika területét. Ott van például a közel hét éve kezdődött hosszú Covid-válság a belőle származó összes konkrét, a mindennapi életet meghatározó problémával, majd az utána következő gazdasági nehézségek, az orosz–ukrán háború és a közel-keleti konfliktusok biztonsági és gazdasági következményei. Biztosítani kell az ország energiaellátását, kezelni kell pénzügyi-költségvetési nehézségeit, a lakosság megélhetési gondjait. És eddig egyelőre sikerült megakadályozni a szélsőséges erők hatalomra kerülését. Lényegében ezek most az „ügyek”, amelyekkel az RMDSZ is foglalkozik.

Hogyan kezelhető egy olyan helyzet, amelyben a politikai képviselet megvan ugyan, de a közösség jövőjéről való kollektív gondolkodás háttérbe szorul?

Jelenleg egyetlen, új keletű közösségi próbálkozás van, amely próbál ilyen közös ügyet vagy ügyeket létrehozni. Az Egyenlő Erdély Mozgalom egy erősen baloldali, egalitárius és progresszív méltányosság-diskurzussal, a szociális elégedetlenség becsatornázásának kísérletével próbál valamiféle közös platformot kialakítani. Egyelőre nem úgy néz ki, hogy ennek a próbálkozásnak szélesebb társadalmi támogatottsága lenne, aminek egyrészt a történelmi és kollektív emlékezeti okai is bőségesen megvannak, másrészt pedig az etnikai politizáláson való továbblépési javaslata sem túl életszerű, mivel figyelmen kívül hagyja az erdélyi magyar közösség igen erőteljes etnikai meghatározottságát, különösen a romániai társadalom felől nézve.

ahhoz, hogy figyelembe veendő tényező lehessen a magyar közösségben. Vagyis hogy képes-e kilépni a hermetikus értelmiségi és aktivista keretből, és képes lesz-e megfelelő politikai nyelvet és közeget nyújtani ahhoz, hogy az írásom elején említett közéleti apátia ne csak az online térben egyre terjedő dühbe és agresszivitásba torkolljon, hanem valami életképes továbblépési lehetőségbe csatornázódjon bele.

Vagy hogy az erdélyi magyar politikai képviselet, az RMDSZ képes lesz-e továbblépni kötöttségei, kényszerpozíciói köréből egy olyan irányba, ahol a konkrét problémák mellett valamilyen kohéziónövelő közös ügyeket is fel tud ismét építeni és továbbvinni. Ehhez sötét és igen kényelmetlen hátteret adnak az erdélyi magyar demográfiai folyamatok, amelyek – legalábbis a nyilvános kommunikáció szintjén – mintha nem kapnának reális problematizálási keretet, mivel ott munkál mögöttük a félelem, hogy talán a hosszabb távú stratégiai gondolkodás okafogyottá válik.

a jelenlegi erdélyi magyar kollektív közérzet és az igen dinamikus nemzetközi hangulat – nem csak a globális politikában, hanem társadalmi szinten is –, amely erdélyi magyar közegben is nyilván érezhető, lokálisabb formában, egyelőre nem tesz lehetővé semmilyen, legalább középtávú tisztánlátást.