// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor
Fall Sándor Fall Sándor

Hogyan törjünk rá szerkesztőségekre, ha politikusok vagyunk?

// HIRDETÉS

Leginkább sehogy, mert ezzel nem csak a törvényt szegjük meg, hanem bebizonyítjuk, hogy faragatlan tuskók is vagyunk.

(Külön)Vélemény

Szerző: Fall Sándor
2023. október 19., 17:27

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a minap behatolt a székelyudvarhelyi Uh.ro portál szerkesztőségébe, egyből azzal kezdte a műsorát, hogy visszakézből lehazugozta a portál egyik szerkesztőjét, miközben az embere két telefonnal élőzte a Facebookra az akciót.

Nos, ha valaki megpróbálna úgy behatolni a szerkesztőségembe, ahogy azt Borboly tette, akkor egyik kezemmel úgy raknám ki a kapun kívülre, hogy a lába ne érje a földet, a másikkal pedig telefonon hívnám a rendőrséget. Mert az ilyen behatolás (nem, ez nem látogatás, az másmilyen) feljelentés nyomán teljesen egyértelműen

magánbirtok-háborításnak, vagyis bűncselekménynek minősül

és a Büntető törvénykönyv 225. cikkelye értelmében pénzbírsággal vagy három hónaptól két évig terjedő börtönbüntetéssel büntethető.

Borboly ugyanis úgy tört rá az Uh.ro szerkesztőségére, hogy előzetesen nem jelezte látogatási szándékát, és miután kéretlenül megjelent a portált működtető jogi személy által birtokolt vagy bérelt magánterületen, nem kért és kapott formálisan engedélyt arra, hogy belépjen. Mindezt ráadásul ő maga dokumentálta élő Facebook-videóban (hiába kérték a szerkesztők, hogy ne filmezzen).

Az Uh.ro szerkesztősége nem nyilvános közintézmény. Oda nem mehet be akárki hívatlanul, csak az, akit beengednek. A közmédia intézményeibe sem mehet be akárki az utcáról, van kapus, van biztonsági szolgálat és megkérdezi, miért jött és mit akar a látogató. És ha nem tudja igazolni, hogy őt oda meghívták és szívesen látják, akkor nem mehet be, ez ilyen egyszerű.

Ennyi az incidensnek a jogi vetülete. Nincs tudomásom arról, hogy az UH kiadója feljelentést tervezne az ügyben. És teljesen meg is tudom érteni, hogy a meglepett szerkesztők, akikre Borboly váratlanul rárontott, nem dobták ki reflexből és azonnal a hívatlan behatolót, mert simán és a törvényes előírásokkal maximális összhangban megtehették volna. Hanem mosolyogva szóba álltak vele („na jól van, gyere, mondjad…”) és lényegében segítettek neki bohócot csinálni önmagából.

A jogi részen túl van a dolognak egy erkölcsi, a civilizált viselkedés kérdését érintő vetülete.

Ilyesmit nem csak azért nem szokás tenni, mert törvénysértő, hanem mert égbekiáltó pofátlanság és faragatlanság.

Akkor is, ha az illető a Hargita Megyei Tanács elnöke, az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének nemrég újraválasztott elnöke. Sőt, ebben az esetben különösen az.

Persze, ismerjük Borboly eddigi működését, aki amolyan nárcista, közönségfüggő influenszerré fejlesztette magát, aki megválasztott tanácselnökként, megválasztott pártszervezeti vezetőként, a rosszul értelmezett transzparencia jegyében lépten-nyomon bejelentkezik, videózza, videóztatja magát. Csakhogy a jóérzés, a tapintat és a civilizált viselkedés szabályai közszereplőként hatványozottan érvényesek rá, amelyeknek az áthágása éppen az építeni kívánt imidzse ellen dolgozik. Ő ezt a jelek szerint nem ismerte fel. Vagy ami még rosszabb: talán nem is érdekli.

Nagyon nem ez a módja ennek. Ha közszereplőként, közintézmény-vezetőként úgy érzi valaki, hogy a sajtó valótlanságot állít a tevékenységéről, a munkájáról vagy személyesen őróla, akkor vannak jól bejáratott és működő módozatai annak, hogy helyesbítéssel, a tények ismertetésével korrigálja a dolgokat. Ha így sem működik, akkor továbbléphet és beperelheti az illető lapot, portált, televíziót vagy rádiót. Mert ennek ez a rendje. De azt nem teheti meg, hogy rátörjön a szerkesztőségre azzal, hogy itt őt nem szeretik és miért írnak róla annyi cikket. Ilyen ez a popszakma: aki politikusként vagy közszereplőként exponálja magát, az kaphat hideget és meleget is, és kap is.

Borboly ezzel az akciójával a George Simion és a Diana Șoșoacă, vagy az 1989 előtti párttitkárok szintjére küzdötte le magát.

Ha ilyen lépésekkel kíván magának népszerűséget, igazának érvényt, a jövő évben esedékes helyhatósági választásokra szimpátiatőkét szerezni, akkor ne csodálkozzon azon, hogy a közvélemény egy része ellene fordul.

Mert az előadott számból ebben a formában egyetlen következtetés vonható le: Borboly Csaba házhoz ment a lóf@szért és ebből egy egész csokornyival sikerült neki távoznia az Uh.ro szerkesztőségéből.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.