Spoiler: minden megoldódik és a helyére kerül. Tanácsok mellett és helyett: gondolatok a káoszból a káoszról, amelyet a romániai hőhullám koronáz épp. Elmélkedés a tó partján.
Valójában minden épeszű embernek azt ajánlanám, hogy sehogy. Az élet egy barlanghasonlat, és minekünk most egy hűvös barlangban volna a helyünk. Na de vannak szükségszerű dolgok: történetesen költözni kell. Egy negyedik emeleti, tízméteres, nyílt teraszos, délre néző lakásba, ahol a párkányon napközben tojást lehet sütni és üvegházhatás van.
Az ember megbarátkozik a zen gondolatával, feltétel nélkül kapitulál és elfogad, mélyeket szív a forró, szaharai levegőből:
és telepakolja könyvekkel, iratokkal, ruhákkal, folyóiratokkal, gyertyatartókkal és egyéb biszbaszokkal, amitől nem hajlandó megválni.
Ezt megelőzően tonnányi szemetet vitt le: nem tudta, engedjen-e a klímaszorongásának és -bűntudatának meg az ehhez járulékos egyéb kellemetlen érzéseknek, vagy megkönnyebbülten oldódjon föl a tudatban, hogy végre megszabadult a sok lomtól, poros izéktől és hogyishíjjákoktól. Fogja a filcet, majd mindenféle, csak általa értett kulcsszavakat firkál a dobozokra és zsákokra, például „bal alsó polc”, „öl”, „paplan, pokróc”, „gyógyszeres fiók”. Pukkantós védőnájlonokat gyömöszöl a nagyanyja mécsestartójába, régi Piața-lapokba göngyöli a vékonyfalú üvegpoharait…majd végül hagyja az egészet a fenébe, és egy kitisztított szemetesbe ejt egy kancsót, majd rágyúrja a fogason maradt kabátját. Legvégül pedig egy székről éldegél: ott sodorja meg a cigarettáját, ott tartogatja az utolsó, régi lakásos napon használt foltos kávésbögréjét, amit aztán a gombászkosarába hullajt két kiskanál és egy hamuzó társaságában. Ja, meg egy asztali morzsákra alkalmazott lapátkát-seprűcskét. A szekrény mögül, amit a költöztetőcég elhúzott a helyéből (és sikeresen kiejtette a fiókokat belőle a lépcsőfordulóban), előkerül egy ortodox ikon Jézus Krisztus csalódott arckifejezésével. (Ne kérdezzék.)
A hetek óta tartó baráti segítség (cipelés föl-le, autókázás, izzadás, porozás) ellenére még mindig tetemes mennyiségű az ember staférungja, több mint egy évtized alatt felgyűlt rendesen.

Fotó: Sánta Miriám
(értsd: építőtelep, a Sánta-sántier egybeesés miatt külön elnézést kérünk). Az ablakpárkányt jócskán meghaladó dobozhegyek, szétfűrészelt polcok (mert hát minek férne be az ajtón, s ha mégis kifért, a másik ajtón nem fér be), lecsupaszított matracok, amiből ideiglenesen az ember kanapét fog fabrikálni…
Aztán elérkezik az első Túlsó Éjszaka, amikor az ember arról álmodik, hogy a főtéri Vasudvarban nem kapja a patentfogót, emiatt állíthatós franciakulcsot vesz. Meg biztonság kedvéért egy méterest – békebeli, fából összehajthatós verziója után „collstokkot” –, aztán rájön, hogy a megrakott szerszámos cipősdoboz alján már van egy. Collstokk, vinkli, vájling, karnis, strampli, hózentréger, erdélyi szász örökség és katonás rend a fejben.
A hálószobában a termosztát 28 fokos hőmérsékletet mutat odabentre, az erkélyen a pokol kénköves bugyrai bugyborékolnak, a beton süt, a párkány ég, a póló, az ujjatlan felső (majó) vagy az ing pedig a Moby Dick zenekar után énekli szabadon, hogy „hosszú a kezem, messzire elér,/előbb-utóbb fizetni fogsz/ nem rázhatsz le, rád tapadok”. Ha kinyitja az ablakot, bejön a meleg, de mozogni fog. Ha becsukja, akkor lehet hogy elviselhetőbb marad benn, de nem mozog a levegő! Ha résnyire nyitja az ablakot, akkor az előző két forgatókönyv egyszerre fog megvalósulni, a meleg meg a légmozgás egyszerre lesz kint is, bent is, mintha valami Schrödinger találta volna ki.
- Hol van a csavarozógép? – kérdi az ember társa, miután sós verejtékével megfűszerezte a melegtől dohogó konyhában a hagymás májat a tányérban.
- Há’ nem oda tettem a fogas alá?
- S az izét hova raktad?
- Melyiket?
- Amibe tetted a Furminatort. (értsd: hasznos kis macskafésű, vedlő bundához) Szőrleszedő roló van?
- Csak nem tudom, hol. Előbb gyere, keressük meg és húzzuk föl az ágyneműt.
Az ágynemű szerencsére hamar megtalálódik, az ágyon viszont óriási szemeteszsákok sorakoznak, bennük a még alvásillatú párnákkal és paplanokkal, a szoba megtelik az olcsó műanyag zacskó szagával. Pár órába telik, mire kiszellőzik. Mindeközben a halálra ijedt macska bebújik a falnak állított matrac mögé a sarokba. „Jó neked ott a kábeleken, édesem?” – kérdi tőle az ember, a cica pedig elkerekedett szemekkel bámul, pár óra múlva már az erkély betonján fetreng a legnagyobb koszban.
Aztán szép lassan telnek a napok: az ember korábban ébred a tárva-nyitva hagyott ablak és a természetes fény miatt. Hajnalban nekifognak károgni a varjak, tömegesen húznak el a Patarét vagy a termőföldek felé, az autóforgalom nekiindul. Az ablakon befúj a hűvös szellő – az ember nem tudja eldönteni, hogy felkeljen, mert hűvös van végre, vagy aludjon tovább, mert végre hűvös van.
A fejében már lassan timelapse-módra apad le a sok doboz a szoba közepéből, a polcok a falak mellé kerülnek, a könyvek rájuk, a dobozok pedig szétlapítva, gúzsba kötve várják majd, hogy egy kartongyűjtő szekeres megörüljön neki.
Nincsenek különösebb tanácsaim arra, hogyan költözzünk hőség idején, csak a szokásos: sok víz, árnyék, ventilátor, kisebb pihenések beiktatása, rövid zuhanyzások. Az izzadság úgy is folyni fog, a dobozok úgy is leapadnak, a dolgok úgy is a helyükre kerülnek, és előkerül a szőrleszedő roló is, a patent, a csavarozógép, a nagyanyád géze, borkánja, vájlingja, firhangja, a vinkli, a tipli és társai.
De egy jó porszívó sosem árt.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.
Válasz Sánta Miriám Biológia versus ideológia című írására, amely december 5-én jelent meg a Főtéren.
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.
Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Eddig csak a célzott reklámokon keresztül tették, a jövőben már a mesterséges intelligencián keresztül is manipulálhatják a vásárlási szokásainkat.
Eddig csak a célzott reklámokon keresztül tették, a jövőben már a mesterséges intelligencián keresztül is manipulálhatják a vásárlási szokásainkat.
Átszakadt a gát, ömlik ránk a karácsonyi lidércnyomás. Jaj, rámegy az idő, az ideg, az élet! Komolyan kérdem: muszáj szenvedni, megroppanni a súly alatt?
Átszakadt a gát, ömlik ránk a karácsonyi lidércnyomás. Jaj, rámegy az idő, az ideg, az élet! Komolyan kérdem: muszáj szenvedni, megroppanni a súly alatt?
Egyre korábban kezdődik a vásárlási láz. Még zajlik a Black Friday, de már karácsonyi zene szól. Hass, alkoss, gyarapíts, de a legfontosabb: költsd a pénzed.
Egyre korábban kezdődik a vásárlási láz. Még zajlik a Black Friday, de már karácsonyi zene szól. Hass, alkoss, gyarapíts, de a legfontosabb: költsd a pénzed.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
2025-ben ki lehet mondani, hogy úgy tűnik, túl sok Dorel, azaz inkompetens, oda nem illő polgártárs kerül vezető pozícióba. Na de akkor tényleg el kell töprengeni azon, hogy államcsődről beszélünk-e, vagy csődállamról.

Miért problémás, ha az EP nemi egyenlőségi állásfoglalása a nőkkel szembeni diszkriminációt és az LMBTQ+ kategóriával szembeni diszkriminációt szorosan összefüggő kérdésként kezeli?
Miért problémás, ha az EP nemi egyenlőségi állásfoglalása a nőkkel szembeni diszkriminációt és az LMBTQ+ kategóriával szembeni diszkriminációt szorosan összefüggő kérdésként kezeli?
A Paltinu víztározónál történtek ugyanoda vezethetők vissza, mint a parajdi katasztrófa. Pedig már máshogy kéne lennie mindennek.