Néhány kósza emlék a két Szervátiuszról.
Apám jó nevű orvos volt. Meg vívó. Meg amatőr szobrász. Egy jó nevű szobrásztól tanulta a mesterséget. Hasonlítanak is a szobrai a jó nevű szobrászéira. A jó nevű szobrász jó neve Szervátiusz Jenő volt. A Fellegváron laktak. Oda járt apám mesterséget tanulni.
Néha engem is elvitt, taknyos kölket. Untam magam, persze. Kő, por, vésők, érthetetlen szöveg. Az öreg látta, hogy unom, és megkérdezte: akarsz-e szobrászkodni. Na, erre mit mondjak. Ha azt mondom, nem, nekem annyi. Pedig nem akartam. Azt mondtam: akarok. Az öreg vett egy lófej nagyságú követ, és megkérdezte: na, mi legyen ebből? Mondtam, bivaly. A legjobban akkoriban a bivalyoktól féltem. Anyámat egyszer megkergette egy bivaly, és fel kellett másznia egy autó tetejére, azért. Az öreg koppintott egyet itt, egyet ott,
És attól kezdve szerettem odajárni. Hogy meglegyen a bivalyom.
A fellegvári házban találkoztam egy másik „bácsi”-val is. Neki fekete volt a haja, és többet beszélt, mint az öreg. Többet nevetett is. Ő volt Szervátiusz Tibor. Aztán egyszer csak nem mentünk többet oda. A bivalyom is ott maradt. Félbe.
Később megtudtam, kivándoroltak. Aztán sokáig az Iron Maiden érdekelt inkább, meg a Judas Priest, meg a Sex Pistols. (Jó, most is.) Aztán egyszer elmentünk Budapestre. Kétévenként lehetett. Apám mondta, felmegy Jenő bácsiékhoz, nem megyek? Eszembe jutott a bivaly. S hogy félbe maradt. Nem mentem. Később azért rákérdeztem. Hogy van az öreg. Apám: Felmentem, az öreg kint ült az erkélyen. Megkérdeztem tőle, mivel foglalkozol mostanában, Jenő bácsi? Várom a halált, mondta az öreg.
Ez megmaradt bennem.
Szervátiusz Tiborral egyszer találkoztam még. Futólag. Akkor már nem volt fekete a haja. És nem beszélt többet. És nem is nevetett. Viszont egyre jobban kiültek arcára Jenő bácsi hun-tatár-székely vonásai.
Kábé ennyi. Ja, még valami. Fordult a világ kockája, elkezdtünk sokat járni Budapestre. És egyszer felmentem a Nemzeti Galériába. És ott szembementem a Dózsa-szoborral. És nem tudtam továbbmenni. Pedig nem szerettem a múzeumokat. (Ma sem.) És utána ahányszor arra jártam, igyekeztem felmenni a várba. Hogy megnézzem a Dózsát. És nyugtázzam, hogy a helyén van.
És akkor tényleg ennyi. Mert innen jönnének a nagy szavak.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
A szociáldemokraták most épp még több pénzt húznak ki a zsebünkből, hogy megvédjék a voksaikat.

„Hééo politikusok! Büdös ganék vagytok mind? Hééo politikusok! Loptok, csaltok, hazudtok!” (Belga)

Patkányozik a kormányfő, patkányozik a legutóbbi parlamenti választásokon győztes párt fője, patkányozik egy helyi főnököcske. És persze, patkányozós kommentektől nyüzsög a közösségi média kommentmocsara.

A Fidesz-vereség erdélyi világvége hangulatú megélésének okai nem Magyarországon, hanem itthon keresendők.

Tegyük le a fegyvert a lövészárokban és nézzük meg, mit mond a matek, avagy a magyarországi országgyűlési választások eredményei az erdélyi magyar csendes többség szemszögéből.