Hajrá, Daniel David, menj csak neki buldózerrel az oktatási rendszernek!

Adjon a fennvaló jó egészséget és munkabírást Daniel David oktatásügyi miniszternek! És kormányzati, politikai támogatást és jó minisztériumi csapatot, mert nem lesz könnyű dolga. Mi mást kívánhatnánk neki most, miniszteri mandátuma kezdetén, azután, hogy bejelentette: neki kell menni egy sem alkalmazkadni, sem kihalni nem akaró dinoszaurusznak, a romániai oktatási rendszernek és kerettantervnek.

A miniszter ugyanis közzétett és közvitára bocsátott egy tervezetet, amely megteszi az első lépést kerettanterv várva várt módosítása és rugalmassá tétele irányába. Első blikkre látszik, hogy

Igen röviden és csak a lényeget: opcionálissá és eltérő tartalmúvá tenne több tantárgyat a különböző profilú oktatási irányoktól függően, nyitna az interdiszciplináris témakezelés felé, és ami a legfontosabb: megbontaná és megváltoztatná végre az évtizedek óta szentnek és sérthetetlennek tartott oktatási alapfilozófiát. Aminek az a lényege, hogy a tekintélyes tanár mérhetetlen mennyiségű adatot, lexikális információt próbál tömni az alázatos diák fejébe, aki a számonkérésen aztán ideális esetben visszajátssza a felvételt, gyakran anélkül, hogy feldolgozná vagy később valami hasznát venné az élete során.

A rendszerváltás utáni romániai oktatási rendszer a folyamatos reformok állapotában van. Ezek a „reformok” persze mindig megmaradtak a hangzatos jelszavak szintjén, a változtatások abból álltak, hogy ugyanazt a ballasztot pakolgatták a rendszer egyik pontjáról a másikra, de lényegében mindig minden maradt a régi.

Vagyis egy-egy miniszter átlagosan alig több, mint egy évig tudott hivatalában maradni. Nem csoda, hogy igazi változás akkor sem tudott beindulni, ha netán a miniszternek voltak is reformáló elképzelései.

Az oktatási rendszer pedig maradt a régi, szerkezetében, szemléletében és eredményeiben is. Ennek rengeteg oka van a politikai mozgásokon kívül, köztük az oktatás folyamatos alulfinanszírozottsága, a megfelelő tanárképzés hanyagolása, az elavult oktatási alapkoncepciók makacs fennmaradása, és persze a szakmai közeg, vagyis maga a rendszer kőkemény ellenállása.

az osztályteremben valahogy mégis mindig ugyanúgy zajlott minden. A saját hatáskörben változtatni próbáló tanárokat visszahúzta a rendszer, az adminisztrációs és a bürokratikus terhek. A rendszer közönye és jólvanazúgy-hozzáállása pedig annak az oktatónak is letörte a lelkesedését, aki csillogó szemmel és tettvággyal kezdett el valami újat.

A diákok agyonterhelve, napi hét-nyolc tanórával, utána különféle foglalkozásokkal és kötelező házi feladatokkal oda jutottak, hogy többet dolgoznak naponta, mint a felnőttek, a szüleik. Miközben az oktatási rendszer szemmel láthatóan veszítette el maradék kapcsolatát a valósággal, és vált képtelenné, hogy egyáltalán megértse a diákok életének realitását, a drámaian megváltozott információs valóságot, a tudás és az ismerethalmaz szerkezetében és működésében bekövetkezett drámai változásokat.

Hadd említsek csak egy példát:

Aztán kiegyenlítette a számlát egy-egy digitális táblával vagy kivetítővel, amin lényegében ugyanaz a tartalom megy, mint harminc évvel ezelőtt.

Semmi nem mutatja jobban annak a bizonyos rendszernek a kemény ellenállását, hogy a Daniel David elképzeléseinek közzététele után mennyire feljajdultak például a történészek vagy a földrajzi szakma illetékesei, és valószínűleg lesznek még további jajongások is. Ha csökken az óraszám, ha fellazul és osztályonként más-más tartalma lesz a tananyagnak, akkor vége lesz a világnak, így nem lehet oktatni, az információk tömése nélkül elsorvad a diákok agya.

Oké, elsorvad…

Akkor hadd említsek meg pár vérfagyasztó adatot, amivel láthatóan senki nem szívesen szembesül. Egy, az iskolások szövegértéséről készült 2023-as felmérés szerint a 6 és 14 év közötti gyerekek 42 százaléka funkcionális analfabéta, azaz nem érti a szöveget amit olvas vagy hall, 47 százaléka pedig csak minimálisan.

De van itt egy egészen friss, néhány napja közzétett adat: az elemi, gimnáziumi és középiskolai diákok 36 százaléka numerikus analfabéta, vagyis sem az iskolában, sem a mindennapi életben nem boldogul az alapvető matematikai, számolási helyzetekkel.

A jelentés szerint ez a készség az elemisták körében még egyáltalán nem rossz (itt csak 20-25 százalékos a numerikus analfabetizmus), aztán a gimnáziumi oktatásban valami történik, és az arány a középiskolai szinten eléri az 50 százalékot.

Még egyszer, hogy sokkoljon: az elemisták és gimnazisták 90 százaléka teljesen vagy részben funkcionális analfabéta, a középiskolások fele pedig nem boldogul a legalapvetőbb számolási kihívásokkal. Rágódjunk csak el egy kicsit ezen. És gondoljunk a kovalens kötésre, az integrálegyenletekre, a mitokondriumra, az austerlitzi csata évére, hogy hányban született Oliver Cromwell, meg hogy mire gondolt Csokonai, amikor leírta azt a verssort. Hiába próbáljuk ezeket a diákok fejébe verni (minek is?), amikor az ezekről szóló szövegeket a diákok 90 százaléka egyáltalán nem, vagy csak részben érti.

Ne lepődjünk meg azon, hogy David miniszter nemzetbiztonsági kockázatnak nevezte a funkcionális analfabetizmust, mert valóban az. Ha mellétesszük a közösségi médiában zajló agyirtást, manipulációt, álhírterjedést, összeesküvéselmélet-reneszánszt, akkor megkapjuk az eredményét is.

Úgyhogy ne hörögjünk meg jajongjunk, ha végre valaki azt mondja, hogy illetékesként valahogy rendet akar tenni ebben a borzalomban. Akkor se hörögjünk, ha az új generációkban nem fogja tudni mindenki, hogy mi az az időmértékes verselés, hogy mi az a Carnot-ciklus, hogy milyen elektronhéjakon helyezkednek el a klóratom elektronjai, meg hogy aquila non capit musca.

A világ elképesztően gyorsan változik és most jövünk rá (?) mekkora önáltatásban, mondhatni hazugságban éltünk eddig. Itt vagyunk a rengeteg tudással, amit eddig felhalmoztunk, soha nem tudunk ennyit sem a fizikai világról, sem a társadalomról, sem az emberről. Közben kiderül, hogy a gyerekeink nem tudnak olvasni és számolni. Nem tudnak a közelébe sem kerülni ennek a roppant ismeretanyagnak.

Hagyni kellene, hogy David miniszter dolgozzon és változtasson. Segíteni kellene, a történészeknek és a földrajztudósoknak is, a nemzeti kultúra féltőinek, a szakmai szervezeteknek, tanároknak, a szülőknek és mindenkinek, mivel az utolsó óra utolsó másodperceiben vagyunk.

Úgyhogy adjon a fennvaló jó egészséget és munkabírást Daniel David oktatásügyi miniszternek! És kormányzati, politikai támogatást és jó minisztériumi csapatot, mert nem lesz könnyű dolga.