Ha van valamilyen pozitív hozadéka ennek az elmúlt nyomorult, beteges évnek, akkor ez lehet az: hogy talán ráirányítja a figyelmünket a helyre, a vidékre, ahol élünk, a saját mindennapi mikrokozmoszunkra.
Szíven ütött a minap Szántai kolléga egyik mondata, ami egy irodalmi rendezvényen hangzott el: azt mondta, hogy némi megszakításokkal fél évszázada él ugyanabban az utcában (a kolozsvári Farkas utcában), de rá kellett jönnie, hogy még ezt a könnyen behatárolható területet, egyetlen utcát sem sikerült rendesen megismernie, a feléig sem jutott.
Szintén nemrég egy hétvégén családostul meglátogattuk a vajdahunyadi várat: a gyerekek imádták, megmásztunk minden rozoga lépcsőt, felmentünk mindegyik toronyba, átfésültünk minden homályos helyiséget, kibámultunk minden lőrésen. És csodálkozva tettem fel magamnak a kérdést, miként lehetséges, hogy én, aki – némi túlzással – naponta elsétálok Mátyás királyunk szülőháza előtt, és oly büszke vagyok erdélyiségemre, még sosem jártam a Hunyadiak ősi fészkében, amely alig kétórányi gépkocsiútra van Kolozsvártól? Visszafele aztán megbeszéltük a családdal, mennyi helyre kell még ellátogatnunk a közvetlen vagy távolabbi – de mindenképpen hazai – környezetünkben, helyekre, ahol még sosem voltunk, vagy ha igen, csak kutyafuttában, átutazóban, alig-megállóval.
Megdöbbentett, hogy én, aki dél-franciaországi középkori falvaktól a jordániai sivatagig megfordultam pár helyen,
Kicsit szégyellem, hogy egy világjárványnak kellett jönnie ehhez a felismeréshez.
Mindezt azért írom, mert lassan csak kitavaszodik, és aztán elérkezik a nyár is, és bármit mondanak a huhogók, bármilyen átoltottsági számokkal dobálózik a miniszterelnök, a világ (óvatosan bár, de) kinyílik körülöttünk: a járvány ugyanis nemcsak egészségügyi, hanem mentális-pszichikai kérdés is, és a lezárásokat nem lehet irracionális mértékben fenntartani, ha az emberek személyes veszélyérzete nem találkozik a hatósági intézkedések szigorával. Magyarán, az emberek meg fognak indulni – valahová. Ha tetszik, ha nem, (milyen szörnyen indokolatlan kifejezés ez is!) „koslatni” fognak.
A kérdés csak az, hogy hová. Most kéne okosnak lenni, a kormányzatnak is, de lehet, hogy ez Romániában túl nagy elvárás lenne bármely aktuális kormányzattal szemben, meg hát nem is akarnám megzavarni a krízishelyzet kellős közepén zajló kisded játszmáikat.
A román ember már csak olyan, hogy szeret Görögbe' utazni nyaralni, meg a bolgár tengerpartra, ha pedig tehetősebb, akkor minél egzotikusabb távoli helyekre, amelyeknek a nevével a színes sztármagazinokban vagy napilapok offshore-híreiben találkozhatni.
Lehet, hogy hónapokig koplalunk, de a Maldív-szigetekre egyszer egy évben el kell menni. (A romániai magyar ember természetesen nem ilyen, meg amúgy is csak spekulálok, nézzék el a szarkazmust és az [ön]iróniát.)
Csakhogy a külföldre utazgatás továbbra is olyan nehézségekbe ütközik, amelyek plusz adminisztratív és lélektani terheket rónak a polgárokra. Naponta változnak a feltételek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy külföldre utazzunk, illetve onnan hazajöjjünk, és az oltás csak fokozza a nemzetközi helyzetet, amely fokozódna magától is: lesz-e védettségi igazolás, ha igen, mire jogosít fel, mely országokban fogadják el és melyekben nem, elegendő-e a negatív teszt, vagy kell oltási igazolvány is, hány negatív teszt elegendő és hova, amikor hazajövünk, karanténba kell-e vonulni, mi lesz a kiskorú gyermekeinkkel, akiket nem oltunk be, a világ átszíneződése során (három színt ismerek a világon, jut eszembe gyermekkorom román himnusza, csak ez a három szín most a vörös, a sárga és a zöld) milyen átjárások lehetségesek a különböző színkódokkal jelzett országok között, ezek mennyire működnek kölcsönösségi alapon –
mint Méhes György nagy sikerű ifjúsági regényeiben, pedig akkor nem is volt pandémia, „csak” kommunizmus.
Nyilván így is lesznek vakmerő emberek, akik nekiindulnak a világnak – „Utánam!” felkiáltással, mint ama regénybeli Vilmos atya –, de talán mégiscsak kevesebben, mint eddig.
Van ahová menni itthon is bőven. A helyzet ugyan belföldön is zavaros, de azért mégiscsak könnyebb tájékozódni, és legalább nem állja utunk egy – vagy több – államhatár.
Nick Cave egyik újabb, a karanténhelyzetre reflektáló dalát idézve, „és nem megyünk Amszterdamba,/és ahhoz a tóhoz Afrikában, édes,/és nem megyünk sehova,/semmikor az idén, édes”, vagy valami ilyesmi.
És ha van valamilyen pozitív hozadéka ennek az elmúlt nyomorult, beteges évnek, akkor ez lehet az: hogy talán ráirányítja a figyelmet, a figyelmünket a helyre, a vidékre, ahol élünk, a saját mindennapi mikrokozmoszunkra.
Számomra, aki szeretek magamra alapvetően konzervatív emberként tekinteni, ez a fajta lokalizmus, szűkebb-tágabb élőhelyünk, végső soron saját kulturális és természeti környezetünk iránti érdeklődés különösen rokonszenves idea.
Ráadásul, hogy ne feledkezzünk meg a gyakorlati vonzatokról sem: jóval kevesebb pénzbe kerül.
Ha a román kormány turisztikai illetékeseinek lenne egy csepp eszük, kampányt építenének a járványhelyzet farvizén, ösztönözve a belföldi idegenforgalmat, elhárítva a maradék adminisztratív akadályokat a vendéglátás és vendégfogadás elől, világosabb és megengedőbb szabályozással –
De ahogy elnézem, két államtitkár- és minisztercsere meg koalíciós majdnem-szakadás közt nem kell erre várnunk.
Nézzük meg az összes szászföldi erődtemplomot, bánsági elhagyott monarchiás fürdőhelyet, máramarosi hegységet, gyimesi tanyát, szilágysági hepehupát, barangoljunk a Kárpátokban és azokon túl is, és persze tekintsünk szét alaposabban a nagyvárosok mindenkori Farkas utcáin, hátha feltűnik valami, ami korábban elkerülte a figyelmünket, olyannyira természetesnek vettük.
Végülis ez a hazánk.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Jövő héten jelenti be a kormány a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot. Két hónapos kiskutyát dobott ki az ablakon egy pașcani férfi.
Országszerte spontán munkabeszüntetést robbantottak ki hétfőn az adóhatóság, a nyugdíjpénztár, a munkaerő-közvetítő és a szociális kifizetési ügynökség alkalmazottai a kormány által tervezett, a közszféra dolgozóit érintő megszorító intézkedések miatt.
További híreink: elhunyt Kincses Előd, a marosvásárhelyi fekete március nagy tanúja, leégett a Vlegyásza-csúcson levő meteorológiai állomás, és van ahol idén már másodszor virágzik a cseresznye…
Két fiatal vesztette életét egy közlekedési balesetben vasárnapra virradóan Râmnicu Vâlceában. A rendőrség üldözte őket, miután nagy sebességgel közlekedtek, és nem álltak meg a jelzésre – közölte vasárnap a Vâlcea megyei rendőrség.
Elfogadta hétfő délutáni ülésén a bukaresti kormány azt a rendeletet, amely alapján havi bruttó 300 lejre korlátozzák a közalkalmazottak ártalmas vagy veszélyes munkakörülményekért járó bérpótlékát.
Életét vesztette a Ratosnya közelében történt baleset egyik áldozata vasárnap délután, egy másik személyt mentőhelikopterrel szállítottak kórházba.
Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.
Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Mert a szakik szerint már csak idő kérdése, hogy mikor veszi át az irányítást…
Mert a szakik szerint már csak idő kérdése, hogy mikor veszi át az irányítást…
A 85 éves Emil Constantinescu meglepően őszinte volt egy, a bányászjárás évfordulójára szervezett eseményen, de ez aligha nyújt elégtételt a történelmi sérelmekre…
A 85 éves Emil Constantinescu meglepően őszinte volt egy, a bányászjárás évfordulójára szervezett eseményen, de ez aligha nyújt elégtételt a történelmi sérelmekre…
Ami megfogalmazhatatlan, mégis mindig megpróbálkozunk vele.
Ami megfogalmazhatatlan, mégis mindig megpróbálkozunk vele.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
Láttam a neten, hogy a paradicsom rákkeltő lehet, mert tele van vegyszerrel. Az uborka is. Azt fontolgatom, hogy kiiktatom az étrendemből. A fodros kel levele jobb, tele van luteinnel és zeaxantinnal. És a sóska is (oxálsav, naftalén-diolészterek).
Láttam a neten, hogy a paradicsom rákkeltő lehet, mert tele van vegyszerrel. Az uborka is. Azt fontolgatom, hogy kiiktatom az étrendemből. A fodros kel levele jobb, tele van luteinnel és zeaxantinnal. És a sóska is (oxálsav, naftalén-diolészterek).
A kérdés költői, a lehetséges válaszok azonban egyáltalán nem megnyugtatóak.
A kérdés költői, a lehetséges válaszok azonban egyáltalán nem megnyugtatóak.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.