// 2026. június 8., hétfő // Medárd
Szántai János Szántai János

Generációk ellopott ifjúsága, avagy egy John Lydon nevű öreg punk a színpadon

// HIRDETÉS

Az öreg punk elővarázsolt egy fiatalembert, aki dühösen kérdőre vonta a közönséget. És nem tudtuk elmondani, hova lett a repülőgép, az Északi-sark, a büszke és szabad Magyarország és a többi…

John Lydon varázsol a maga punk módján. Fotó forrása: a PIL Facebook-oldala.
(Külön)Vélemény

Szerző: Szántai János
2026. május 28., 17:33

John Lydon varázsol a maga punk módján. Fotó forrása: a PIL Facebook-oldala.

Ezt a cikket úgy is meg lehetne írni, hogy a posztpunk legendás zenekara, a Public Image Ltd (avagy PIL) másodszor koncertezett Budapesten, ezúttal a Dürer Kertben, a zene ilyen meg ilyen volt, a hatás olyan meg olyan, a közönség amolyan meg amolyan és a legendát, John Lydont (vagy Johnny Rottent, esetleg Rohadt Jancsit, ahogy a komcsi korszak magyar könnyűzenei sajtója ajakbiggyesztve elkeresztelte) látni és megszeretni egy pillanat műve volt ésatöbbi ésatöbbi… (akit érdekel, itt, itt, itt, itt meg itt nézheti újra a koncert részleteit.)

De ez nem az én tisztem.

Ami számomra fontos a koncert kapcsán, az lényegében pár generáció – többek közt az enyém – elveszett, ellopott ifjúsága.

Olyan fiatalokról van szó, akiket egy velejéig korrupt, kegyetlen, perverz rendszer megfosztott mindattól a nyers energiától, ha tetszik – hogy a PIL egyik ikonikus sorát parafrazáljam –, a haragban rejlő erőtől (anger is an energy), amelyet a rendszer ellen (is) fordíthatott volna.

// HIRDETÉS

A jelenség megértéséhez (vagy bár megérzéséhez) vissza kell kanyarodnunk a múlt század nyolcvanas éveibe. Amikor az a pár generáció, amelyről szó van, éppen kamaszodott vagy kilépni készült a kamaszkorból. Azok a fiatalok (például én)

egy olyan országban éltek, ahol igazából nem létezett rakenroll.

Hogyne, voltak zenekarok, előadók, nagyon decensek is (bár aki igazán kemény volt, az tulajdonképpen nem volt). És hogyne, voltak rokkerek is, észídíszísek, depesesek, álcsövesek, álhippik, még punkok is. Csak a kovász hiányzott: a miliő (például klubok), ahol ezek a testükben-lelkükben dühös fiatalok összegyűlhettek volna, hogy elérjék a kritikus tömeget, feltegyék a kérdéseiket, hogy hahó, hol a repülőgép, az Északi-sark, a büszke és szabad Erdély, Partium, Székelyföld, Csángóság… És persze, hiányzott az a bizonyos muzsika. Amelyet az említett rendszer igyekezett csírájában elfojtani,

jobb esetben beterelni az Adrian Păunescu-féle Cenaclul Flacăra-rendezvények szigorúan ellenőrzött arénáiba.

A helyzet a maga mélységében nyilván sokkal komplexebb volt ennél, azt mesélem most, ahogy annak idején megéltük. Szóval, úgy igyekeztünk pótolni a hiányt, ahogy lehetett. Kéz alatt mentek körbe a (gyakran becsempészett) bakelitlemezek, kazetták, magnószalagok. Hetekig is eltartó örökharagok keltek egy-egy régi, lehurbolt magnó által becsípett, összegyűrt értékes szalag vagy megkarcolt lemez miatt. Behúzott függönyök mögött zajló házibulikon énekeltük az István, a király egy-egy dalát, az Iron Maiden, a Judas Priest és mások nótáit. De ezek a hajdani illegális kommunista sejtekre emlékeztető haveri csoportok

nem alakultak, bővültek tovább, nem kapcsolódtak össze, nem hálózták be a vidéket.

Amikor kétévente, egy-egy szigorúan ellenőrzött szabadság erejéig kiengedték a családot a kommunista börtönországból, tátott szájjal néztem a magyarországi, közelebbről budapesti tűzfalakra ragasztott plakátokat: Európa Kiadó, Beatrice, URH, Kontroll Csoport, CPg, Kisangyal, Kretens, Bizottság… azt hittem, átkerültem a másvilágra. Amely történetesen minden világok legjobbika. Akkortájt kezdtem pedzegetni, hogy az Illés, a Fonográf, az Omega, az LGT jelképezte hivatalos felszín alatt más muzsikák is vannak. Arról se volt fogalmam, hogy a Kádár-féle gulyáskommunizmus 3T-rendszerében a felsorolt bandák nem tartoznak a Támogatottak kategóriájába, sokkal inkább a Tűrt és Tiltott periférián mozogtak.

Ahhoz képest, ami otthon, Erdélyben várt, ez maga volt a mennyország.

Ráadásul a magyarországi ifjúsági sajtóban (pl. Ifjúsági Magazin) olyan marslakókról is lehetett olvasni (a punkról többnyire fitymáló cikkeket), mint David Bowie, a Talking Heads, az Einstürzende Neubauten, a Kraftwerk, a Neu, a Ramones, a UK Subs és persze, a Sex Pistols. Nem tudtam hova rakni ezeket az embereket, láttam, hogy dicsérik, szidják őket, de zene nem társult a szöveghez. Annyit tudtam (lemezkollekció, internet, kéznél levő szakkönyvtár híján), hogy

a magyarországi tiniknek jó dolguk van, nekem meg szar.

Aztán 1990-ben változott a leányzó fekvése, ránk rúgta az ajtót a szabadság illúziója. Megnyíltak Kolozsváron az első zeneboltok is, ahol „eredeti” lengyel kazettákat lehetett venni. Az egyik első kazetta, amire rátettem a kezem, a rocktörténeti jelentőségű sárga-rózsaszín-fekete album volt: Never Mind the Bollocks Here’s the Sex Pistols. A cím kábé azt jelenti, hogy hagyd abba a baromságokat, itt a Sex Pistols. Reggel betettem a lejátszóba, este kivettem. Kívülről fújtam a szövegeket, léggitározva üvöltöttem a refrént (ugye, a pontos szöveghez értenem kellett volna azt a bizarr angolt, amiről egy szó sem esett a suliban).

Lassan elkezdett szivárogni a háttérinformáció is: hogy ez a zenekar – édesjóistenem – 1975-ben alakult és 1977-ben már fel is oszlott. Hogy egyetlen hivatalos lemeze van. Akkor döbbentem rá igazán, mennyire elrobogott mellettem, mellettünk a rohadt élet.

Köszönjük, Ceaușescu elvtárs, a kurva anyádat, morogtam a Bodies és a Pretty Vacant között.

Aztán olvastam valahol (vagy valaki mesélte, már nem emlékszem), hogy a frontember, Johnny Rotten (polgári nevén John Lydon) már 1978-ban alapított egy új zenekart, a Pubic Image Ltd-t. Ohó, hát ilyen kazettát láttam a boltban. Elrohantam a Deák Ferenc utcára és tényleg: Happy? – ez állt a borítón. Hát, kurvára boldog voltam. Hazamentem, felhúztam a hangerőt és… leesett az állam. A fülsértően irritáló hang ugyanaz volt, de a zene, hát az minden volt, csak punk nem. Azt, hogy posztpunk, még nem tudtam. Csak azt éreztem, hogy minden idegszálam az égnek áll, mozogni kell,

a robotszerű dobok, a monoton-dübörgő basszus, a húsba vágó gitárhangok lassan behúznak egyfajta szorongó, életidegen transzba.

Azóta eltelt 35 év. A punk mocskos szájú apostola betöltötte a 70 évet. Az a bizonyos manchesteri Sex Pistols-koncert, amely minden idők egyik legfontosabb hangversenyévé (így, kösz, Pozsonyi úr) vált: azon a június negyedikén, abban a manchesteri lyukban, ama hangverseny hallatán léptek a megalakulás útjára olyan zenekarok, mint a Buzzcocks, a Smiths, a The Fall, a Joy Division, majd a New Order… szóval ez a koncert is hamarosan megéri az 50. évfordulót. És 2026 májusában John Lydon és zenekara, a PIL Budapestre jön, fellép a Dürer Kertben. Ültem, hosszú ideig bámultam a képernyőt. Aztán megvettem a jegyet.

Snitt, Budapest, Dürer kert. Érdekes élmény volt

elsétálni a dokkoló óceánjárókra emlékeztető épületgigászok között, amelyben nyakkendős és nem nyakkendős emberek dolgoznak

(avagy zajlik a munkavégzés, ahogyan a magyar bikkfanyelv fogalmaz), blokkolnak, ebédszünetre mennek, megkapják a fizetésüket, fölöttük pedig ragyog a világ egyik igen problematikus, ám továbbra is leginkább működőképesnek tűnő rendszere, a kapitalizmus. És utána az ember belép egy felvarrt romkocsmára emlékeztető kerthelyiségbe, kavicságy a földön, asztalok billegnek, két bár, szar streetfood-bódé,

de ki akar itt enni, az ember vesz valami szeszt, leül, nézi a népet.

Lassan megtelt a kert: a közönség soraiban feltűnt egy-egy viharvert punkzenész, alternatív sztárzenekar trombitása, túlérzékeny költőnő, veterán újságíró. És azok a már nagyon nem fiatalok, akik annak idején a CPg-re és a Kisangyalra és az összes többire őrjöngtek.

Erre mondja a népmese: a sánta, a szélütött, a vak is eljött.

Ez volt az a pillanat, amikor könny szökött a szemembe: éreztem, hogy valami nagyon nagy rítus készül. Azok számára, persze, akik a kultusz hívei. Mert voltak ott olyanok is szép számmal, akiknek semmi közük nem volt ehhez. Ami, persze, nem baj, sőt. Élvezze mindenki a jó zenét. Csak vicces volt elnézni a plázapunkokat, akik besétáltak valamelyik bevásárlóközpontba vagy épp online rendelték meg az aznap esti (szerintük nagyon odaillő) outfitet.

Snitt, PIL. A Dürer kert nagyterme megtelt. Ott állt sok száz ember és figyelt. Nem volt ott pogózás (az punkos dolog amúgy is), pörgés, lökdösődés, semmi. Taps, üvöltés, füttyögés volt, hogyne. De mindenek fölött a figyelem.

Mert ott állt velünk szemben, a színpadon a Történelem

(a rakenroll történelmének egy szelete persze, de ki a fenét érdekelt ott és akkor a patikamérleg meg az egyrészt-másrészt). A nóták közt szétnéztem a teremben és láttam, ahogy a ráncok kisimulnak az arcokon, a hátak kiegyenesednek, a tekintetek fényleni kezdenek: előbújtak a fiatal emberek (nők és férfiak), a harag energia, lehet igazam van, lehet nincs, ez nem egy szerelmes dal, süvöltötte egy emberként a hodály.

És a fiatal emberek hozzánk fordultak, aggályos, szomorú aggokhoz

és több százszor játszódott le Karinthy Frigyes híres novellájának kulcsrészlete: na, trotli, hova lett a repülőgép, az Északi-sark, a büszke és szabad Magyarország és a többi. És a mikrofonnál ott vigyorgott, hörgött, köpködött, taknyolt, zsolozsmázott, üvöltött, kántált, varázsolt a mágus, az öreg punk-fiatalember,

akit a kurva élet se lenyelni, se kiköpni nem tudott és nem tud és remélem, nem is fog tudni, amíg csak él.

És váratlanul mind megöleltük azokat a fiatal embereket, akik dühösen doboltak a koponyáinkon, hogy hol a francba hagytuk elveszni, ellopni a fiatalságunkat. És innen eltűnt minden szorongás, nosztalgikus bú, ön- és más-sajnálat. Nagyon nagy béke szállt ránk. A mágia, a rítus működött. És mindig is működni fog, amíg a Történelem kitermeli a mágusokat. Ha…

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy szegény kis adófizető panaszai

Szántai János

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté

Sánta Miriám

Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.

Vázlat az erdélyi kultúra működtetésének anyagi nyomorúságáról

Fall Sándor

Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A fegyveres erők főparancsnoka és a védelmi miniszter mást mond oroszdrón-ügyben…
Főtér

A fegyveres erők főparancsnoka és a védelmi miniszter mást mond oroszdrón-ügyben…

… a konstancai orosz főkonzul elhordta az irháját, de az orosz zászlót ott hagyta emlékül az épület tetején… és egy PSD-s polgi nagylelkűen kölcsönadja saját úszómedencéjét a helybeli gyerekeknek.

Tusnádfürdő sikere, avagy hogyan lett egy székelyföldi településen a medveproblémából követendő modell
Krónika

Tusnádfürdő sikere, avagy hogyan lett egy székelyföldi településen a medveproblémából követendő modell

Öt évvel ezelőtt még átlagosan tizenöt medve fordult meg nap mint nap Tusnádfürdőn, sokszor a település utcáin bóklászva. A helyiek biztonságot követeltek, a városvezetés és a szakemberek pedig a konfliktusok megelőzésében keresték a megoldást.

Az egyesült Nagy-Románia máig nem jelent egységesítést
Főtér

Az egyesült Nagy-Románia máig nem jelent egységesítést

A mítosztalanított román–magyar közös történelem nem széles körű fogyasztásra alkalmas termék, de az MCC-történészkerekasztal előadói egyelőre optimisták.

Tengeri drón robbant fel a konstancai kikötőnél – videóval
Székelyhon

Tengeri drón robbant fel a konstancai kikötőnél – videóval

Felrobbant egy tengeri drón pénteken a konstancai kikötőben; a robbanás hangja a környező lakónegyedekben is hallható volt.

Halálra sebzett a medve egy fiatal férfit az egyik erdélyi megyében
Krónika

Halálra sebzett a medve egy fiatal férfit az egyik erdélyi megyében

Egy 34 éves férfi életét vesztette szombat reggel, miután a hatóságok szerint medvetámadás érte a Szeben megyei Prod település közelében – közölte a Szeben Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).

Idétlenkedő csíkszeredai tanácsosok
Székelyhon

Idétlenkedő csíkszeredai tanácsosok

Heherészve, előítéletekre épülő székely vicceket olvasgatva gyűjt követőket egy podcastműsorban két csíkszeredai önkormányzati képviselő. Miközben tanácsosként egyetlen határozattervezetet sem nyújtottak be.

// még több főtér.ro
Egy szegény kis adófizető panaszai
2026. május 19., kedd

Egy szegény kis adófizető panaszai

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

Egy szegény kis adófizető panaszai
2026. május 19., kedd

Egy szegény kis adófizető panaszai

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

Különvélemény

Egy szegény kis adófizető panaszai

Szántai János

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté

Sánta Miriám

Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.

Vázlat az erdélyi kultúra működtetésének anyagi nyomorúságáról

Fall Sándor

Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.

// HIRDETÉS