Úgy látszik, ha valaki bejut a parlamentbe, minden emberség kihal belőle.
„A honatyák mostanában megint szégyentelenül magas nyugdíjakat próbálnak megszavazni maguknak, miközben az ország lakosságának több mint a fele szegénységben él.
De még el sem csitult ez a botrány, a hét végén már megint akadt kommentálni való mind a sajtó számára, mind a közösségi oldalakon: a hírek úgy szóltak, hogy
»nagy a bánat a Nemzeti Liberális Pártban«, ugyanis miután – minden korábbi tiltakozás dacára – nagyon sokan közülük aláírták a képviselők és szenátorok nyugdíjemeléséről szóló törvénytervezetet, egyesek azt mondják, még ez sem elég. Hiszen hiába biztosítják be magukat öregkorukra, ha a jelenlegi képviselői, illetve szenátori juttatásukból nem tudnak megélni (!!!).
A »panasztevő« egy liberális szenátor (asszony), aki azt állítja, hogy a szenátori fizetése olyan kevés, hogy fodrászra sem telik belőle. És ahhoz, hogy megőrizze a látszatot, reprezentálni tudjon, a férjétől kénytelen kérni. Illetve, szerencséje van a szüleivel, akik szintén szponzorálják.
Nem tudni, milyen fodrászhoz jár, de a »honanya« jövedelme a legutóbbi pénzügyi évben 60.000 lej volt, azaz közel ötezer lej havonta, a férje pedig, aki bírósági végrehajtó, közel 98.000 lejt keresett. Ha ennyi nem elég fodrászra, akkor máshol lehet a baj! (...)
Úgy látszik, ha valaki bejut a parlamentbe, minden emberség kihal belőle. Mit várhatnak a választók egy olyan szenátortól, akinek frizurára sem elég évi 60 ezer lej? Ennyit a politikusok empátiájáról. Erre azt mondta valaki: élne egy évig az én nyugdíjamból!"
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.
Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.
Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.
Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.
Észbe kaptak a román hatóságok, rácsuknák az ajtót a Călin Georgescut kezére. Eközben Háromszéken macsetével gyilkolt egy részeg férfi.
Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.
A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.
Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.
Megáll a tudomány, megáll az ész, a román politika mátrixából Călin Georgescu kinéz.
Megáll a tudomány, megáll az ész, a román politika mátrixából Călin Georgescu kinéz.
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
Hogy ne érezzük magunkat egyedül a sok ember között, s tudjunk beléjük kapaszkodni, hogy megtartsanak.

„Amikor a 2040-es években a társadalom buborékosodása és a különböző világnézetű csoportok ellenségeskedése olyan mértékű lett, hogy bármikor kitörhetett egy általános polgárháború, alig pár hét alatt felállították a Szabályozást.”

Elhunyt Szörényi Szabolcs, az Illés együttes és Fonográf zenekar basszusgitárosa (többek között). Ez a hír. Van, aki könnyedén tovább lapoz. Mások számára kicsit megállt az idő.

Soha nem volt ennyire kevés közös referenciapontjuk a generációknak, mint most.

Ha unja már a „nálunk mindenszentek vannak, a hétszentségit” típusú megnyilvánulásokat, akkor a következő napokban nagyon fog unatkozni… Vigyázat, humorveszély – akinek nem inge, ne vegye gatyára!

Kiscicák, kiskutyák, szex, vér, dráma. Ossza meg és uralkodjon!