Élet a buborékokban, párhuzamos világokban

A napokban egy közeli ismerősöm – harmincas kolozsvári értelmiségi – visszakérdezett, amikor egy régebben igen népszerű és befolyásos romániai televíziós személyiség neve került szóba, hogy ez az ember kicsoda. A kérdése teljesen őszinte és ártatlan volt, tényleg nem tudta, kiről van szó. Pedig ez a személyiség húsz-huszonöt évvel ezelőtt milliókat szegezett a tévé elé, és az én generációm meg a nálam idősebbek számára a neve evidencia, amihez nem kell magyarázatot fűzni, mert rögtön tudja mindenki, kiről és miről van szó.

Eszembe jutott ennek kapcsán az is, amit pár éve hallottam egy egyetemi oktatótól, hogy azt tapasztalja:

a társadalmi, közéleti, kulturális folyamatokról és a meghatározó személyiségeikről, pedig a szakterület, amivel foglalkoznak, enélkül lényegében megérthetetlen és teljességgel elképzelhetetlen, hogy valaki ilyen ismeretek nélkül gyakorolja majd azt a szakmát, aminek az alapjait az egyetemen tanulta.

Fura volt hallani, hogy 19-20 éves diákok semmit nem tudnak például a rendszerváltás utáni első évtizedekről, az akkori és az azutáni romániai és erdélyi magyar viszonyokról, a közéletünket és kultúránkat meghatározó személyiségekről. Olyan emberekről, akik jelentős része ma is él és a negyvenes-ötvenes generáció számára szintén evidencia a nevük és a tevékenységük.

hogy ilyesmi hogy lehetséges, mert hát ugye az ő fejében az egész közelmúlt szépen lineárisan ott van, tudja, hogy kicsoda és mit csinált X vagy Y, vagy hogy mi miért történt húsz vagy harminc évvel ezelőtt. És akkor itt áll előtte valaki, aki ugyanezt nem tudja és láthatóan jól elvan így is.

Pedig hiába szörnyülködünk, mert az égvilágon sehova nem jutunk vele. Megkímélhetjük magunkat a további elképedésektől és moralizáló dohogásoktól, ha egyszerűen tudomásul vesszük, hogy ez már ilyen és még ilyenebb lesz (és gyorsan le is szögezem: ez nem értékítélet és a továbbiak sem azok). Mert szemmel láthatóan mára eltűnt az általános és konszenzuális történelemérzékelés, párhuzamos csoport- és generációtudatok alakultak ki és léteznek egymás mellett úgy, hogy például a közelmúlt-történelem érzékelése tekintetében nincs köztük átjárás.

Nem teljesen új keletű ez a jelenség, de csak az utóbbi években látjuk ennyire élesen megnyilvánulni. Igen jól látszik a generációk kulturális, médiafogyasztási vagy olvasási szokásaiban. Azt is látjuk, hogy az intézményes oktatás micsoda válságban van, milyen nehezen tud adaptálódni a tudás és a kultúra folyamatos és főleg egyre gyorsabb változásaihoz. És hogy a digitális időszámítás mennyire gyökeres változásokat hozott, főleg a legfiatalabb és az idősebb generációk közötti világpercepciós szakadék mélyülése tekintetében. Magam is töprengtem néhányszor itt a Főtéren erről a jelenségről, például itt és itt.

Azzal jár, hogy adott időpontban sok, esetenként egymással köszönő viszonyban sem levő narratíva létezik, ez az együtt létezés pedig sokkal, de sokkal problematikusabb, mint pár évtizeddel ezelőtt. Arra gondolok, hogy egy mondjuk ötvenesekből álló társaság közéleti vagy kulturális beszédtémái sok esetben teljességgel érthetetlenek a huszon- vagy harminc évesek számára és fordítva. Ami egyik közegben evidencia, az a másikban egyáltalán nem az, vagy egyenesen nem is létezik. Húsz-harminc évvel ezelőtt ez a helyzet elképzelhetetlen volt, mert sokkal közelebb álltak egymáshoz ezek a narratívák, nem voltak ennyire drámaian generációs jellegűek és ennyire különbözőek egymástól.

Mert vajon ma hány tizen-, huszon- vagy akár harmincéves néz televíziót, hányan olvasnak vagy olvastak kulturális identitásuk megalapozásaképpen

mint ahogy a mostani negyvenes-ötvenes-hatvanas stb. generációk tették? Mit gondolnak ezek a generációk a saját egyéni és közösségi identitásukról, mit gondolnak a saját múltjukról és ezt hogyan ágyazzák bele a közösségi, társadalmi múltba?

De azt is kérdezhetnénk, hogy hol van ma már mondjuk a klasszikus liberális narratíva, hol van az erdélyi magyar autonomista vagy nemzeti narratíva – és ezeket nem szigorúan politikai értelemben említem –, hol vannak az erdélyi magyar közösségben korábban majdhogynem univerzális, közös történetek, amelyek megalapozták a politikai vagy kulturális identitást és horizontot?

Nos, ezekből mára

amelyeket a digitális és online korszak közösségimédia-alapú nyilvánossága véletlenszerűen, rövid lefutású divatok és divatos ideológiák hatására emel ki a nagy buborékhalmazból, majd ejt vissza a jelentéktelenségbe. Ahol megfér egymás mellett például a rendszerváltás előtti időszakot megélt szülők vagy nagyszülők antikommunizmusa a gyermekeik, unokáik radikális marxizmusával? A klasszikus értelmiségi szülők generációjának széles látókörű és tudásgazdag világa utódaik ultraspecializált, mondhatni szakbarbár, a szülők szemszögéből mérhetetlenül szegényes világlátásával?

Vagy: választási évben vagyunk, nézzük csak meg, hogy mekkora – egyre nagyobb – erőfeszítésükbe kerül a pártoknak és politikai szereplőknek valahogy összehozni egy ad-hoc szavazói bázist, egy buborékot, amely ideig-óráig fogékony egy kínnal-bajjal összefércelt üzenetre, jelszóra, hogy aztán a szavazás után szétessen, átalakuljon, valami más körül újratermelődjön az egész „közösség”. Hogy mennyire groteszkké és önmagából kifordulttá vált a politikai aktor és a választópolgárok közötti kommunikáció, a korábban értelmes választási ajánlatokon, koherens programokon alapuló választási kampány.

Nos, ezek a törésvonalak nem a korábban szokásos generációs különbségeket fedik; a tudás, a kulturális termékek, a mindenféle egyéni és csoportidentitások gyakorlatilag végtelenné vált folyama nem egyszerűen azt jelenti, hogy a régire az új következik lineárisan, mint korábban, hanem a régi és az új folyamatos egyidejűségét, a buborékuniverzumból történő kiemelkedések és abba visszazuhanások mondhatni véletlenszerű és párhuzamos létezését jelentik.

és ilyen még nem volt a történelem során. Soha nem létezett egymás mellett ennyi párhuzamos világ – amit a közép- és az idős generáció nyilván ijesztőnek lát, vagy akár tragédiaként, a korábbi állandó értékek eltűnéseként értelmez, pedig „csak” arról van szó, hogy az utóbbi néhány évtizedben elképesztően felgyorsult a világ, a tudás és a kultúra változása.

Kérdés (?), hogy tud-e ez még fokozódni, és hogy a mai tizen-huszonévesek vajon min fognak majd dohogni ötven-hatvanévesen.