Egyszerű képlet: ha drága a könyv, megint népszerűvé válik a kulturális kalózkodás

Előre elnézést kérek azoktól a kedves olvasóktól, akik hisznek abban, hogy létezik általános műveltség, és ez át is adható – akár 2025-ben, akár a közeljövőben. Azoktól nem kérek elnézést, akik tudják, érzik és látják, hogy az, amit régen általános műveltségnek neveztünk, és írásos alapú tudástárolással adtuk át a következő generációknak, ma már kiveszőben van.

Természetesen valahol mélyen magam is ragaszkodom ehhez a régi meggyőződéshez, hiszen nehéz levetkőzni ezt az évszázadok alatt megszilárdult koncepciót, valamint azt, hogy

Ragaszkodhatunk hozzá, persze. Megkockáztatom: kell is. Azért kell, mert szükség van az egyensúlyra – éppen azért, hogy elfogadjuk, a világ enélkül is megy tovább, de hely van azért benne ennek is.

Ez a mostban élés paradoxona: az átmenet a dolgokról való sokat tudás, az általános műveltség, az írott (nyomtatott!) kultúra fogyasztása, elsajátítása, és a felaprózódó, a magaskultúra lassú szubkultúrává válása között.

A romániai viszonylatokról nemrég előkerült adatok szerint az ország az Európai Unióban az utolsó helyen áll a könyvfogyasztás tekintetében. (A helyzetről átfogó képet nyújt Mihai Mitrică-val, a Kiadók Szövetségének igazgatójával készült interjú a G4Media portálon.) Az évi mindössze 60 millió euró értékű könyvpiaccal egy szinten vagyunk Bulgáriával, amelynek lakossága háromszor kisebb, mint Romániáé. Magyarország, amelynek lakossága fele akkora, mint Romániáé, évi 110 millió euró értékű könyvpiaccal rendelkezik.

A könyvesboltokba, könyvtárakba és könyvvásárokra járó teljes közönség, vagyis az olvasó népesség 1,3 millió fő, ami a teljes népesség körülbelül 7 százaléka. A vidéki és kisvárosi területek teljesen hiányoznak, a kis könyvpiac Bukarestre korlátozódik (amely a piaci részesedés felét birtokolja) és további 4-5 erdélyi nagyvárosra, amelyek közül Kolozsvár áll a második helyen, ezt követi Szeben, Temesvár vagy Brassó.

Mihai Mitrică szerint Erdély az, ahol a kultúrafogyasztásnak, a könyvtári kölcsönzésnek és a könyvek vásárlásának van társadalmi hagyománya, annak ellenére, hogy az elvégzett felmérés szerint a százezer főnél nagyobb lakosságú városokban – ahol megvan ennek a kiépült infrastruktúrája –

Egybevágnak ezek az adatok az erdélyi magyar fiatalok olvasási szokásairól szóló felmérések eredményeivel is. Kovács Péter Zoltán, a kolozsvári BBTE Hungarológiai Doktori Iskola doktoranduszának olvasásszociológiai kutatása azt mutatja, hogy a romániai magyar középiskolások egy ideig, úgy körülbelül 12-13 éves korig aktív könyvolvasók, utána pedig valami miatt kiesnek ebből – vagy sportolnak, interneteznek, filmeket és sorozatokat néznek, játszanak. Azok a fiatalok pedig, akik sosem nyúlnak könyvhöz, azt adták meg okként, hogy egyszerűen nem szeretnek olvasni – ők a közel kétezer válaszadó majdnem felét teszik ki 46 százalékkal.

Kovács Péter Zoltán a marosvásárhelyi Látó folyóiratban korábban megjelent esszéjében is arra mutat rá, hogy leginkább középiskolában érhető tetten az olvasási szokások megváltozása, és ez nem csupán ezt jelenti, hogy ekkor hagynak fel a fiatalok a könyvolvasással, hanem hogy akik nem, azok mi felé mozdulnak el: a fantasy, a young adult, a romantikus, a ponyva, a képregény stb. irányába.

Fontos észrevétel az is, hogy akik nem olvasnak, azok elsősorban vagy időhiány miatt nem teszik, illetve olvasnak, de rövidebb szövegeket (online, közösségi médiás felületeken), és vannak, akik nem férnek hozzá azokhoz a könyvekhez, amik valóban érdekelnék őket.

Az első, ami adja magát – ezt Kovács is megjelöli –, hogy a tanterv-reformok ellenére is a kötelező házi olvasmányok és a tananyagban szerepelő művek egész egyszerűen semmilyen formában nem vonzók a fiatalok számára, ezért továbbra is a tanerőknek kell szélmalomharcot vívniuk ezekkel a művekkel a diákokkal szemben.

A másik megközelítés az lehet, hogy bár a magyarországi könyvpiac nagyobb, mint a romániai, az itteni olvasásról való leszakadás (kisvárosok, falvak) egyik lehetséges oka egész egyszerűen az, hogy nagyon drágák a könyvek. Romániában nyolc évvel ezelőtt 5 százalékos volt a könyvek hozzáadottérték-adója, ez amiatt, hogy valakik ezt kevesellték, azt eredményezte, hogy jelenleg az EU-ban a második legnagyobb hozzáadottérték-adója van a könyveknek, 11 százalék. A könyvek drágulása ellenben nem a Bolojan-kormány megszorító intézkedéseinek következménye, a romániai könyvpiaci eladások visszaesése nem most kezdődött, hanem már pár évvel ezelőtt, az infláció és egyéb adóemelések következtében.

A kulturális elitnek, a pedagógusoknak és az olvasni szerető családoknak permanens harca azért, hogy a fiatalok, de általában az emberek is többet olvassanak, már jó ideje fennáll. Érdemes számításba venni azért azt is, hogy az internethez való hozzáférés az elmúlt két évtizedben Romániában is jelentős mértékben megnőtt,

És itt van még egy jelenség, ami mellett nem szabad elmennünk: Kelet-Európában rendkívül népszerű az online kalózkodás, amelyet gyakorlatilag nem lehet megakadályozni. (Világszerte nem lehet.) A lekalózkodott-letöltött kulturális tartalmak értelemszerűen ingyen hozzáférhetők, és ez érvényes az olyan könyvekre, folyóiratokra és tudományos publikációkra is, amelyeket a felsőoktatásban tanulók töltenek le – éppen azért, mert kötelező elolvasniuk vagy hivatkozniuk tudományos dolgozataikban, kutatásaikban, művészeti projektjeikben.

Nemrégiben a Meta került a kalózkodásról szóló, soha véget nem érő diskurzus célkeresztjébe: amikor a Meta csapata megkezdte a Llama 3 nevű mesterségesintelligencia-modell fejlesztését, alapvető kihívással szembesült. Konkrétan hatalmas mennyiségű, kiváló minőségű szövegre volt szüksége ahhoz, hogy versenyképes legyen olyan termékekkel, mint például a ChatGPT. Azonban ezeknek az anyagoknak a legális beszerzése idő és költség szempontjából lehetetlen feladatnak tűnt. (Mint ahogy egy egyetemistának is lehetetlen feladatnak bizonyul, hogy minden tanuláshoz szükséges vagy fontos, naprakészen friss kutatáshoz, gondolatmenethez ingyen hozzáférjen, ráadásul időben.)

A Meta megoldásként a Library Genesis (LibGen) nevű, a világ egyik legnagyobb digitális kalózkönyvtárához fordult.

így hatalmas kincsesbányát jelent az illegálisan hozzáférhető tudás terén.

A bírósági dokumentumok szerint a vezető menedzser nagyon fontosnak tartotta, hogy a Meta a lehető leggyorsabban hozzájusson a könyvekhez, és azzal érvelt, hogy a kötetek valójában fontosabbak, mint a webes adatok. Végül a csapat engedélyt kapott, hogy letöltse és felhasználja ezt a hatalmas adathalmazt.

Ennek a hatalmas adathalmaznak a megálmodói éppen kelet-európaiak és ázsiaiak, akik úgy gondolták, kiszorultak a nyugati világ akadémiai szférájából és a tudástermelésből, ezért az információ szabad áramlásának égisze alatt a kétezres évek közepén hozták létre projektjüket. Lehet itt moralizálni napestig, de nem érdemes:

Egy apró kitérőt teszek: magam nem csupán az olvasó, hanem az író emberek kategóriájába is tartozom. Az elmúlt hat évben két verseskötet jelent meg a nevem alatt, ezek közül az egyikben olyan szövegeket publikáltam, amelyekhez kutatómunkát végeztem egy saját művészeti projekt létrehozásához. Ehhez pedig olyan más primér szövegekhez kellett hozzáférnem, amelyeket lehetetlen lett volna beszerezni, mondjuk, egy kolozsvári Cărturești-ben vagy az egyetemi könyvtárban. Az online hozzáférhető tudományos esszék vagy régi szövegek egy része ugyan nem kalóztermékként került a szemem elé, de jelentős része viszont igen.

Ez nem a gyónás helye, csupán rávilágítás arra, hogy a könyvpiaci dinamikák és az olvasáshoz való hozzáférés mára párhuzamos jelenségeket termel, amelyek valahol a végtelenben találkoznak. Zavarna-e, ha valaki letöltené a verseskötetemet az nCore torrentoldalról? Nem. A kiadót valószínűleg zavarja, ámde nem sokat tehet, mert a kalózkodás éppen arról szól, hogy mindig más kiutakat keres.

A Meta ezzel a húzásával csak még nyilvánvalóbbá tette azt, ami eddig is nyilvánvaló volt: hogy a tudás megszerzése időnként sajátos megoldásokat eredményez (hogy finoman fogalmazzak), az olvasás és a tudás elsajátítása pedig nem mindig azokon a csatornákon keresztül történik, amelyek évszázados hagyományokra épülnek. Lehet, hogy a kultúrafogyasztás fordulóponthoz érkezett, amelyre kreatívabb válaszokat kell majd adnunk.