Csőlátás. Politikum és közszolgálat

„Mottó: a közszolgálati rádió és televízió nem kiscsoportos családi homokozó!

Egy fiktív funkcióért fizetését évekig felvevő televíziós szerkesztő körül nemrég kirobbant botrány egy sokkal mélyebb problémára hívja fel a figyelmet. Mint ismeretes, a közszolgálati rádió és televízió Igazgató tanácsának tagjait többek között a parlamenti pártok jelölik. A pártok leggyakrabban egy-egy velük szimpatizáló média-szakembert választanak, aki viszont a hivatali eskü letétele után már a törvény szerint nem a pártot, hanem az intézményt kell szolgálja. Az Igazgató tanács tagjai nem szólhatnak bele a műsorokba, konkrét személyzeti kérdésekbe, a két hatalmas média-intézmény általános, strukturális folyamatait, a szerkezetet, a rendszer egészét illető döntéseket hoznak. Ugyanakkor a pénzügyi folyamatokat, az évenkénti beszámolókat is felülvizsgálják, majd a parlament illető bizottsága elé terjesztik. (…)

És a magyarok? A kilencvenes években, a médiatörvények első időszakában (addig ilyen nem létezett) az RMDSZ is ismert médiaszakembereket, sajtósokat bízott meg ezzel a feladattal, akiktől remélni lehetett, hogy a köztévé, közrádió magyar szerkesztőségeinek a sorsát a szívükön viselik, az anyagi gondokat, ha kell, akár a tanács elé viszik, a magyar nyelvű műsorok adásidejét érintő intézkedéseket próbálják pozitív irányba terelni stb. No és persze, az egyéb műsorokban nem egyszer előbukkanó magyarellenes hangokra van ki felhívja a figyelmet, ha kell, tiltakozás és beadványok formájában. Ez nem beavatkozás, nem cenzúra, hanem egyszerűen a szabályok tiszteletben tartatása, hiszen a médiatörvényben külön cikkely foglalkozik a mindennemű közösség elleni gyűlöletkeltés és diszkrimináció tiltásával.

Aztán változtak az idők. Ahogy az erdélyi magyar politikai közélet rétegződött, a Szövetségen kívül más opciók, vélemények, civil szervezetek és pártok jelentek meg, e folyamattal egy időben a közszolgálati elektronikus sajtóba küldött személyek esetében egyre fontosabb lett a szakmai kiválóság helyett a politikai megbízhatóság. Ez odáig fajult, hogy az RMDSZ olyan igazgató tanácsi tagokat is jelölt ezekre a felelős, nagy fizetéssel és aránylag kevés munkával járó feladatokra, akiknek a világon semmi közük nem volt a média világához. Nem célon a személyeskedés, de ilyen eset volt az épp most címlapsztori hősévé vált Debreczeni Hajnal jelenlegi férje, a biológus Nagy Zoltán jelölése a közszolgálati televízió Igazgató tanácsába. A kinevezett magyar tanácstag elismert szakembere a denevérek életvitelének és a verebekből írta a doktori dolgozatát, bizonyára kiváló biológus, de mi köze a denevéreknek a televízióhoz? Aztán kinevezték egy inkább hozzáillő helyre, a környezet-minisztériumba államtitkárnak. Az eltávozott tag helyét az Igazgató tanácsban ilyenkor az eredeti jelöléskor is megnevezett helyettes veszi át, aki ki más lehetett, mint a feleség, aki egyben az RMDSZ elnökségi sajtótanácsosaként működött és ugyanakkor papíron a kolozsvári rádió szerkesztője volt. Nota bene: amúgy a közmédia szerkesztő státusza nem fér össze azzal, hogy valaki részt vesz egy politikai alakulat tevékenységében.

Tetszik? A nagy felelősséget és szakértelmet feltételező állások osztogatásából elképesztő kiscsoportos családi játékszer lett. (…)

Csak az zárkózik el a más vélemények meghallgatásától, aki nem bízik a saját igazában. A közszolgálati média lényegénél fogva és az azt irányító törvények szerint is a kiegyensúlyozott tájékoztatás, a sokoldalúság és nem utolsó sorban az értékorientált műsorsugárzás letéteményese. Ennek a szellemnek az ismerete és tiszteletben tartása kellene érvényesüljön magyar politikusaink közmédiával kapcsolatos mozgásterében is. Az utóbbi időben ennek alig volt nyoma, és emiatt jöhetett létre a kiscsoportos családi homokozóra szorítkozó kinevezési játékok és az adófizetők pénzével való játszadozások sorozata.”