// 2026. március 19., csütörtök // József, Bánk
Boros Miklós Boros Miklós

Csapat csak egy volt

// HIRDETÉS

Egy mítosszal szegényebbek, de egy korszakos csapattal gazdagabbak lettünk a riói vb-döntő után. Brazíliában a németek voltak a legjobbak.

(Külön)Vélemény

Szerző: Boros Miklós
2014. július 14., 12:38

Napok óta terjed a neten egy mém, mely szerint Portugáliának Cé Ronaldója, Brazíliának Neymarja, Argentínának Messije, Németországnak pedig CSAPATA van. 

Ennél tömörebben és tökéletesebben nehéz is összefoglalni a foci-világbajnokságot, talán csak annyit tehetnénk még hozzá, hogy Uruguaynak Suareze, Kolumbiának pedig Rodrigueze volt. Bár a kokatermesztők fiai talán a  torna legpofásabb dél-amerikai együttese voltak, ami a csapajátékot illeti. 

De csapata csak a németeknek és a hollandoknak volt, 

még az európaiak közül is. A kettő közti különbség pedig nagyjából egy világbajnoki ciklus, a hollandok most ott tartanak, ahol a németek voltak négy éve: a néhány vén róka köré épített fiatal alapanyag adott, de a rutin még hiányzik. Louis van Gaal jó társaságot hagy Guus Hiddinkre.

A Nationalelf viszont már feljutott a csúcsra, ráadásul első európai csapatként az amerikai kontinensen. Az elődöntőben lefocizta a pályáról Brazíliát, a döntőben felőrölte Argentínát. Még a torna nyitányán földbe döngölte a portugálokat is, hogy teljes legyen a Ronaldo-Neymar-Messi párhuzam, a köztes időszakban pedig minimális erőkifejtéssel menetelt előre. Löw tudta és mondta is: egy foci-vb nem sprint, hanem maraton, nem a leggyorsabb, hanem a legkitartóbb ér elsőként célba. 

Az már más kérdés, hogy a németek ezúttal minden téren a legjobbak voltak. Legtöbb lőtt gól (18), amelyen nyolc különböző játékos osztott, mindössze négy kapott, ebből mindössze egy az egyenes kieséses szakaszban. Nem volt egyértelműen kiemelkedő sztárjuk, viszont szinte mindenki húzóember volt. 

Nem véletlen, hogy a rendszeresen játszók közül csak Hummels, Höwedes és Götze nem volt ott már négy éve Dél-Afrikában is. Ez a csapat gyakorlatilag 2004 óta épül, Klinsmann, majd Löw folyamatosan építette be a kiváló utánpótlásrendszer ontotta tehetségeket.

A 2010-es bronzcsapatból csak az azóta visszavonult Arne Friedrich kopott ki, miközben azóta feltűnt a vb-t sérülés miatt kihagyó Marco Reus, a döntő győztes gólját szerző Götze, a kiválóan fejelő Mats Hummels, a csereként három gólt szerző Andre Schürrle vagy az egyelőre még epizódszereplő Julian Draxler. Erre mondják, hogy a bőség zavara.

De a jó játékosállomány még kevés,

ha nincs mögötte szakmai tudás. Löwnél volt. Már Dél-Afrika után el merte vetni a spanyolok labdabirtoklása ellen tehetelen kontrajátékot, és felépíteni egy domináns, letámadó, aktív futballra törekvő együttest. Mert kísérletezni, de a kulcspillantokban mindig visszatért a biztos alapokhoz, amelyektől Guardiola Bayernjének hatására a csoportkörben még eltért.

Jó világbajnokság volt a brazíliai, mert a játék és a taktikák szempontjából sokkal színesebb volt, mint az előző. Sokféle stílus és rendszer csapott össze, bár a végén a korszak domináns szisztémája lett a győztes. Algéria, Kolumbia és a CONCACAF-térség csapatai jókora adag frisseséget hoztak a túlzottan Európára és Dél-Amerikára fókuszáló futball-gondolkodásunkba. 

De leginkább azért volt jó ez a világbajnokság, mert a végén a legjobb csapat nyert. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt
Krónika

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett
Székelyhon

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett

Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt
Székelyhon

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt

Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

// még több főtér.ro
Használati utasítás március 15-re
2026. március 12., csütörtök

Használati utasítás március 15-re

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.