Kicsit leülni a partjára. Kicsit visszaülni. Kicsit ottmaradni. Kicsit belelépni. És megint.
Így megy ez. Írunk. Iszunk. Mondjuk a hülyeségeket. Az idő közben meg telik. Mint egy pohár. És nem múlik. Mint a tranzit. Tuggyuk mi. Vagy nem tuggyuk. Hogy igenis lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni. Sőt, folyvást. Ha az a folyó kerek. Ez is hülyeségnek tűnik. Pedig nem az. Az Ókeanosz is kerek folyó. Megöleli a világot.
A Vénuszon túl, a Marson még innen. Ha el akarjuk hagyni kis-nagy világunkat, bele kell lépnünk. Ha vissza akarunk térni kis-nagy világunkba, bele kell lépnünk. Kérdezheti erre valaki: Bréda valamiféle határ? Az. Is. Rengeteg ember kis-nagy világát valamilyen módon meghatározó. Formát ad nekik. Aki élete sétája közben találkozott Brédával, előbb-utóbb részesült az említett formából. Akaratlanul is.
Van azonban a brédai határfogalomnak egy másik attribútuma is. Amint belelépünk a határfolyóba, megtisztulunk.
A fehér a tisztaság színe. Ez esetben éppen a visszája. Mágikus dolog. Így megy ez. Megkockáztatom: Bréda Ferenc nem papírra vetett könyveivel érte el a legnagyobb hatást. Papírra vetett könyveiben mágikus szigorral ragaszkodott ahhoz a bizonyos magassághoz, ahova irodalmi röpgépeit fellőtte. Valószínűleg sokan futtatták végig szemüket a könyvlapokon. De az is valószínű, hogy kevesen olvasták. Többször nevettünk ezen: Feri, a te könyveidhez három egyetem és négy könyvtár kell, hogy én szegény hülye értsek belőlük valamit.
Viszont amikor lerakta a tollat, kért még egy sört és rágyújtott a következő cigarettára, már nyitotta is a másik könyvet. Önmagát.
Bárki, aki élete sétája során találkozott vele, belelépett, vette a fáradtságot és fellapozta, bármikor visszapörgetheti az élő lapokat addig az estéig, amikor… Ahogy egyik legközelebbi barátja mondta: az amőbától az arkangyalig mindenkihez szólt. És mindenkivel szót értett. Szólni sokan tudnak, ó, nagyon sokan. Szavakban bővelkedő rétorokkal tele van a galaxis. Bréda figyelt is. Pontosítok: figyelemmel volt. Mindenkire, az amőbától az arkangyalig. Ez pedig már, a mi kis-nagy világunk határán, az egyetemesség maga.
Egy ilyen egyetemes élőkönyves este, vagy inkább hajnal után megpróbáltam megfogalmazni,
akit Bréda Ferenc néven vettek fel a földi élet lajstromára. Ma sem tudnám jobban megfogalmazni. Tessék: „Te, aki a nagy Körnek eme pontjáig Franszoá voltál, a másik, aki ugyanaz, tudod, a Vidáman Vijjogó Villon, avagy a nebuláris nebuló, esetleg önmagad öngerjesztő ősanyja-atyja, netán a tanított tantételek tabula razátora, teremtésterminátor, esztelen (lásd még, boldog-bolond) esztétista, a szökevény szavak szoft-és-hard-szadista szelindekje, és még sorolhatnám…” Igen, ez mind, mindez Bréda. De van valami, amit akkor kifelejtettem. Ez pedig az infáns mosolyú, Csendes-óceán szemű garabonciásból (lásd még, golán, goliárd, gólem, gonorrhoea, gnózis, bázis, (sz)ex-sztázis, nívó stb.) áradó jóság. Lehet, most kiröhögne a künikosz kutya. Pedig a színtiszta, a brédai kerek folyóban sokszor megtisztult, formát nyert igazat mondom: a borostás, orrszívó, harapós, ironikus, köpködő, fogatlan, pokróc rétegek alatt ez az ember egyszerűen jó volt. Mindhalálig. Sőt, a franciakór egye meg a mágiádat, Feri: a mindhalál után is!
Hogyan látná Erdélyt valaki, aki soha nem járt még a környéken. Legyen ez a valaki ezúttal hipotetikusan mondjuk egy Zöld Elefánt…
Sosem kérdezzük meg magunktól, hogy mit tudunk azzal a valósággal kezdeni, amelyben nem voltunk, és ma sem vagyunk a domináns történelmi fél.
Július közepétől új időszámítás kezdődik az FK Csíkszereda életében, ami a hargitai megyeszékhelyen is érezhető változásokkal fog járni.
Az ember megáll egy-egy hajdan délcegen magasodó erdélyi rom előtt, eltöpreng a múlt dicsőségén, a sors forgandóságán… aztán az is eszébe jut, hogy mit, mennyit hasznos megmenteni a düledékek közül.
Călin Georgescu ellen pedig már fasiszta eszmék hirdetése miatt is eljárás folyik.
Az olténiai Ocnele Mariban 2001 szeptemberében következett be tragédia, amikor beomlott egy sóbánya boltozata, és a felszínen keletkezett kráterben több lakóház is eltűnt. Csak a véletlenen múlt, hogy a katasztrófa nem követelt emberéleteket.
Egyszerre kell nekünk a fa, a só és a pénz. A természet adja is, hogyne. Csak közben beomlik a bánya.
Százhúsz méterrel a föld alatt, a parajdi sóbányában működött Románia egyedülálló kalandparkja. A park egyik tulajdonosa próbálta menteni a menthetőt, de mára már víz alá került az egykori élménypark is.
Erdély egyik legismertebb turisztikai célpontja, a parajdi sóbánya a napokban drámai események színterévé vált.
Tizennyolc évvel ezelőtt, egy nemzetközi bányászati konferencián, Olaszországban megjelent egy tanulmány, amely részletesen feltárta a parajdi sóbányát fenyegető súlyos kockázatokat. Ami akkor egy tudományos figyelmeztetés volt, ma szomorú valóság.
Egyszerre kell nekünk a fa, a só és a pénz. A természet adja is, hogyne. Csak közben beomlik a bánya.
Egyszerre kell nekünk a fa, a só és a pénz. A természet adja is, hogyne. Csak közben beomlik a bánya.
Nicușor Dan győzelme pillanatnyi megkönnyebbülést hozott ugyan, de még messze nem vagyunk túl a veszedelmen.
Nicușor Dan győzelme pillanatnyi megkönnyebbülést hozott ugyan, de még messze nem vagyunk túl a veszedelmen.
Ez az írás egy pamflet, cselekménye kitalált történeten alapul, szereplői kitalált alakok, mindennemű egyezésük a szenzi transzilván valósággal csupán a véletlen műve. Nevetni azért (még) szabad rajta.
Ez az írás egy pamflet, cselekménye kitalált történeten alapul, szereplői kitalált alakok, mindennemű egyezésük a szenzi transzilván valósággal csupán a véletlen műve. Nevetni azért (még) szabad rajta.
Az erdélyi magyarok nagy többsége abban az abszurd helyzetben is Nicușor Danra szavazott volna, ha Orbán és az RMDSZ is kifejezetten és erőteljesen George Simion támogatására buzdított volna.
Az erdélyi magyarok nagy többsége abban az abszurd helyzetben is Nicușor Danra szavazott volna, ha Orbán és az RMDSZ is kifejezetten és erőteljesen George Simion támogatására buzdított volna.
A félelem, mint a politikai döntések mozgatórugója a valóságból táplálkozik.
A félelem, mint a politikai döntések mozgatórugója a valóságból táplálkozik.
És hogyan erősíti ezt a nevetséges narratívát éppen a magát a Jó oldalnak tekintő tábor, az értelmiségiekkel az élen…
És hogyan erősíti ezt a nevetséges narratívát éppen a magát a Jó oldalnak tekintő tábor, az értelmiségiekkel az élen…
Lejárt a potenciális apokaliptikus veszedelemként beállított államelnök-választás... tudják, ha a Gonosz győz. És a romániai választópolgárok soha nem látott tömegekben rohantak megválasztani a Jót.
Lejárt a potenciális apokaliptikus veszedelemként beállított államelnök-választás... tudják, ha a Gonosz győz. És a romániai választópolgárok soha nem látott tömegekben rohantak megválasztani a Jót.
Nekünk kell döntenünk, nem Budapestnek, Brüsszelnek, Washingtonnak vagy Moszkvának. Kicsit tragikus, hogy azok munkáját is el kell végezzük, akiknek a dolga lett volna, hogy ezt a helyzetet megelőzzék.
Nekünk kell döntenünk, nem Budapestnek, Brüsszelnek, Washingtonnak vagy Moszkvának. Kicsit tragikus, hogy azok munkáját is el kell végezzük, akiknek a dolga lett volna, hogy ezt a helyzetet megelőzzék.
Hogyan látná Erdélyt valaki, aki soha nem járt még a környéken. Legyen ez a valaki ezúttal hipotetikusan mondjuk egy Zöld Elefánt…
Hogyan látná Erdélyt valaki, aki soha nem járt még a környéken. Legyen ez a valaki ezúttal hipotetikusan mondjuk egy Zöld Elefánt…
Sosem kérdezzük meg magunktól, hogy mit tudunk azzal a valósággal kezdeni, amelyben nem voltunk, és ma sem vagyunk a domináns történelmi fél.
Sosem kérdezzük meg magunktól, hogy mit tudunk azzal a valósággal kezdeni, amelyben nem voltunk, és ma sem vagyunk a domináns történelmi fél.
Hogyan látná Erdélyt valaki, aki soha nem járt még a környéken. Legyen ez a valaki ezúttal hipotetikusan mondjuk egy Zöld Elefánt…
Sosem kérdezzük meg magunktól, hogy mit tudunk azzal a valósággal kezdeni, amelyben nem voltunk, és ma sem vagyunk a domináns történelmi fél.
Július közepétől új időszámítás kezdődik az FK Csíkszereda életében, ami a hargitai megyeszékhelyen is érezhető változásokkal fog járni.
Az ember megáll egy-egy hajdan délcegen magasodó erdélyi rom előtt, eltöpreng a múlt dicsőségén, a sors forgandóságán… aztán az is eszébe jut, hogy mit, mennyit hasznos megmenteni a düledékek közül.