Ha nagy leszek, független leszek, független káeurópai polgár.
Független rompolg., hehe. Mondhatnám, rommagyar, de azt nem szeretem, hogy rommagyar, az olyan végítéletes, romló, romos, van baj elég anélkül is, erdmagy., ennyi bőven elég, minek is szaporítani a szót. Függ. erdmagy. polg. leszek, az a lényeg. Felnőtt leszek, amikor függ. leszek, mondjuk huszonötplusz. Vagy inkább harmincplusz. Mindegy, nem sürgős annyira, mert tudom, hogy mi lesz. Amikor már a harmincpluszos (30+) L’Orealt kezdem használni, venni fogok egy kicsike blokkot a székelyudvarhelyi Függetlenség sugárúton, Bulevardul Independenței, ezt fogja írni a buletinomban. Emben. Mindegy. Lehet, hogy harmincötpluszos krémet kellene ekkor már vennem megelőzésre mégis, nem is tudom. Ahogy elnézem anyámat, lehet – igaz, ő Doina arctejet használt fiatalon. Anyámék pár utcával arrébb fognak élni, hogy közelről megfigyelhessék a függetlenségemet.
kanyargós, szűk, döcögős kis utca ez a sugárút, oldalt parkoló autókkal. Ezen a sugárúton egyetlen keskeny sávon lehet közlekedni, kétoldalt négyemeletes tömbházak magasodnak, még a nap sugarait is csak szűken engedik be az egykori szocialista testvériség szűkre szabott tereibe.
Azt nem tudom, hogy amikor megveszem itt a blokkot, már meglesz-e a férjem, vagy csak utána. Mindenképpen nagyobb kötelék, ha nem egyedül veszem a lakást, mert saját lakással esetleg tovább akarok függetlenedni a házasságból, és az nem úgy van, hogy csak házasodunk meg, és lépünk le aztán. Nem így képzelem. Na, a lényeg, hogy lesz egy férjem is, Jani. Ati? Dani? Rövidesen kiderül, amikor meg fogunk ismerkedni. Összejövünk egy buliban, vagy ilyesmi. Eléggé fogjuk unni a bulit, ezért jó lesz, amikor összejövünk. De lehet, hogy valahogy másképp jövünk össze, amikor máshol unatkozunk, a neten például. Lényeg, hogy nagyon fogunk unatkozni, és összejövünk, hogy ne unatkozzunk. Sokat fogunk csetelni, és üzenetben szívecskéket küldünk egymásnak. Ha már röhejesnek találjuk a szívecskéket, megkérdezzük egymástól, hogy hányra érünk haza. Ha nagyjából az ígért időpontra hazaértünk rendszeresen, és már újra unatkozunk, összeházasodunk, hogy ne így unatkozzunk, és, hogy legyünk függetlenek.
Ezért gyerekeink lesznek. Kevesebb vagy több mint amennyit tervezünk, esetleg ugyanannyi. Eléggé szűkösen leszünk a blokkban, de mivel saját lakásban lakunk ilyen függetlenül, kölcsönt fizetünk majd vissza a banknak, elég jelentős összeget. Nem fogunk valami jól keresni, mint függ. erdmagy. polgárok, ezért megbeszéljük, hogy nem adósodunk el jobban a banknak, pusztán azért, hogy nagyobb lakásba költözzünk, különben is mindjárt kirepülnek a gyermekek. A fizetésünket bankkölcsönre, számlákra és a gyerekeinkre fogjuk költeni.
Néha hétvégén sízünk, kezdetben Homoródon, aztán a Hargitán. Nyáron megengedjük magunknak a belépőt a jobbik helyi strandra, és eljárunk Bulgáriába nyaralni, esetleg Horvátországba. Lesz egy kocsink is, mindig izgulni fogunk, hogy kibírja-e a hosszú utat. A kocsinkra is sokat fogunk költeni, és sokat fogunk mérgelődni miatta, mert sosem lesz, ahová leparkolni a Függetlenség sugárúton. Magunkra keveset költünk, de nem is lesz hozzá kedvünk, mert meg leszünk hízva, minek ruha, minek vendéglőzés. Elkezdünk kocogni, az ingyen van. A gyermekeink ekkor már roppant szemtelenek lesznek, csapkodni fogják az ajtót, széthagyják a bögréiket a lakásban, és nem akarnak a nagyszüleiknél ebédelni vasárnap. Nagyon fogjuk unni a sok hajcihőt. Igaz, már korábban is untuk. Csak ekkor már több lesz az időnk, és jobban észrevesszük, hogy unjuk.
Minden péntek este bevásárolunk. Minden nap hatkor kelünk, hétvégén nyolckor. Ugyanakkor kávézunk, ugyanakkor ebédelünk. Ugyanazokat a termékeket vásároljuk, és ugyanott dolgozunk, nagyon fogjuk unni a munkánkat, de nem merjük otthagyni, mert ki tudja mi lesz, nehogy fel kelljen adnunk a függetlenségünket.
Amikor már az ötvenpluszos L’Oreálnál fogok tartani, el fogok gondolkodni, hogy most már a Vichyt is megvehetném, de minek. Nézni fogom magamat a tükörben, simítgatom az arcomat, majd legyintek. Elkezdem az arctornát is, de aztán azt is abbahagyom, mint minden más tornát. Nem fogom tudni, miért hagytam abba, pedig jót tett. Csak úgy magától valahogy. Ekkor már általában nem fogok unatkozni, csak ha dolgozom és tornázom, különösen az otthoni tornagépen. Lehet, hogy ha jobb tornagépeken tornázhatnék, nem unnám ennyire, de csak egy gép fér a Függetlenség sugárúti lakásban.
Különböző egyetemekre fognak járni, eléggé fogják unni. Eljárnak bulizni, gyakran azt is unják. Eléggé sok mindent fognak unni, jól lesz ez így. Rövidesen élettársuk lesz, arra fognak törekedni, hogy függetlenedjenek, és ne unatkozzanak. Lehet, hogy vásárolni fognak egy kicsi blokklakást itt a környéken, hogy közelről megfigyelhessük mi is a függetlenségüket.
Ahogy most így előre elképzelem, eléggé jól hangzik a leendő életem. Ironikus, de tetszik már-már. Pár napja talán még félelmetesnek találtam volna, ha mindebbe belegondolok így tizenkilenc évesen. Igaz, bele sem gondoltam volna ennyire. Mást akartam volna, egészen mást. Most már azt hiszem, nem.
Most már unatkozni akarok. Kiszámíthatóságot akarok. Nyugalmat akarok. Biztonságot akarok. Egyszerű hétköznapokat akarok. Még az sem baj, ha ilyenek.
Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.
Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.
A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.
Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Dan Tanasă ismét idegengyűlölő felhívást tett közzé. Ám mielőtt bólogatna, jusson eszébe, hogy számára Ön is idegen.
Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.
A fizetési időszak kezdetén a teljes összeg 30 százaléka vehető fel egy összegben a II. pillérben összegyűlt magánnyugdíjnak – döntötte el a román kormány csütörtöki ülésén.
A helyi ingatlanadók 60–70 százalékos emelését tervezi a kormány – jelentette ki szerdán Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes a Digi 24-nek. Az intézkedés a második adóreformcsomag része lesz.
„Béke van. Ilyen a béke, a nagy kánikulák utáni esték simogató nyugalma. Ilyenek az emberek az augusztusi nyárestében.(...) Dögölj meg!”
„Béke van. Ilyen a béke, a nagy kánikulák utáni esték simogató nyugalma. Ilyenek az emberek az augusztusi nyárestében.(...) Dögölj meg!”
Dan Tanasă ismét idegengyűlölő felhívást tett közzé. Ám mielőtt bólogatna, jusson eszébe, hogy számára Ön is idegen.
Dan Tanasă ismét idegengyűlölő felhívást tett közzé. Ám mielőtt bólogatna, jusson eszébe, hogy számára Ön is idegen.
Rendhagyó beszámoló Romsics Ignác történész, Versenyfutás Erdélyért című kolozsvári előadásáról.
Rendhagyó beszámoló Romsics Ignác történész, Versenyfutás Erdélyért című kolozsvári előadásáról.
Tudják, az a nép, amelynek elloptak 45 évet az életéből, aztán ellopták a forradalmát, végül ellopták a demokráciáját is.
Tudják, az a nép, amelynek elloptak 45 évet az életéből, aztán ellopták a forradalmát, végül ellopták a demokráciáját is.
„Azt mondták, mindegyiküknek látnia kell a Napot, hiába magyarázták nekik, hogy nappal a felszíni 65 fok, de főként a sugárzás percek alatt megöl bármilyen élőlényt. A Tanács megtagadta a kérésüket.”
„Azt mondták, mindegyiküknek látnia kell a Napot, hiába magyarázták nekik, hogy nappal a felszíni 65 fok, de főként a sugárzás percek alatt megöl bármilyen élőlényt. A Tanács megtagadta a kérésüket.”
Volna igény a hagyományos kantinokra, mégsem ruháznak be ilyenekbe.
Volna igény a hagyományos kantinokra, mégsem ruháznak be ilyenekbe.
A Harvard asztrofizikusa bejelentette, hogy veszedelmes idegen civilizáció űrhajója közeledik a Föld felé, és decemberben meg is érkezik. Elképzeltük, mi történne, ha az idegenek Romániában landolnának…

Kell-e nekünk bekamerázott, okos szemétlerakó a városnegyedekbe? Emil Boc legújabb vívmánya, a kukák Big Brotherje alighanem érkezik a kincses városba, mi meg tovább szívjuk a bűzt.
Kell-e nekünk bekamerázott, okos szemétlerakó a városnegyedekbe? Emil Boc legújabb vívmánya, a kukák Big Brotherje alighanem érkezik a kincses városba, mi meg tovább szívjuk a bűzt.
„Megtörte egy egész generáció lendületét, rezignáltságba, cinizmusba, keserűségbe taszítva azokat, akik rájöttek, hogy a rendszerváltásnak nevezett 1989-es mozzanat elszalasztott esély, hamvába holt lehetőség.”