// 2025. december 5., péntek // Vilma
Szántai János Szántai János

Biztos szükségünk van elmebeteg megváltókra?

// HIRDETÉS

Pár mondat egy körülrajongott film kapcsán, amely nagyon nem az elnyomó rendszer ellen lázadó kisember-hősről szól. Csakhogy a csodavárókat a valóság egyáltalán nem érdekli.

(Külön)Vélemény

Szerző: Szántai János
2019. október 18., 09:28

Megnéztem a Todd Phillips Jokerét. Pedig általában nem szoktam bemutató környékén filmeket nézni. Különösen olyanokat, amelyek valamilyen okból közel állnak hozzám. Például a képregény-filmek. Igen ám, de az történt, hogy egyre több hozsannát láttam lecsorogni a különböző csatornákon. Hogy a Joker beteg korunk látlelete. Hogy a megalázottak és megszomorítottak öntudatra ébredésének apológiája. Hogy antikapitalista kiáltvány. Hogy zseniális, meg univerzális politikai allegória. Satöbbi.

Kicsit furcsálltam, ugyanis legjobb tudomásom szerint a DC Univerzum 1940-ben „világra jött” gonosz bohóca pszichopata és szadista bűnöző zseni, Batman egyik ősellensége. Vagyis

nem a kapitalista rendszer által megalázott és megszomorított kisember.

Persze, a képregényfilmek főgonoszainak általában nincs múltjuk, se jövőjük. Ők a jelenben élnek és pusztítanak, mint például – hogy ne menjek messzire – Christopher Nolan 2008-as A sötét lovagjának Heath Ledger alakította Jokere. Na de újabban divat az eredettörténet, és Todd Phillips rendező előállt azzal, hogy megmutatja a nagyvilágnak Joker múltját. Ja, itt jegyzem meg: arról is szoktak áradozni, hogy a film épp a népnyúzó kapitalizmus egyik fellegvárából, Hollywoodból lovagolt ki. És hogy milyen paradoxon ez. Oké, és vajon miért pont onnan? Talán mégis azért, mert a hollywoodi vérprofik meglátták benne a vérprofit(ot)?

A Velencei Filmfesztivál elitista és erősen esztétikai alapon díjakat osztogató zsűrijének döntése – a film a fesztivál nagydíját tehette zsebre – egyáltalán nem meglepő. Ugyanis a Joker egy anti-képregényfilm. Az, hogy jó pár vonatkozásában Martin Scorsese Taxisofőrére vagy A komédia királyára emlékeztet, még hagyján. Időnként Nagyon gyakran azonban a francia beszélgetős-hallgatós filmek világát idézi: a kamera rém lassan mozog a térben, ha egyáltalán mozog, ha nem, akkor ücsörög és néz egy faszit, aki ücsörög és néz egy faszit a tükörben, aki ücsörög és néz a semmibe. Garantált művészfilmsiker! Amit a magam részéről rettenetesen unok. Főleg egy képregény-film esetében. Persze, nem lehet tagadni: Joaquin Phoenix remek színészi munkát végzett. Az operatőr, a vágó satöbbi szintén.

De miért lett hirtelen ez a Joker a megalázottak és megszomorítottak Don Quijotéja?

Miért emelte hirtelen pajzsra az antikapitalista elit? Nézzük a pőre sztorit, nagyon röviden. Adott egy elmebeteg, lúzer bohóc (ez se vicc, Arthur Fleck abból él, hogy bohóckodik), akinél elszakad a cérna és elkezdi öldösni embertársait. A fent említett apologéták, hozsannázók nyilván nem akadnak fent a lúzer bohóc elmebetegségén. Azon akadnak fenn, hogy a kapitalista rendszer gonosz. Kirámolja a zsebeket. Feláldozza a szegény dolgozó népet a profit oltárán. Megöli a szegény dolgozó lelket. Még a gyógyszert is elveszi a szegény dolgozó elmebetegtől. Márpedig ha ez a normalitás, akkor normális, hogy a szegény dolgozó nép fellázad. És halomra gyilkol mindenkit, aki a szeme elé kerül. Ja, nem csak a gonosz kapitalistákat. Mindenkit.

Nos, a hozsannázóknak el kellene gondolkodniuk a következő dolgokon. Először is, hála Istennek,

nem minden szegény polgár válik ámokfutó tömeggyilkossá.

Vajon miért? Ja, talán azért, mert szendereg az öntudata. És nem mellesleg, nem minden szegény polgár elmebeteg. A másik, ami lényegében az első dologból fakad: ha a főszereplő nem lett volna eleve őrült, sokkal nehezebben lehetett volna fogást találni a hozsannákon. De gondoljanak csak bele: egy normális embert elég nehéz lett volna Jokerré torzítani. Önöket is, engem is szívat néha a rendszer, nem? Dehogynem! És szarrá lőjük a kollégát az irodában? Nem hát! Ahhoz őrültnek kellene lennünk. És ehhez biza Jokernek is őrültnek kellett lennie. De ám legyen, némileg hozzászoktunk. A forradalmárok, lázadók imádják az őrülteket. Akik aztán csinálják a forradalmat, nyakló nélkül. És halomra gyilkolnak mindenkit, aki nem viselkedik pont úgy, mint ők. Hogy a filmből vett metaforával éljek:

aki bohócmaszkot visel, jó fiú. Aki nem, kinyírható. Ismerős valahonnan?

És akkor az utolsó kérdés: biztos szükségünk van elmebeteg megváltókra? Szerintem nincs. Volt elég belőlük a történelem során. Mindentől függetlenül, egy dolog világos: Todd Phillips filmje valójában mindenről szól, csak erről nem. De az is világos, hogy a csodavárókat egy cseppet sem érdekli a valóság.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit adtak nekünk a bevásárlókozpontok?

Sólyom István

Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.

Mindenki hagyja békén Vida Gábort! Avagy az ideológiák fölöttébb káros voltáról

Varga László Edgár

Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Hihetünk-e még a szemünknek? Eligazodás egy rohamosan változó vizuális kultúrában

Sánta Miriám

A mesterséges intelligencia által generált képek és videók elárasztják az internetet. Gyakorlati tippek arra, hogyan szűrjük ki ezeket.

Bertici Attila: Ahol jó emberek vannak, én ott érzem jól magam

Sólyom István

A „legvagányabb romániai magyarnak” tartják a román követői a szatmárnémeti vlogger-kalandort, akinek az offline életére is kíváncsiak voltunk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix
Főtér

Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix

A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.

Nagyszabású csalásgyanú: őrizetbe vették az Európai Bizottság egykori alelnökét
Krónika

Nagyszabású csalásgyanú: őrizetbe vették az Európai Bizottság egykori alelnökét

Házkutatás során letartóztatta a belga rendőrség kedden az Európai Unió volt külpolitikai főképviselőjét, Federica Mogherinit. A rendőrség az Európai Külügyi Szolgálatnál és az Európa Kollégiumnál tartott razziát egy csalás elleni nyomozás részeként.

Vérnackóék most épp Dominic Fritz polgármestert köpködik, mire az keményen visszaszólt…
Főtér

Vérnackóék most épp Dominic Fritz polgármestert köpködik, mire az keményen visszaszólt…

… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.

Elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat csíkszeredai főasszisztense
Székelyhon

Elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat csíkszeredai főasszisztense

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.

„Botrányos, felelőtlen”. Háborús bűnöst tüntetett ki Nicuşor Dan a román nemzeti ünnepen?
Krónika

„Botrányos, felelőtlen”. Háborús bűnöst tüntetett ki Nicuşor Dan a román nemzeti ünnepen?

Élesen bírálja Nicuşor Dan román államfőt Cătălin Avramescu filozófus, politológus, aki azt állítja, hogy az elnök olyan háborús veteránt tüntetett ki a román nemzeti ünnep alkalmából, aki a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.

Három gyerekét egyedül nevelő édesanyának segítenek a házépítésben
Székelyhon

Három gyerekét egyedül nevelő édesanyának segítenek a házépítésben

Negyedik éve, hogy egy háromszéki építőipari kisvállalkozás az ünnepek közeledtével egy segítségre szoruló családnak elvégez 3000 lej értékű szakmunkát. Most egy zágoni, egyedülálló háromgyermekes édesanyának nyújtottak segítő kezet.

// még több főtér.ro
Hogy szeresselek, te december 1.?
2025. december 02., kedd

Hogy szeresselek, te december 1.?

Alapállás: mi, erdélyi magyarok nem szerethetjük a román nemzeti ünnepet, mert jól átvertek minket annak idején Gyulafehérváron. Na de biztos csak ez az oka?

Már az abszurditás sem a régi… vagy mégis?
2025. november 26., szerda

Már az abszurditás sem a régi… vagy mégis?

Tankönyv kell ahhoz, hogy közlekedjünk az utcán. Az eladó sértett, mert azt szeretnénk, hogy kiszolgáljon bennünket. Pofonegyszerű dolgokat kell többször elismételni, hogy meghallják. Ott is politikát látunk, ahol nincs.

Meccs? Milyen meccs? Jaa, a magyar– ír…
2025. november 17., hétfő

Meccs? Milyen meccs? Jaa, a magyar– ír…

Szerkesztőségünk öt tagja – focirajongó és nem focirajongó is – leírta gondolatait a mohácsi tragédiával felérő magyar–ír mérkőzés után.