// 2025. december 28., vasárnap // Kamilla
Székedi Ferenc Székedi Ferenc

Bangák és bunguk

// HIRDETÉS

Csak azt ne mondja, hogy a székely ügyet így emelte az ENSZ magasságába, és ilyképpen az ott fontosabb lett, mint a bangák és bunguk egymás elleni harca.

(Külön)Vélemény

Szerző: Székedi Ferenc
2014. december 02., 19:36

„Olvasom például a Székely Nemzeti Tanács honlapján Izsák Balázs elnök felszólalását az ENSZ kisebbségi konferenciáján, és elgondolom, hogy milyen világraszóló összejövetelt is tartott a világszervezet, amelyről nem hallottam, és amelyen Romániát nem valamelyik minisztere képviselte, a romániai magyar kisebbség gondjairól-bajairól pedig nem a legitim és hivatalos képviselet, hanem Izsák Balázs szólalt meg. Kissé utánanéztem, és persze, hogy szó sincs ENSZ-konferenciáról. A világszervezet rendkívül bonyolult és szétágazó szerkezetében, az állandó és ideiglenes bizottságok, tanácsok hosszú sorában működik az Emberjogi Tanács, amelynek szintén van egy sereg alárendelt testülete, és ezek egyike, a Kisebbségi Fórum tartotta meg immár hetedik ülését, egyfajta kétnapos műhelymunkát, ahova előzetes bejelentkezés alapján bárki, akár kisebbségi civil szervezet képviselőjeként, akár magánszemélyként részt vehetett, ha előzetesen regisztráltatta magát. (Persze, amennyiben a nem túl olcsó Svájcban volt rá pénze.)

Én nem kételkedem benne, hogy Izsák Balázs felszólalt a kisebbségek elleni erőszakkal és atrocitásokkal, illetve megelőzésükkel foglalkozó vitafórumon, de ezt nem előadóként, hanem csupán az előadásokat követő panelbeszélgetések valamelyikén tehette. A számomra is megküldött program szerint ugyanis az említett tanácskozáson tartott egy bizonyos Izsák egy videóelőadást, de ez nem Izsák Balázs volt, hanem dr. Izsák Rita, az ENSZ egyik kisebbségügyi jelentéstevője, aki szlovákiai származású, és igen eredményes szomáliai tevékenysége alatt figyeltek fel rá leginkább az ENSZ-szakemberek. (...)

Jobb helyeken ezt hívják demagógiának. Mifelénk népbutításnak, amelyet egyesek eszköznek használnak arra, hogy önmagukat tegyék jelentőségteljesebbé. Genfben, az Egyesült Nemzetek Szervezete palotájának húszas számú szobájában Izsák Balázs élőben hallhatta a Myanmari Békeszerető Asszonyok küldöttének, Wai Wai Nu asszonynak, Mofidul Hogque úrnak, a bangladeshi háborús múzeum alapítójának és sok más jelenlevőnek a szavait, ami bizonyára remek tapasztalat, és aki megteheti, miért ne tenné. Csak azt ne mondja, hogy a székely ügyet így emelte az ENSZ magasságába, és ilyképpen az ott fontosabb lett, mint a bangák és bunguk egymás elleni harca.

És ne azt sejtesse, hogy aki nagy-nagy áldozatok árán mindezt megtette, az nem más, mint a nagy székely menetelés Martin Luther Kingje, a tévedhetetlenül bölcs Első Székely Lófő a huszonegyedik században.” 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)
Főtér

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)

Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.

Romániai tömegkarambol: „a nyájszellem” okozhatta, fontos a biztonságos távolság
Krónika

Romániai tömegkarambol: „a nyájszellem” okozhatta, fontos a biztonságos távolság

A volt román raliversenyző, Titi Aur elmagyarázta, hogy Pitești-Craiova autópályán történt pénteki tömegkarambol – amelyben 12 autó és 32 személy volt érintett – oka az úgynevezett „nyájszellem” volt.

„F-i m-ai bun!” – kifogott a nyelvtan a franciasalátát készítő brăilai háziasszonyon – hírek karácsony másnapján
Főtér

„F-i m-ai bun!” – kifogott a nyelvtan a franciasalátát készítő brăilai háziasszonyon – hírek karácsony másnapján

Négyszáz darab csempésztojással bukott le egy román kamionos Olaszországban. Fejbe vertek egy férfit Bánffyhunyadon, mert nem tudta a karácsonyi ének szövegét.

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók
Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Ötgyerekes család maradt otthon nélkül, segítséget kérnek
Székelyhon

Ötgyerekes család maradt otthon nélkül, segítséget kérnek

Adományokat gyűjtenek egy ötgyerekes családnak, akinek karácsony másodnapján leégett az otthona a Görgényszentimre községbeli Kásvavölgyben.

// még több főtér.ro
Advent idején annak örvendjünk, amink van!
2025. december 17., szerda

Advent idején annak örvendjünk, amink van!

Átszakadt a gát, ömlik ránk a karácsonyi lidércnyomás. Jaj, rámegy az idő, az ideg, az élet! Komolyan kérdem: muszáj szenvedni, megroppanni a súly alatt?

Advent idején annak örvendjünk, amink van!
2025. december 17., szerda

Advent idején annak örvendjünk, amink van!

Átszakadt a gát, ömlik ránk a karácsonyi lidércnyomás. Jaj, rámegy az idő, az ideg, az élet! Komolyan kérdem: muszáj szenvedni, megroppanni a súly alatt?

Nem mind korrupció, ami zajlik?
2025. december 09., kedd

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

Nem mind korrupció, ami zajlik?
2025. december 09., kedd

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

Románia, a csődállam
2025. december 08., hétfő

Románia, a csődállam

2025-ben ki lehet mondani, hogy úgy tűnik, túl sok Dorel, azaz inkompetens, oda nem illő polgártárs kerül vezető pozícióba. Na de akkor tényleg el kell töprengeni azon, hogy államcsődről beszélünk-e, vagy csődállamról.

Biológia versus ideológia
2025. december 05., péntek

Biológia versus ideológia

Miért problémás, ha az EP nemi egyenlőségi állásfoglalása a nőkkel szembeni diszkriminációt és az LMBTQ+ kategóriával szembeni diszkriminációt szorosan összefüggő kérdésként kezeli?