Az élet alapvető tapasztalata: a „román érettségi”

„Nem okozott különösebb fejtörést”; „jóval emészthetőbb volt, mint a korábbiak”; „a feladatsorban szereplő szövegek könnyen érthetők voltak” – mindezeket az idén érettségiző erdélyi magyar diákok és tanáraik nyilatkozták a sajtónak.

És nem, nem a magyar nyelv és irodalom tételekről van szó. Ellenkezőleg. A román nyelv és irodalom írásbeli tételsoráról.

Ha visszagondolunk, hogy néhány évvel ezelőtt még milyen sírás-rívás, milyen gyászos hangulat uralta az erdélyi magyar közbeszédet így, a rettegett „román érettségi” utáni napokban minden egyes évben, akkor szembeötlő az a pozitív, lelkes hangulat, ami most tapasztalható. A tavaly érettségiző évfolyam volt ugyanis az első, amely mind a 13, a romániai magyar közoktatásban eltöltött év során alternatív, kimondottan kisebbségi diákok számára összeállított tanterv alapján tanulta a román nyelvet és irodalmat,

Ennek megfelelően a tavalyi volt az első évfolyam, amely az érettségin is alternatív feladatokat kapott, és nem ugyanazokat a kőkemény tételeket, amelyeket az anyanyelvükből vizsgázó román társaik. Az eredmények önmagukért beszéltek: míg 2024-ben a sikeresen diplomázó magyar diákok aránya 12,2 százalékkal maradt el az országos átlagtól,

Ez a jelentős javulás pedig nagyrészt annak köszönhető, hogy az újfajta érettségi rendszerben sokkal több magyar diák ment át a „román érettségin”, mint korábban, különösen az olyan tömbmagyar területeken, mint Székelyföld vagy a Partium egyes részei, ahol korábban komoly gondot okozott ez a próbatétel. (A helyesírás-ellenőrzőm nem ismeri, pirossal húzza alá a „tömbmagyar” kifejezést, helyette a „tömbagyar”, illetve a „tömbmagyal” kifejezéseket javasolja. Úgy tűnik az agyarak és a magyalok kora következik, nem a magyaroké…)

Az idei vizsga utáni hangulat is megerősíteni látszik a tavalyi pozitív tapasztalatokat: az új, alternatív tantervnek köszönhetően a román nyelv és irodalom végre nem a nagy mumus, a bankuly, esetleg a ne is pontosítsuk, hogy miféle bagoly,

Jobban mondva a korábbi sok-sok év tapasztalatainak emléke még mindig körüllengi a félelem szagával azt a fránya román vizsgát, de azért már elindultunk a normalitás felé vezető úton.

A gond mindössze az, hogy három és fél évtizedet kellett várni a hírhedten nacionalista romániai kommunizmus – amely alatt értelemszerűen beszélni sem lehetett erről a problémáról, hiszen a magát nemzetállamnak tituláló országban a kisebbségek létét is alig ismerték el – bukása után, hogy ez a folyamat végre elkezdődjön.

Hogy miért?

Sok többségi még mindig valahogy úgy gondolja (nem is önhibájából), hogy hát élnek itt szászok is, magyarok is, cigányok is, meg még ki tudja hányféle náció, de azért Románia mégiscsak egységes és oszthatatlan nemzetállam – mint ahogy ez az alkotmányban a mai napig szerepel.

(Jól mutatja ezt a skizofrén hozzáállást egy román kommentelő megjegyzése, aki a nyugatbarát Nicușor Dan megválasztása után egy helyütt nem győzött hálálkodni a romániai magyaroknak, amiért olyan nagy arányban szavaztak Simion ellenében az elnökválasztáson, megmentve ezzel a hazát, de azért a végére lazán hozzátetette: Toți suntem români! [Mind románok vagyunk!])

Nem lenne nehéz meglátni a számtalan előnyét annak, hogy egy ilyen sokféle, multikulturális országban élünk, de a rossz berögződéseket – különösen a politikában – nem olyan könnyű csak úgy fölülírni.

A sors iróniája, hogy ez a folyamat éppen akkor kezdődött el végre az oktatásban, amikor a történelem örök körforgásában megint csak a nacionalista populizmus hangjai kezdenek el minden más hangot túlharsogni. Nem akarunk spekulálni, de azért minden erdélyi magyar megtippelheti magában, hogy meddig maradhatna életben a kisebbségeknek szánt alternatív tanterv, illetve érettségi tételsor abban az esetben, ha az AUR hatalomra kerülne, ráadásul egy velük egy követ fújó elnököt is sikerülne beültetni a Cotroceni-palotába.

De ne fessük az ördögöt a falra. Ha a szélsőségesek előbb-utóbb hatalomra is kerülnek (ami a mostani politikai fejetlenségben várható), akkor sincs minden veszve, hiszen mégiscsak az Európai Unió tagállama vagyunk, melynek megvannak a maga toleráns alapelvei, amelyek reményeink szerint meg fognak védeni minket a belső ellenségtől is. Mégiscsak Európában, ezen belül Erdélyben, a vallásszabadság és a multikulturalizmus ősi földjén élünk, ahol századokon át megfértek egymás mellett a különféle nációk.

A román érettségi tételekre visszatérve: a magyar diákok harmadik, egyben utolsó feladata az idei „román érettségin” az volt, hogy írjanak egy esszét az élet alapvető tapasztalatai címmel (amelyben egy irodalmi művet vetnek össze a feladatlapon szereplő szöveggel meghatározott szempontok szerint).

Az élet a legjobb (forgatókönyv)író, szokták mondani.

Különösen igaz ez egy kisebbségi helyzetben élő, tehát eleve hátrányos helyzetből induló diák esetében. Nem mindegy, hogy megalázottan, összetörve, méltóságától megfosztva kezdi el az útját vagy emelt fővel, egy friss sikerrel, elégtétellel a tarsolyában vág neki annak a valaminek, ami végső soron az élete.

A szüleink generációjából több olyan embertől is hallottam korábban, akik tömbmagyar vidéken nőttek fel, hogy a régi rendszerben a román órák anyagát úgy magolták be, hogy közben fogalmuk sem volt a szöveg jelentéséről. De megtanulták mégis szóról szóra, mert muszáj volt. A nyelvet magát majd csak jóval később, az iskola után sajátították el, amikor román közegben kezdtek el dolgozni, mert azt is muszáj volt.

A mostani, alternatív tanterv éppen azért jó, mert a pedagógusok szerint végre nem a szépirodalmi szövegek elemzésére – ami egy idegen nyelv esetében meglehetősen nagy falat –, hanem a nyelv gyakorlati használatára, a beszédkészség kifejlesztésére fekteti a hangsúlyt.

Így pedig a vén diák sem érzi majd azt, hogy fölöslegesen koptatta az iskolapadot annyi éven át.

Milyen kár, hogy erre három és fél évtizedet, sőt ha mindent összeszámolunk, több mint száz évet kellett várnunk…