Ha pedig a frusztráltak, gyűlölködők száma növekvőben van az anyaországban, nem szerencsés, sőt álságos sikeres nemzetegyesítésről beszélni. Mert ez akkor lenne igaz, ha nemcsak az országhatárok felett, hanem mondjuk az angyalföldi panelházakban is megvalósulna.
„Az eredmény érthetetlen, majdhogynem sokkoló, és csak találgatni lehet az okait. A Medián felméréséből kiderül, hogy szinte minden csoport tekintetében nőtt az ellenszenv a magyarországi lakosság körében. Ez alátámasztja azokat az állításokat, miszerint nő az idegengyűlölet az anyaországban, és úgy látszik, ez minket sem kímél.
Ugyanakkor megjegyzendő, hogy a kérdőív vonatkozó pontja, a Nem járulna hozzá ahhoz, hogy a szomszédságába költözzön egy… című felvetés eleve taszító választ feltételez. Szintén befolyásoló tényező lehetett, hogy az erdélyi magyarhoz a bevándorló szót társították – még akkor is, ha a koszovói menekültáradat csak a közvélemény-kutatás elkészítése után tetőzött Magyarországon.
Azonban azt sem szabad elfelejteni, hogy bizonyos (nemcsak szélsőjobbos és balos) körökben egyre nagyobb teret hódít a Fidesz-ellenesség, ha pedig gyűlölök valakit, akkor azt is utálom, akit ő szeret: ez esetben a határon túli magyarokat, akikhez egyébként sokan a kétharmad megnyerését társítják.
Mindenesetre valószínű, hogy az említett 37 százalék soha nem járt Erdélyben, csak a hihetetlen szélsőségekbe merészkedő magyarországi média egyik végletét falja nap mint nap, és valószínűleg összes szomszédját utálja, csak azért, mert van.
Ha pedig a frusztráltak, gyűlölködők száma növekvőben van az anyaországban, nem szerencsés, sőt álságos sikeres nemzetegyesítésről beszélni. Mert ez akkor lenne igaz, ha nemcsak az országhatárok felett, hanem mondjuk az angyalföldi panelházakban is megvalósulna.
És akkor a tévék híradói végre nem két, egymásnak teljesen ellentmondó Magyarországról számolnának be – ez esetben pedig talán mi, erdélyi magyarok sem féltenénk már annyira édes, tudathasadásából kigyógyuló anyaországunkat."
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.
Az, hogy lassan három hónapja nincs kormánya az országnak: baj. De nem tragédia.

És miért nem?
És miért nem?
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
A hajdani Borsos utcából lett Thököly utca legújabb nevét – strada Traian – látva elmosolyodott. Valami azt súgta, lesz itt még látnivaló.

Vajon olvassa-e még valaki annak az embernek a történeteit, aki elsőként hozta közelebb nekünk, magyaroknak a brazíliai őserdők életét?

Az utasok 86 százaléka nem ajánlaná az állami vasúttal utazást a legújabb felmérés szerint, a probléma azonban messzire mutat.

Ha sem a tanárnak, sem a rendőrnek nincs joga átvizsgálni a szabálytalankodó diákot, akkor minek tanuljon a diák?

Képzeljük el, megy Grindeanu tárgyalni Bolojannal és Kelemennel, de a bokorból előugrik egy medve, ő meg kint reked. Nem lesz kormány!

Érdemes-e mindenhol durván nyírni a füvet a városban? Kiváltható-e egy öreg fa tíz újonnan ültetett fával? Az urbánus zöldterületek mint hűtőberendezések kicsit másképp élnek a vezetőség fejében, mint a lakosság tapasztalataiban.

És lett fogaknak nagy csikorgatása. Pedig hogy egy nap meg fog jelenni, ebben csak valami buroklakó kételkedhetett. A lényeges kérdés: hogyan használja, aki használja. Esetleg: miért.