// 2026. április 22., szerda // Csilla, Noémi
Balogh Levente Balogh Levente

A nagy példakép

// HIRDETÉS

Nem csodálkoznánk, ha Székelyudvarhelyen hamarosan komoly hatósági zaklatásra számíthatnának mindazok, akik kitűzik a székely zászlót.

(Külön)Vélemény

Szerző: Balogh Levente
2014. április 22., 08:29

„Az történt ugyanis, hogy a hírek szerint a székely város önkormányzata által létrehozott helyi rendőrség vezetője úgy döntött: a Marosvásárhelyen már régebb óta működő helyi rendőrség vezetőjétől kíván tanulni, az ő példájából kívánnak inspirálódni a rendvédelmi intézmény fejlesztése során.

Ha valaki nem tudná, miről ismert a marosvásárhelyi helyi rendőrség vezetője, akkor emlékeztetnénk: arról a Valentin Bretfeleanról van szó, aki reklámzászlónak titulálta a székely zászlót, és erre hivatkozva akarta leszedetni. Ő volt az is, aki azzal fokozta robbanásig a magyar–román feszültséget, hogy az idei, a székely autonómia érdekében szervezett felvonulást mondvacsinált ürügyekre hivatkozva – azt hányta a szervezők szemére, hogy a tavalyi rendezvényen volt olyan, aki románellenes jelszavakat skandált, bár erről akkor egy szóval sem tett említést – betiltotta.

Ami természetesen azt eredményezte, hogy a feszült hangulatban, a természetesen csakazértis megtartott felvonuláson egy csoportnyi szélsőséges kisebb dulakodásba keveredett a rendfenntartókkal. De hogy azért ne panaszkodjon mindenki rá, a román szélsőségesek tüntetését, amelyen a magyar jogkövetelések és a magyar nemzetiségű prefektus ellen demonstráltak, engedélyezte, bizonyára a kulturált együttélés jegyében.

Úgyhogy kíváncsian várjuk, milyen értékes tanácsokkal tudja majd ellátni a székely helyi rendőröket.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Kit szoptat az anyaország a hon kebeléből, és kit máshonnan?

Varga László Edgár

Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát

Varga László Edgár

A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…

Gyerekcsínyek versus jogi ügyek: áldozatokból elkövetők, manipuláltakból drogdílerek az iskolában. Mit tehetünk?

Sánta Miriám

A János Zsigmond Unitárius Kollégiumban arról beszélt jogász és pszichológus, hogy szülőként mit tehetünk annak érdekében, hogy a gyerekünk ne váljon áldozatból elkövetővé.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Erdély a Nagy Meglepődés idején és utána
Főtér

A Fidesz-vereség erdélyi világvége hangulatú megélésének okai nem Magyarországon, hanem itthon keresendők.

Kocsis Máté: „Sok hiba, bűn és árulás történt, sok sunyi, pénzéhes potyautas utazott velünk”
Krónika

„Sok hiba, bűn és árulás történt, sok sunyi, pénzéhes potyautas utazott velünk” – írta Kocsis Máté, a Fidesz leköszönő frakcióvezetője vasárnap a Facebookon a Tisza Párt kétharmados győzelmét hozó választási eredmény okait elemző posztjában.

Csirkefogónak nevezte Hargita megyei párttársát az AUR-os Dan Tanasă, kapta is a sallert – hírmix

Miközben az országban elszabadultak az árak, a parlament menzáján továbbra is hét lej egy csorba. Hátba lőtték a tárgyalására igyekvő román bérgyilkost Spanyolországban.

Engedély nélkül lelőttek egy medvét, őrizetbe vettek két vadászt
Székelyhon

Őrizetbe vettek a hatóságok két Brassó megyei vadászt, akik engedély nélkül lelőttek egy barnamedvét.

„Ez egy másik mozi”. Kelemen Hunor elárulta a Krónikának, Magyar Péter kérte-e a lemondását

A nagy közös ügyeinkben, nemzet- és szakpolitikai kérdésekben folyamatos lesz a konzultáció az új magyar kormány és az RMDSZ között – nyilatkozta a Krónikának Kelemen Hunor a Magyar Péterrel folytatott megbeszélését követően.

Ígéretek és elvárások Magyar Péter és Kelemen Hunor találkozóján
Székelyhon

Ígéretek és elvárások Magyar Péter és Kelemen Hunor találkozóján

Személyesen tárgyalt Budapesten Magyar Péter, a leendő TISZA-kormány miniszterelnöke Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével – adta hírül Facebook oldalán a TISZA párt elnöke.

// még több főtér.ro
Patkányság országa
2026. április 20., hétfő

Patkányság országa

Patkányozik a kormányfő, patkányozik a legutóbbi parlamenti választásokon győztes párt fője, patkányozik egy helyi főnököcske. És persze, patkányozós kommentektől nyüzsög a közösségi média kommentmocsara.

Patkányság országa
2026. április 20., hétfő

Patkányság országa

Patkányozik a kormányfő, patkányozik a legutóbbi parlamenti választásokon győztes párt fője, patkányozik egy helyi főnököcske. És persze, patkányozós kommentektől nyüzsög a közösségi média kommentmocsara.

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?
2026. április 02., csütörtök