A fiatal generációk és az elnökválasztás

Nemrég, közvetlenül a megismételt elnökválasztás első fordulója után tette fel a kérdést a romániai Szabad Európa, miután az elmúlt 25 év alatt körülbelül egymillió, 24 év alatti szavazót veszített Románia: befolyásolja-e ez a választási eredményeket?

• ma Romániában csaknem 1,6 millió választópolgár 24 év alatti – egy millióval kevesebben, mint 2000-ben, amikor egy szélsőséges jelölt jutott be a szavazás második fordulójába.
• minden második román állampolgár szavazott május 4-én: egészen pontosan 8,5 millióan, azaz az ország 18 millió választásra jogosultjának 47,48 százaléka.
• további egymillió román külföldön szavazott, és a diaszpórával együtt a részvételi arány így kissé meghaladta az 53 százalékot.

A különböző korosztályú választók aránya azonban változó az országban:

• a legjobban képviselt csoport a 65 év felettiek, a férfiak: 57%-os részvételi aránnyal.
• a leggyengébb: a 18-24 éves korosztály, vagyis a fiatalok.

A fiatalok nem feltétlenül hiányoztak a szavazófülkék és urnák mellől, a 24 év alatti romániaiak 42 százaléka szavazott: valamivel több mint 664 ezer fő, ez körülbelül egy nagyvárosnyi embert jelent.

A választói névjegyzékben 2025-ben 1,57 millió 24 év alatti választásra jogosult van, míg 25 évvel ezelőtt, 2000-ben 2,6 millióan voltak, azaz a 18-24 éves korosztály az ezredfordulón 15,8 százalékát tette ki a romániai szavazóbázisnak.

bármennyire is csökkent a népesség az elmúlt két évtizedben. Gondoljunk csak bele: csak félmillióval vannak többen ebben a korcsoportban, mint ahányan mi magyarok vagyunk itt Erdélyben – és rajtunk is, rajtuk is sok múlhat, hiszen minden százezer összeadódik egy ilyen nagy téttel bíró választáson.

Ha egy kicsit kitekintünk a romániai valóság kemény reálpolitikai dzsungeléből, láthatjuk, hogy Európában a fiatalok politikai-választási tendenciái és döntései főként progresszív elvek mentén alakulnak. Ez jelenti többek között a klímaválság felett érzett aggodalmat, amit zöld klímapolitikák mentén szorgalmaznak, vagy a társadalmi igazságosság iránti elköteleződést és a politikai autenticitás számonkérését – elegük van a hazudozóként, kétszínűként, köpönyegforgatóként érzékelt politikai gárdából.

Ugyanakkor a magasfokú politikai-társadalmi érzékenység és a hagyományos pártpolitikából való kiábrándulás mellett nagyobb az online jelenlétük, ami a politikai közbeszéd helyi érvényességét gyengíti, mivel sokkal globalistább szemszögük van: nemzetközi együttműködésekre, problémákra és megoldásokra fókuszálnak. Az online politikai kommunikáció azonban polarizációt és széttöredezést is előidézett, ez pedig nem csak rájuk van hatással, hanem az idősebb korosztályokra is.

Kelet-Európában ez pedig fokozottan érvényes, hiszen a keleti blokk rendszerváltásainak sorozata után olyan 35 év reálpolitikája érvényesült, amely ugyan adott helyzetekre igyekezett többé-kevésbé tűrhető, elfogadható vagy elviselhető válaszokat adni – abból dolgozott tehát, amiből tudott –, de enyhén szólva sem sikerült érdemben megoldást találnia, vagy a valóság megértéséből kiindulnia, amikor megkísérelte ezt.

de párhuzamosan, globális tendenciákra tekintve következett be náluk valami olyasmi, amit jobbára pótlólagos illúzióteremtésnek nevezhetnénk. (Például nehezen lehet radikálisan zöld politikát bevezetni egy olyan országban, amelynek az iparát az elmúlt három évtizedben padlóra tették, ráadásul olyan ellentmondásokba ütközik, amelyet esszencialista megközelítésekkel igen nehéz lenne feloldani, ha nem a valóságból indulunk ki.)

A helyi illúzióvesztés újabb illúziókkal való helyettesítése azonban jelzésértékű lehet a tradicionális pártok számára Európa-szerte, ha még hisznek a képviseleti demokráciában, és bíznak abban, hogy lesz tíz év múlva is szavazóbázisuk.

de a romániai fiatalok összességére, akiket a hagyományos pártoknak ideje lenne megszólítani valahogy. Mert van ennek a generációnak is értékrendje, csak azt valószínűleg nem a 60 év feletti politikusok fogják igazgatni.

Mindig jó húzás révedő, fátyolos szemmel arról rebegni, hogy a jövőbe tekintünk, meg a fiatalok itthon maradása, meg a társadalom nagy részét kitevő ezredfordulósok és a közülük kivándoroltak visszacsalogatása az országba, meg a kutyafüle. Ez egy olyan wishful thinking-lózunggá nőtte ki magát, hogy aki meglátja, azt elkapja a röhögés – húsz éve folyton csak a jövőbe tekintünk és csalogatjuk haza az embereket… de hova?

Csak a nagyvárosokba. Az elmúlt pár évtized Romániában iszonyú életszínvonalbeli különbségeket eredményezett a nagyvárosi/urbánus és a vidék, a hátország között. A nagyvárosi, nyakló nélküli fejlesztésfetisizmus csak kis mértékben hozott fejlődést, mivel a fejlesztés nem egyenlő a fejlődéssel, és egész biztosan a városokat környező vidék leszakadásához, ergo életszínvonalbeli különbségéhez vezet. Ez a fajta fejlesztés eredményezte azt is, hogy a nagy egyetemi városokban tanuló fiatalok azok, akik ki tudják fejezni a globális tendenciákba ágyazódó progresszív politikai nézőpontjaikat.

a szélsőségesség kialakulásához a kiábrándultság, az elszigeteltség, a szellemi és materiális fejlődéstől való elzártság vezet. A régióközpont nyugatias, a többi marad a régiben, a szavazatok pedig eszerint oszlanak. Ez pedig a jelenlegi politikumot a korábbi elhibázott döntéseinek hatására újabb helyzetbe hozhatná, ha hajlandóságot mutatna a változásra.

A romániai hagyományos politikai pártok (az RMDSZ is) megújulása tudna megfelelő válaszokat adni arra a precedens nélküli politikai válságra, amelyben jelenleg is találjuk magunkat (hacsak nem tekintünk rá úgy, mint egy állandó válság újabb mélypontjára).

Amióta szavazópolgár lettem – ezredfordulósként –, számtalanszor kellett szembesülnöm azzal, hogy sose lehet igazán politikai elvek (sőt, mi több, személyes meggyőződés, ideológia) mentén szavazni a kortárs román politikában. Amikor választások vannak, hol egy kisebbik rossz, hol egy zsebdiktátor, hol egy kalandor, hol egy szürke eminenciás, hol egy fikusz vagy egyéb közül kell választanom. Az illúzióvesztés folytán jöttem rá, hogy többé-kevésbé mindennek az ellenkezője igaz, ha pedig véletlenül valami igaznak bizonyul, akkor az hamar elsüllyed, a politikai kommunikáció pedig pszichológiai hadviselés a köbön, és egy-egy pártra, emberre csak azért szavazunk, hogy legyen.

a reálpolitika félig szenvedély és vágyvezérelt érdekképviselet, félig racionális és pragmatikus döntések halmaza, amely mindig az adott helyzetben magunk feltalálásáról (román politikai szakkifejezéssel élve: deszkurkálásáról) szól. Ennek a módszernek a felismerése pedig jól szolgálna a Z generáció számára is, hogy közelíteni tudja az élhető valóságot az ideáltipikus gondolkodásához, és bátrabban menjen majd szavazni, amikor úgy hozza a sors (például jövő héten).