Mottó: Az embernek csak az arca ismerhető, de az arca nem ő. Ő az arca mögött van. Láthatatlan. Egy leány tanított erre engem. (Gárdonyi Géza, persze.)
Kinézett az ablakon. Pontban reggel nyolckor. Fél liter tiszta víz, húsz fekvőtámasz és fél óra szobabiciklizés után. A bizonyosság anyja a tapasztalás. Megvan ez a reggel is, nyugtázta elégedetten. Mindenek ellenére, és Istennek hála. Már, ha van. De mit lehet tudni: adjuk meg az ismeretlennek, ami az övé. Közben zuhany, kávé, cigaretta, napi sajtó.
A férfi végigélte az Iliászt. Az Odüsszeiát. A Dekameront, a Hamletet, a Don Quijotét, a Moby Dicket, az Ulyssest, a Zabhegyezőt, az Útont, az Amerikai psychót, az összes klasszikus és modern klasszikust. A saját kis transzszilván törfjén, persze.
Vagy, pátosszal élve – mert a pátosz egy bizonyos életkor után (amint egy Cicero-fejű kocsmatöltelék szokta mondogatni, míg élt) már nem galambszar a frakkon, inkább patina a bronzszobor vállán: ő, ki még megvan, őrzőn, pámpám, őrző, vigyázkodik a strázsán.
Nem árva, ugyanis. Egyáltalán. Feleséget, gyerekeket, házat, autót, karriert tett le az asztalra. Többször is. Ennyi obulus egy kisebb falu teljes lakosságának elég lett volna, hogy Khárón gond nélkül felvegye őket a gőzösre. Gyarapította az erdélyi jószágot. Adakozott az egyháznak. Az iskolának. A szabad sajtónak. A természetvédőknek. Volt véleménye, határozottan ki is fejtette, ha úgy hozta a szükség. Politikailag nem volt elkötelezett. Persze tudta, hogy ez is politika. És jó arcot vágott hozzá.
Igaz, nem kellett erőlködnie. Jó arca volt. Az alakja sem volt éppen utolsó.
Alig vastag nyak, alig csüngő has, alig petyhüdt izmok, alig megereszkedett bőr. Ha végigment az utcán, a nők titokban végigmérték. A kávéházi estéken jól látta, amint összebúgnak az altok a háta mögött. Nem repült rájuk. Nem volt rá szüksége. Ha úgy érezte, érdemes kicsit befolyásolni a sorsot, egyszerűen rámosolygott a kiválasztottra. A legősibb, legemberibb mágikus gesztussal. Aztán vagy működött a delejezés, vagy nem. Többnyire igen. Olyankor figyelmesen hallgatta a nő szavait, egy-egy mozdulatával biztosította partnerét, hogy ott, abban a pillanatban egy kivételével minden nőnemű személy meghalt ezen a glóbuszon. Ha pedig történetesen nem sikerült az akció, hátradőlt és rendelt még egy pohár viszkit. Negyven felett a valóságnak nem észszerű fittyet hányni.
Aztán, ahogy a pontban reggel nyolckor nyugtázott reggelek kazla óhatatlanul tovább nőtt, valami megváltozott. Mint amikor az ember hazamegy, és meglepve tapasztalja, hogy a takarítónő mindent a helyére tett ugyan, de a tárgyak egyensúlya valahogy elbillent. Amíg a láthatatlan szál, amely a még forró motorházzal összekapcsolta, nem szakadt el, miután kiszállt autójából, továbbra is érezte a bőre alá fúródó női tekintetek titkos nyilait. Ám a sarok mögött elpattant a húr, és
A kávéházi estéken már nem volt elég az a bizonyos mosoly. Gyúrni kellett, hogy egyáltalán létrejöhessen a mágikus tér, ahol a rituálék kibontakozhatnak. És ez egyre több meghívásba, viszkibe, borba, furcsa nevű, színű, illatú, ízű millenniális koktélba került. Persze, továbbra is figyeltek a férfira: az obulusok ott hevertek az asztalon. De a figyelemnek hirtelen ára lett. Eleinte kisebb, idővel egyre nagyobb. És amikor beleunt a fizetős valóságshow mindig másképp ismétlődő epizódjaiba, egy langyos tavaszi estén arra lett figyelmes, hogy eltűnt. A jó arc mögött rejtőzködő önmaga előjött ugyan, ám épp nem azt a végkifejletet eredményezte, amire várt volna. A megmutatkozás paradox módon Griffin úr sorsára juttatta. Ja, majd elfeledtem: a férfi A láthatatlan embert is megélte.
Ott ül a férfi a mindenesti kávéházban. Csörgeti az obulusait. A lokál vendégei időnként szelfit készítenek a hely szellemével.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
A májusi ősz pedig az Istennek sem akar itt hagyni minket.
Köszönetet mondott szombaton George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Orbán Viktornak előző napi üzenetéért.
Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.
Önkénteseket jelentkezését várják homokzsákok rakásához Alsósófalván, ahol a vízügyi hatóságok a rét elárasztása mellett döntöttek a paradji sóbánya megmentése érdekében – számolt be Facebook-oldalán a Sóvidék Televízió.
A megismételt romániai elnökválasztás első fordulójának eredménye sokkolta a pénzpiacot, az egyre fokozódó aggodalmak erős érzelmi reakciókat váltottak ki a befektetők és a megtakarításokkal rendelkező lakosság körében is.
Egy hároméves kiskorú és egy 33 éves nő vesztette életét hétfőn Mezőcsánban, miután leestek egy szekérről és elütötte őket egy teherautó – tájékoztatja a Kolozs Megyei Rendőr-felügyelőség (IPJ) az Agerprest.
Harmincöt éve nézegetem a mioritikus nemzeti hajót a világtengeren, milyen kapitányok, kormányosok hogyan irányítgatják. És úgy tűnik, képtelen elfogadni… lényegében önmagát. Emiatt aztán folyton zátonyra fut.
Harmincöt éve nézegetem a mioritikus nemzeti hajót a világtengeren, milyen kapitányok, kormányosok hogyan irányítgatják. És úgy tűnik, képtelen elfogadni… lényegében önmagát. Emiatt aztán folyton zátonyra fut.
Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.
Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.
Nem veszíthetjük el a legfiatalabb szavazóbázisunkat, ezért nem mindegy, hogyan szólítjuk meg őket.
Nem veszíthetjük el a legfiatalabb szavazóbázisunkat, ezért nem mindegy, hogyan szólítjuk meg őket.
Pedig elnökválasztásról is csak érintőlegesen van szó benne…
Pedig elnökválasztásról is csak érintőlegesen van szó benne…
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
„Ön nézte az elnökjelöltek vitáját a televízióban? Én igen, és hosszú ideig az volt az egyetlen, ami megragadott benne, hogy a jelen levő három elnökjelölt közül kettőnek milyen vakítóan égszínkék szeme van.”
„Ön nézte az elnökjelöltek vitáját a televízióban? Én igen, és hosszú ideig az volt az egyetlen, ami megragadott benne, hogy a jelen levő három elnökjelölt közül kettőnek milyen vakítóan égszínkék szeme van.”
Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?
Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Avagy lamentáció arról, hogy milyen következményekkel járt egy hajdani nagypénteki gyermekcsíny.
Avagy lamentáció arról, hogy milyen következményekkel járt egy hajdani nagypénteki gyermekcsíny.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.