A common sense tetszhalála: a gyalogosok telefonmentes közlekedését szabályozó törvény miért nem születik?

Nem vagyok az élet minden szeletét szabályozni kívánó törvényhozás híve. Annak vagyok a híve, hogy amennyiben valaki egy adott társadalom (nemzeti, megyei, települési, a globálist most hagyjuk, értelme(zhete)tlennek tűnik) polgárának tartja magát, akkor felelős módon viselkedik a saját (és mások) közösségével szemben. Mondjak egyszerű példákat? Tessék: nem szemetel az utcán (még akkor sem, ha ijedtében majdnem kiejti kezéből a papírtasakot, amikor a közelben levő intelligens kuka ráköszön). Nem megy át az úttesten (se zebrán, se máshol), amikor zavarja a járműforgalmat. Nem bömbölteti a kütyüjét (vagy előtte szól, hogy elnézést, szülinapi buli van, köszönöm a megértést, hiszen másnak is lehet szülinapi bulija, amikor ő hallgatja a szomszédból a muzsikát), ha tudja, hogy zavarja a szomszédot. Nem használja autóját oly módon, ahogy a szíve ver vagy a tüdeje tágul-szűkül, vagyis reflexként, amíg él. Nagyon sok példát lehetne itt még felsorolni, holnap reggelig se érnék a végére.

Ez a fajta, hogy is fejezzem ki magam, társadalmi életműködés értelemszerűen csak akkor létezhet,

ha az adott közösség tagjainak oroszlánrésze rendelkezik… nos, azzal a bizonyos angol common sense-szel. Jó ideje vitatkoznak mindenféle gondolkodók azon, pontosan mit is jelent ez az első ránézésre egyszerű kifejezés, amelyet jobb híján józan észnek fordítanak sok helyen, mindennapi használatra. A magam részéről azt gondolom, a common sense (a józanságon és az észen túl van ebben a kifejezésben bőven utalás közösségiségre, belátásra, hétköznapiságra, egyszerűségre, kompromisszumkészségre, rejtettebben pedig egyéni döntésre, sőt, szabadságra is) a hétköznapok tapasztalati alapján nyugvó konszenzus. Tehát, ha például egy adott közösség tagjainak nagyobbik része úgy gondolja, hogy nem helyes dolog az utcán szemetelni (mert önmagukat rúgják tökön), akkor ez a gondolat a common sense részévé válik. Ugyanígy, ha egy adott közösség tagjainak nagyobbik része úgy gondolja, nem helyes a kerítésre is parkolni az autókat az amúgy is túlzsúfolt történelmi településközpontban, akkor ez a gondolat is a common sense részévé válik. Lényegében ennyire egyszerű ez. Na de van egy kis bökkenő.

Az egész konstrukció csak akkor működik, ha az adott közösség tagjai figyelnek egymásra.

A common sense mentén gondolkodó többség figyel a mindegy, miért, de nem úgy gondolkodó kisebbségre, és fordítva. Ha ez a kétoldalú figyelem eltűnik, akkor a common sense hiábavalóvá válik. Persze, létezni létezik, csak éppen értelmét veszti, hiszen a kisebbség magasról tesz a többség irányából érkező jelzésekre. Ha pedig a többség sem figyel egymásra, akkor a common sense tetszhalált hal. És mindenki azt csinál, amit éppen akar. És amikor akarja. És ahogy. Ilyen értelemben, amikor tetszhalált hal a common sense, akkor káosz van.

Nos, ez a (kvázi-totális) káosz uralkodik a mi kis társadalmunkban (legyen az nemzeti, vagy éppen helyi) a közlekedés szintjén. Más területekről is beszélhetnék, ám akkor szintén nem érnék a végére holnap reggelig. Káosz az autós forgalomban, káosz a bringa- és motoros forgalomban, káosz a rollerforgalomban, káosz a gyalogos forgalomban. Mert a common sense tetszhalált halt. Bonyolult ok-okozati típusú kórokozó-együttes ölte meg. Amit okvetlen meg kell említeni, mint halálos vírust (a többi mellett): atomjaira hulltak, hullnak a közösségeink. Senki sem figyel a másikra. Mindenki magára figyel.. És ilyen körülmények közt teljes mértékben érthető, hogy jönnek a törvények, szabályok.

Mert a közösség nem szabályozza önmagát.

A minap érdeklődéssel néztem az elektromos rollerekre vonatkozó törvénytervezet döcögős előrehaladását. Persze, hogy nem lenne erre szükség, ha a common sense működne. Ha az elektrolleres polgártársak nem száguldoznának nyakló nélkül, vagy épp mobiltelefonjaikat bámulva. Mert ilyet is láttam. De ha ez történik, akkor nincs miért csodálkozni, hogy előbb-utóbb nekimennek a falnak. Vagy, ami még rosszabb, egy másik polgártársnak.

Tekintettel a common sense tetszhalálára és a kvázi-totális és -permanens káoszra, lenne egy építő javaslatom. Az autókra, egyéb guruló, sikló, repülő járművekre nézve már van törvény, illetve szabályok rengetege.

A gyalogosok közlekedésére is vonatkoznak szabályok, de –

mivel a törvényhozók is bíztak valamiféle common sense-ben (legalábbis remélem) – aránylag kevés. És akkor engedjék meg, hogy egy személyes történettel indítsak. A központban lakom, tehát autót nem használok. Semmi értelme. Biciklim nincs. Elektromos rollert sem használok, mégpedig azért, mert abszurdnak tartom, hogy valaki beszerez egy eszközt, amely a testmozgást (is) hivatott segíteni, aztán nem mozog, csak rááll egy felületre és mozog mozog a gép (tudják, a gép forog, az alkotó pihen). Röhejes, már elnézést kérek, akkor is, ha ezért az elektroller-hívők megdobálnak rothadt paradicsommal. Viszont van egy régimódi, lábbal tolható rollerem. Na, ezzel közlekedek a városban, amikor nem gyalog. És a minap szépen, komótosan (figyelve a körülöttem levő világra) araszolgatok a Fő tér környékén, mikor szembejön velem vagy négy polgártárs. Sebaj, van hely a fal mellett, tovább lassítok, remek, megy ez… amikor a négyes csoport takarásából kiugrik egy ötödik polgártárs, aki a telefonját bámulja és ordít, hogy ő megmondta a vonal másik végén levő valakinek, hogy ne azt a ruhát vegye, hanem a másikat. Azonnal fékezek, megállok. A dühösen telefonba sivító polgártárs ekkor észrevesz, hátrahőköl és elkezd velem is veszekedni, hogy miféle dolog ez, majdnem elütöttem. Szívből felnevetek és mondom neki, elnézést, hogy megijesztettem, de a tény az, hogy nem is látott engem, csak azután, hogy megálltam, mivel a telefonját bámulva, ordítozva rontott előre. Mit képzelek, hogy be… a többit nem hallottam, mert tovasuhantam a rolleren.

Nem tudom, megfigyelték-e, kedves Olvasók, hogy buszon, boltban, a kormánynál, az utcán, mindenhol… egyre több ember közlekedik úgy, hogy közben a telefonját bámulja. Mint egy tündér, mint egy zombi, mint egy unikornis, mint bármilyen mesebeli, értsd, elvarázsolt lény.

Teljesen kívül vannak a való világon. A maguk saját, kényelmes kis univerzumukba zárkóztak.

Erre is gondolok, amikor azt mondom, hogy a közösségek atomjaikra hulltak szét. Na és akkor, a javaslatom a törvény őreinek a következő: tiltsák be törvényi szinten a gyalogosoknak is, hogy közlekedés, értsd, gyaloglás közben a saját kis digitális mennyországukban fogyasszák a saját kis elmedrogjaikat. Hátha akkor szétnéznek majd kicsit a gyalogos polgártársak, például gyaloglás közben. Hátha akkor észreveszik a körülöttük levő való világot. Hátha akkor ismét elkezd csírázni valamiféle odafigyelés, netán valamiféle common sense. Persze, nem ajánlom tisztelt törvényhozóknak, hogy jövőre vezessék be az egyébiránt rendkívül üdvös intézkedést. Mert előfordulhat, hogy a népharag mind a négy soron következő választáson lesújt rájuk. És mehetnek a Lidl-be, árufeltöltőnek. (Ami adott esetben határozottan előléptetés számba menne, a mai politikum szintjét tekintve, de ez egy másik történet.)