… pü, pü, nem jár: Ionopot álkisebbségi államelnök marad a Cotroceni-palotában… és csodás történet arról, hogy loptak el leleményes tettesek 12 kilométer rézhuzalt egy polgármesteri hivatal raktárából.
Vasárnap lezajlott a PSD rendkívüli kongresszusa, amelynek az volt a feladata, hogy hivatalosan is rábólintson: Crin Antonescu lesz a koalíció közös államelnök-jeöltje. Ez meg is történt és most az van, hogy Antonescu urat támogatja a PSD, a PNL és az RMDSZ.
Egy régi jó ismerős, Victor-Viorel Ponta úr is elment a PSD kongresszusára (ugye, egy hét éves kihagyás után ő is újra PSD-s), hogy szóljon a párttársakhoz, no meg a román néphez. De nem engedték meg neki. Sebaj, csinált egy kis videót, amit kirakott a Facebook-oldalára. A videóban elmondta, hogy hej, milyen korrupt ez a rendszer, Klaus Iohannis ott ragadt államelnökkel az élen, és hogy ő ezt nem akarja, és hogy ő tudja, mit kell csinálni, hogy eljöjjön a román nép által várva várt változás, és ő mindent meg fog tenni ezért. Magyarán, bejelentkezett az államelnöki székért. A bűvös szavakat ugyan nem mondta ki (indulok az államelnök-választáson), de az egész szöveg erre utal.
És akkor tényleg örülhetünk, mert végre egy feddhetetlen (a fenét!) államférfi (a fenét!) is indul az államelnöki tisztségért. A teljesség igénye nélkül: Ponta úr volt az első román miniszterelnök, aki ellen a hivatali ideje alatt emelt vádat a DNA, mégpedig többrendbeli okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnrészesség vádjával. De van más vaj is Ponta mester füle mögött: volt egy egészen nagy port felkavaró plágiumügye is a „doktornak”: a vád szerint lopta a doktori dolgozatát. A haverjai mindent megtettek, hogy kiszedjék a szarból, sikerrel. Végül úgy menekült meg, hogy – szintén egy kis haveri törvénytrükk után – önként lemondott a doktori címéről. Ja, és 2015 november elején a dühöngő tömeg gyakorlatilag elzavarta a miniszterelnöki székből, a Colectiv szórakozóhelyen bekövetkezett tragédia után.
Szóval, jó arc ez a nemzet megmentőjeként államelnöknek bejelentkező Victor-Viorel.
Hoppá! A Facebook-bejegyzést követően a sajtó rákérdezett Ponta úrra, hogy ez most akkor konkrétan azt jelenti, hogy indul az államelnöki posztért, mire Victor-Viorel rejtelmesen azt válaszolta, hogy majd bejelenti, amikor döntésre jutott. Na ugye, mekkora államférfi ez?!
Klaus Ionopotchivanoc álkisebbségi államelnök mindent megtett azért, hogy 10 év elteltével a hátuk közepére kívánják nagyon, de nagyon sokan. De lám, nagy mázlija volt a tavaly év végi választások leállításával, mert így történhetett meg, hogy az alkotánybíróság döntése következtében továbbra is ott üldögélhet a Cotroceni-palotában (amíg meglesz az új államelnök) és mondhatja a totálisan semmitmondó mondatait bele a világba, egész jó fizetésért. Ionopot úr valóban tartalom nélküli formává küzdötte le magát.
Persze, elég gyakran elhangzik, hogy ej, azért ha igazán úriember lenne, elmenne a fenébe, mert lejárt a két érvényes mandátuma, a román törvények értelmében pedig ilyenkor a szenátus elnöke vállalja az államelnöki feladatokat, ideiglenesen. De Ionopot úr nem megy el. Nem és nem.
Egyes politikusok időnként bele is mondják a nyilvánosságba: jobb lenne, ha lelépne a hátsó ajtón. Hiába.
Na és akkor az AUR, a POT és a SOS, vagyis a radikális jobboldal összefogott, és január 16-án elindították Ionopot úr felfüggesztési eljárását. Eltelt két hét és a képviselőház meg a szenátus állandó bizottságainak közös határozata végre megszületett: pü, pü, nem jár, Ionopot úr marad a Cotroceni-palotában, ez van, csepp türelmet, ha minden jól megy, majd májusban elmegy zabot hegyezni.
Parancsoljon, kedves Olvasó, ismét egy olyan hír kies és mioritikus hazánkból, amelynek hallatán az ember nem tudja eldönteni, hogy ez az ország egy 21. századi demokrácia, vagy egy banánköztársaság.
És megint messze, messze, a Kárpátokon túl, konkrétan Târgu Jiu városában történt: a polgármesteri hivatal egyik raktárhelyiségéből (egyelőre) ismeretlen tettesek elloptak 12 kilométernyi rézhuzalt. Vagyis két tonnányi rezet, emberek! Az akciót ráadásul nem egy füst alatt, hanem tavaly november és idén január közt bonyolították le a tolvajok, többszöri illegális behatolás útján. Hogy mit keresett a réz a hivatal raktárában? Ennyi megmaradt a tömegközlekedési rendszer korszerűsítési munkálatai nyomán. (Kicsit ráhagyott a számolásnál a számoló illetékes.)
Na de hahó, azt a raktárat a hivatali leírás szerint folyamatosan őrzik! És megfigyelő kamerák is vannak benne! Akkor hol voltak az őrök? És mit figyeltek a kamerák? Erről nem szól a fáma. A polgármesteri hivatal illetékesei utoljára novemberben jártak a raktárban, akkor a helyükön voltak a rézhuzaltekercsek. Januárban, amikor megint arra jártak, 12 kilométernyivel kevesebb rézhuzal fogadta őket.
Az egyik megkérdezett illetékes kijelentette, hogy hát majd, nos, izé, kiegészítik a megfigyelő rendszer mozgásérzékelőkkel is. De minek, kérdezheti bárki, ha a megfigyelő kamera sem figyelt meg semmit. Na igen, akkor működnek ezek a szerkentyűk, ha bekapcsolják őket. Mindez persze, csupán feltételezés részünkről, hiszen a jó illetékesek szemérmesen hallgatnak az őrökről meg a kamerákról.
Ja, a hírek szerint egy kiló réz olyan 33 lej a piacon. Két tonna réz tehát 66 000 lej. Ennyi a kár.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Kiközölte a Rákóczi Szövetség a Szülőföldön Magyarul Program idei támogatásigénylési időszakát.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.
További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.
További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.
Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.
Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.
Beköszöntött a tavasz, elkezdődtek a tarlóégetések – súlyos a helyzet. Rózsaszín zakóban, borospohárral a kezében feszít hatalmas fotókon egy dél-romániai település egykori elöljárója a polgármesteri hivatal falán.

… egy koraszülött gyermek meghalt, mert a mentő útközben beragadt a sárba… és megérkeztek egy kiirtott faj, a fakó keselyű első példányai Romániába, egy újratelepítési program keretében.
… egy koraszülött gyermek meghalt, mert a mentő útközben beragadt a sárba… és megérkeztek egy kiirtott faj, a fakó keselyű első példányai Romániába, egy újratelepítési program keretében.
… egy Kolozs megyei polgármestert börtönbüntetésre ítéltek okirat-hamisításért… és egy apukát nem és nem kényszerített a bíróság, hogy több tartásdíjat fizessen a megszabottnál.