Tudják, amikor a családorvos felírja nekünk az igényelt (ingyenes) vérvizsgálatot, aztán amikor a labor elé érünk, nem látjuk a sor végét.
Sokan ismerik ezt a jelenséget. Az embernek egy adott életkor után mindenféle nyavalyája lesz. Elmegy hát a családorvoshoz, aki megvizsgálja és ha úgy ítéli meg, kiállít egy papírt a szükséges vérvizsgálatokról, lepecsételi, átadja és jó szerencsét egészséget kíván.
Mi meg iszonyú szívdobogással távozunk a rendelőből, hiába tudjuk, hogy ezek a vizsgálatok ingyenesek, hiszen rendesen pengetjük a lejeket az egészségügyi kasszába. Na de melyik labor fogad? Hol nem merült ki épp az ingyenes vizsgálatokra szabott havi keret? Hol nem kell már a pékségnél beállni a sor végére kora reggel, hogy az ember bő félóra múlva eljusson a laboratórium szezámkapujáig?
Na kérem tisztelettel, a felelős kormány most épp azt ígéri, hogy ennek vége! Bizony, jól olvasták, kedves olvasók. A legújabb egészségügyi miniszter, Ioana Mihăilă kijelentette: aki betöltötte negyvenedik életévét, hamarosan (egész pontosan július elsejét említette a miniszter asszony, de a közelmúlt tapasztalatai alapján kicsit félve írjuk le a pontos dátumot) nem kell izguljon, se vérnyomástablettát nyeljen, se sorba álljon.
Hogy miért? Mert az országos helyreállítási terv (PNRR) ernyője alatt Romániának juttatott pénzalapból átszervezik az ingyenes laborvizsgálatok rendszerét. Vagyis: ha valaki 40 pluszos és elmegy a családorvoshoz, megvizsgáltatja magát és kap egy papírt, hogy vérvizsgálatra van szükség, az július elsejétől egy alkalommal akkor is ingyenesen elvégeztetheti azt egy laborban, ha kimerült a keret. És talán még sorba se kell állnia.
A miniszter asszony további jó dolgokat is ígér. Például azt, hogy (szintén a fent említett alapból) az ország 3000 családorvosi rendelőjét ellátják az alapvető vizsgálatokhoz szükséges felszerelésekkel, lásd EKG készülék és ultrahang vizsgálatra használatos ekográf.
Csak pislogunk. Beköszönt végre a közegészségügyi kánaán Romániába? Nos, reménykedjünk, de azért… várjuk ki a végét. Ha lehet, vérnyomás-emelkedés és szívritmuszavar nélkül.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.

Uniós forrásból vásárolt napelemekből építettek támfalat a földcsuszamlás ellen. Kitoloncolják Romániából Omar Hayssamot.