// 2026. április 27., hétfő // Zita

Védettséget igazoló iratokkal lehet majd belépni a Kolozsvári Magyar Napok rendezvényeire

// HIRDETÉS

Ezt leszámítva szinte olyan lesz minden, mint régen. Szinte.

Gergely Balázs a Főtérnek adott exkluzív interjújában megígérte, hogy legkésőbb július elején konkrétumokkal is szolgálnak az idei, augusztus 17. és 22. között rendezendő Kolozsvári Magyar Napokat illetően, és tartotta a szavát: a főszervező, Szabó Lilla programigazgatóval és Mile Lajossal, Magyarország kolozsvári főkonzuljával kiegészülve, beszámolt a sajtónak arról, mi várható a kolozsvári magyarok „városünnepén”.

Bizonyára sokaknak örömet okozott azzal az információval, hogy a hatósági intézkedések figyelembevételével, de a „régi” KMN több népszerű programpontja és helyszíne idén – ellentétben a tavalyi szűk esztendővel – visszatér: így a főtéri koncertek mellett a Farkas utcai vásár és a Bor utcai forgatag is. Azt viszont most tudtuk meg, hogy kinyitja kapuit a Bánffy-palota is, amely a kisebb rendezvények és a kézműves sörök udvara lesz. Ezen kívül a Református Kollégium udvarán is tartanak majd könyvbemutatókat, filmvetítéseket – ez utóbbi a tavalyi járványos év kényszerszülte, de pozitív hozadéka.

A szervezők idén is indítanak jótékonysági gyűjtést, ezúttal a főtéri Szent Mihály plébániatemplom neogótikus kerítésének restaurálására.

Gergely Balázs főszervező, Szabó Lilla programigazgató és Mile Lajos főkonzul (fotó: Vakarcs Loránd)

Emese Park, Romkert, gyerekprogramok a Heltaiban, a BBTE és a Sapientia EMTE, valamint a magyar főkonzulátus „házi” eseményei, kiállítások a Bánffyban és a Quadro Galériában, városismereti séták, sportrendezvények (Donaton futóverseny, az EKE Kós Károly teljesítménytúrája), színházi és bábszínházi előadások, Szent István napi néptánctalálkozó, Magyar Filmnapok – néhány jól ismert, idén is megvalósuló program, amin részt vehetnek a kolozsvári (vagy idelátogató) érdeklődők.

Már azok, akik igazolni tudják, hogy védettek a koronavírus ellen. A pandémia ugyanis idén is érezteti hatását: a szervezők kénytelenek betartani a hatóságok által előírt óvintézkedéseket. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy:

  • A 12. KMN minden egyes rendezvényére oltási igazolással vagy friss negatív antigén vagy PCR-teszteredménnyel lehet belépni, illetve olyan, a DSP által kibocsátott dokumentummal, amely azt igazolja, hogy tulajdonosa átesett a koronavírus-fertőzésen. Fontos információ, hogy gyorstesztelésre a helyszíneken is lehetőség lesz.
  • Azért, hogy ne kelljen folyton iratokat lobogtatni, az oltási igazolás első felmutatása után a résztvevők karszalagot kapnak, azzal később bármely rendezvényre bemehetnek. (A tesztekre ez értelemszerűen nem vonatkozik.)
  • Hogy a kiskorúakra vonatkozik-e a védettségi igazolás felmutatásának kötelezettsége, egyelőre nem világos: elvileg 16 év alatt beoltott vagy tesztelt felnőtt kísérővel bemehetnek a rendezvényekre, de a szervezők a KMN-t közvetlenül megelőző, augusztusi sajtótájékoztatóra ígérik a pontos részleteket.
  • A Farkas utcai vásár a hatályos rendelkezések értelmében szabadtéri piacnak minősül, nem rendezvénynek, ezért ott nem lesz szükség védettségi igazolásra. Többek közt ezért is mondtak le a Farkas utcai színpadról – a hiányt viszont valószínűleg utcazenészekkel pótolják majd.
  • A védettségi igazolásokra a Főtéren is szükség lesz, mert az esti koncerteket kordonok közt élvezhetjük majd, mivel legfennebb 5000 fő vehet részt rajtuk.
  • Regisztráció nem lesz, az érdeklődőket érkezési sorrendben engedik be.

A jó hír viszont ebből az, hogy a Főtéren lesz nagyszínpad, azon pedig koncertek! A nagyszínpad egyébként közös lesz a magyar napok előtt megrendezett Electric Castle fesztiváléval: ezzel a kompromisszummal sikerült megoldani azt a malőrt, amelyet Gergely Balázs említett a vele készült interjúnkban.

És hogy milyen esti programokra számíthatunk? Mutatjuk:

Augusztus 17., kedd: nyitógála a Kolozsvári Magyar Operában, a gödöllői Monarchia Operett bemutatja Huszka Jenő és Szilágyi László Sissi, a magyar királyné (Erzsébet) című operettjét Kerényi Miklós Gábor rendezésében.

Az esti főtéri koncertek pedig:

Augusztus 18., szerda: Tokos zenekar 10. születésnapi koncertje;

Augusztus 19., csütörtök: Knock-Out, Szarka Tamás (Ghymes) és együttese;

Augusztus 20., péntek: a Kolozsvári Magyar Opera produkciója, filmvetítés;

Augusztus 21., szombat: Hot Jazz Band, Hobo és zenekara.

A 12. Kolozsvári Magyar Napok tehát, ha némi korlátozások közepette is, igyekszik visszatérni régi kereteikhez. Ahogy az idei mottó mondja: KEREKEDIK!

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Kit szoptat az anyaország a hon kebeléből, és kit máshonnan?

Varga László Edgár

Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát

Varga László Edgár

A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…

Gyerekcsínyek versus jogi ügyek: áldozatokból elkövetők, manipuláltakból drogdílerek az iskolában. Mit tehetünk?

Sánta Miriám

A János Zsigmond Unitárius Kollégiumban arról beszélt jogász és pszichológus, hogy szülőként mit tehetünk annak érdekében, hogy a gyerekünk ne váljon áldozatból elkövetővé.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Lövöldözni kezdett egy férfi a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, Trumpot kimenekítették
Krónika

Lövöldözni kezdett egy férfi a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, Trumpot kimenekítették

Fegyveres támadó nyitott tüzet helyi idő szerint szombat este Washingtonban a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, amelyen Donald Trump elnök is jelen volt.

Felrobbant a háromrózsás patkánybomba és most lángokban áll a mioritikus politikai háztáj
Főtér

Felrobbant a háromrózsás patkánybomba és most lángokban áll a mioritikus politikai háztáj

Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.

Hamar jelentkezett a lottós rekordnyereményért a szerencsés játékos, de mi maradt utána?
Székelyhon

Hamar jelentkezett a lottós rekordnyereményért a szerencsés játékos, de mi maradt utána?

Nem várt sokáig, már másnap jelentkezett a hatalmas pénzösszegért a múlt vasárnapi Joker-sorsolás szerencsés nyertese – közölte a Román Lottótársaság, amely azóta ismertette a most vasárnapi sorsolás előtti nyeremények összegeit.

Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe: „rám most a nemzeti oldal újjászervezésében van szükségünk”
Krónika

Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe: „rám most a nemzeti oldal újjászervezésében van szükségünk”

Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.

Tragédiába torkollt bevetés Hargita megye határának közelében: lelőttek egy férfit a kiérkező hatóságok
Székelyhon

Tragédiába torkollt bevetés Hargita megye határának közelében: lelőttek egy férfit a kiérkező hatóságok

Segítségét kért egy nő csütörtök este a 112-n a békási vidéki rendőrőrstől, miután fenyegetve érezte magát, férjét és lányát 37 éves vejétől, amennyiben annak felesége és három gyermeke nem tér vissza közös otthonukba.

// még több főtér.ro