Mégiscsak beiktatta az államfő hivatalába az új kormányt, miután a miniszterelnök szavát adta, hogy új kormányprogramot fogadtat el, és felelősséget vállal érte a parlamentben. Előfordulhat, hogy ez az elnöki játszma újabb lépése, amelyből ismét csak ő húz hasznot.
Váratlan fordulattal kompromisszumos megállapodással végződött a példátlannak számító bukaresti kormányválság, amely amiatt tört ki, hogy Traian Băsescu államfő kedden közölte: annak ellenére sem nevezi ki a harmadik Ponta-kormány minisztereit, hogy a parlament nagy többséggel, 346 szavazattal 191 ellenében bizalmat szavazott az új kabinetnek. Az államfő megállapodott Victor Ponta miniszterelnökkel arról, hogy az utólag teljesíti az általa korábban szabott feltételt, és a kormány megváltozott összetételét tükröző, a koalíciós megállapodásokat is rögzítő új kormányprogramot terjeszt a parlament elé, amelyért aztán felelősséget is vállal.
Băsescu konkrétan azt akarja, hogy az RMDSZ kormányra lépésének feltételeként a szövetség és a másik három koalíciós párt közötti megállapodásban rögzített célokat, többek között a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar karainak ügyét, valamint a kisebbségek nemzeti szimbólumainak használatát is iktassák be a kormányprogramba.
Victor Ponta miniszterelnök és a koalíció viszont kezdetben ragaszkodott ahhoz, hogy az új kormány csupán a Nemzeti Liberális Párt (PNL) kormányból való kilépése nyomán megszűnt Szociálliberális Unió (USL) 2012-es, a parlament által akkor elfogadott kormányprogramját vigye tovább, és a koalíciós pártok közötti megállapodásokat nem tette volna a program részévé. Mivel két ellenzéki párt, a PDL és a PMP az államfő érveire alapozva, miszerint a koalíciós paktumok kormányprogramba való beiktatásának elmulasztása alkotmányellenes, megóvta az alkotmánybíróságon a parlament bizalmi szavazásának eredményét, a kormányoldal kezdetben kivárásra játszott, mivel a taláros testület közeli időpontra, szombatra tűzte ki a beadvány megvitatását.
A kompromisszumos megoldás véget vetett a patthelyzetnek, és első körben mindkét fél sikerként könyvelheti el. A jelek szerint a megállapodással sikerült véget vetniük a válságnak, így elvileg a kormány elkezdhet dolgozni. A további fejlemények már attól függnek, hogy a kormány valóban az államfő által kért módon írja át a kormányprogramot, vagy sem. Ha igen, az mégiscsak Băsescut hozná előnyösebb helyzetbe, mivel olybá tűnhet, mintha elismernék, hogy az elnök érvelése igaz volt, ők pedig alkotmányellenesen akarták megkezdeni működésüket. Pedig evidens, hogy a be nem iktatott kormány nem járulhat parlament elé, a korábbi ügyvivő kabinet pedig nem vállalhatott volna felelősséget egy másik kormány programjáért.
Az elnöki ultimátum mögötti csapda ugyanakkor továbbra is ott van. Az államfő azt akarja, hogy a kormány egy olyan kormányprogramért vállaljon felelősséget, amely olyan elemet tartalmaz, ami miatt már megbukott egy kabinet. A MOGYE magyar karainak ügyéről van szó, amelyek miatt 2012-ben épp Ponta és az akkor még létező USL buktatta meg az Ungureanu-kormányt. Megtörténhet, hogy az USL programját nagy többséggel felvállaló honatyák jó része egy olyan kormányprogramot már nem szavazna meg, amely magyar kisebbségi követelések teljesítését is tartalmazza, ezért kérdéses, hogy Ponta akar-e kockáztatni. Ha igen, és a kormányprogramot megszavazza a parlament, az továbbra is az államfőnek kedvezhet.
Băsescu a jelek szerint kampánytémái között előkelő helyen kívánja alkalmazni a magyarellenes retorikát, mert úgy érzi, erre van most „kereslet”, azzal maradhat mandátuma decemberi lejárta után is a politika élvonalában, ha a magyar igényeket az asztalról lesöpörve az „egységes nemzetállam” védelmezőjének szerepében tetszeleg. Az, hogy a kormány szerda délutáni eskütételén „régi szövetségesének” nevezte az RMDSZ-t, inkább csak az irónia kategóriájába sorolandó.
Ponta és két másik koalíciós partnere viszont most a barikád másik oldalára került, hiszen ezúttal ők kényszerültek koalícióra kérni az RMDSZ-t is, hogy meglegyen a parlamenti többségük. Ezzel tudathasadásos helyzetbe kerültek, hiszen eddigi kormányzásuk során éppen hogy nem a magyarbarát gesztusokról híresültek el – gondoljunk csak a MOGYE magyar karainak megtorpedózására, a székely és magyar zászlók elleni hadjáratra - , viszont most a magyarok parlamenti szavazataira is szükségük van. Bizonyos, hogy kényelmesebb volt számukra, hogy a kormányprogramba nem vették be a magyar igényeket. Nem mintha nagyobb eséllyel kecsegtetne a megvalósításukra, ha most bekerülnek, hiszen korábbi kormányprogramokban is szerepelt például a kisebbségi törvény ügye, amely azóta is valahol egy parlamenti fiók mélyén lapul. Viszont ha nem szerepelnek a programban, Pontáék legalább elejét vehetik annak, hogy – pláne így, kampányévben – azt mondják rájuk, hogy teljesen eladták magukat a magyaroknak.
Az előzmények ismeretében elmondható: ha teljes egészében bekerülnek az RMDSZ-szel kötött paktumban foglaltak a programba, nem a mostani volt az utolsó csörte az államfő és az új, immár harmadik Ponta-kormány között.
Tudják, az a nép, amelynek elloptak 45 évet az életéből, aztán ellopták a forradalmát, végül ellopták a demokráciáját is.
„Azt mondták, mindegyiküknek látnia kell a Napot, hiába magyarázták nekik, hogy nappal a felszíni 65 fok, de főként a sugárzás percek alatt megöl bármilyen élőlényt. A Tanács megtagadta a kérésüket.”
A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.
Pedig minden rosszat rá lehet mondani: a politikai korrektséget hírből sem ismeri, mocskos a szája, macsó, szarik az új ideológiákra… és mégis van. Sőt, dübörög.
Az ember körbesétálja a hajdani bányavároska központját: mintha bizarr bálnatemetőben járna. Arra gondol, az Isten meg az ember jól megverte a helyet. Aztán kiderül, vannak őrangyalai is.
Tekintettel kell lenni a nemzetközi energetikai infrastruktúra részét alkotó országok érdekeire, és Szlovákia nem akar részese lenni az energetikai infrastruktúrát érintő játékoknak – szögezte le Robert Fico szlovák miniszterelnök.
Jó hír: a kolozsvári repülőtér eltörli a kézipoggyászban szállítható folyadékok mennyiségi korlátozását. Mutatjuk, melyek azok a romániai városok, ahol várhatóan a legtöbb közalkalmazottat fogják elbocsájtani a munkahelyéről.
Orvosi ellátásra szorult azt a 18 éves fiatal, aki menekülni próbált a rendőrök elől miután lebukott, hogy rendszám nélküli kvaddal közlekedik.
Nemcsak a parajdi sóbánya katasztrófájáért felelősök adminisztratív és büntetőjogi elszámoltatása topog egy helyben, hanem a bánya jövőjével kapcsolatban sem körvonalazódik egyértelmű álláspont.
Életét vesztette egy 42 éves motoros vasárnap délután a Maros megyei Monosfaluban.
Egy friss felmérés szerint az ország lakosságának többsége nem gondolja, hogy az EU-tagság veszélyezteti Románia függetlenségét. Brassó megyében láncfűrésszel támadtak egy férfira vita közben.
Egy friss felmérés szerint az ország lakosságának többsége nem gondolja, hogy az EU-tagság veszélyezteti Románia függetlenségét. Brassó megyében láncfűrésszel támadtak egy férfira vita közben.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Hatvanhatezer lejt utalt egy hamis befektetési alapnak egy suceavai nő. Gyorsabban arattak a tolvajok, mint a gazda Călăraşi megyében.
Hatvanhatezer lejt utalt egy hamis befektetési alapnak egy suceavai nő. Gyorsabban arattak a tolvajok, mint a gazda Călăraşi megyében.
Több mint 7,6 millió vendégéjszakát foglaltak Romániában az év első hét hónapjában. Szexért fizetett a rendőr egy nőnek, akit később bántalmazott és visszavette tőle a pénzt.
Több mint 7,6 millió vendégéjszakát foglaltak Romániában az év első hét hónapjában. Szexért fizetett a rendőr egy nőnek, akit később bántalmazott és visszavette tőle a pénzt.
Hőhullám reloaded: több megyében is nagyon meleg lesz a következő napokban. Egy Temes megyei orvosnőt rajtakaptak, hogy jó pár páciensétől fogadott el kenőpénzt.
Hőhullám reloaded: több megyében is nagyon meleg lesz a következő napokban. Egy Temes megyei orvosnőt rajtakaptak, hogy jó pár páciensétől fogadott el kenőpénzt.
Parlamenti különbizottságot hoznak létre a családon belüli erőszak visszaszorításáért. A miniszterelnök szerint indokolatlan lenne esetleges általános tanügyi sztrájk.
Parlamenti különbizottságot hoznak létre a családon belüli erőszak visszaszorításáért. A miniszterelnök szerint indokolatlan lenne esetleges általános tanügyi sztrájk.
Jó hír: a kolozsvári repülőtér eltörli a kézipoggyászban szállítható folyadékok mennyiségi korlátozását. Mutatjuk, melyek azok a romániai városok, ahol várhatóan a legtöbb közalkalmazottat fogják elbocsájtani a munkahelyéről.
Jó hír: a kolozsvári repülőtér eltörli a kézipoggyászban szállítható folyadékok mennyiségi korlátozását. Mutatjuk, melyek azok a romániai városok, ahol várhatóan a legtöbb közalkalmazottat fogják elbocsájtani a munkahelyéről.
… Dan Tanasă uszítása sajnos nagyon bejött, ezúttal Kolozsváron vertek meg súlyosan egy vendégmunkást… és habként a tortán, az Új Jobboldal nevű szélsőnackópárt tüntetni készül a vendégmunkások ellen.

Felborult egy autóbusz egy Kolozs megyei település közelében. Innovatív, virtuális valóságot terapeutikus céllal használó kezelést vezettek be egy romániai kórházban.
Felborult egy autóbusz egy Kolozs megyei település közelében. Innovatív, virtuális valóságot terapeutikus céllal használó kezelést vezettek be egy romániai kórházban.
… a plökucákért, vagy ahogy nálunkfele mondják, rendszámtáblákért ezentúl nem kell a város végére menni… és egy romániai polgármester olyan sztendápos tehetség, hogy az ember zokog bele.