// 2024. október 22., kedd // Elod
elmebaj-nokok

Valószínű, hogy idén búcsút inthetünk a nagyobb koncerteknek, és más tömegrendezvényeknek

A nemzet mikrobiológusa nem túl derűlátó az idei buliszezont illetően.

Ha minden jól alakul, a jelenleg hatályban lévő korlátozásokat május 15-től kezdődően fokozatosan feloldanák az országban, de idén biztosan elmaradnak az olyan nagyszabású tömegrendezvények, amelyekre emberek ezrei, tízezrei szoktak összejönni.

Ezt nem mi mondjuk, ez a nemzet mikrobiológusának a véleménye. Alexandru Rafila a Digi24 hírtelevíziónak azt mondta, nem hiszi, hogy 2020-ban lesznek nagykoncertek, fesztiválok Romániában, de az Európai Unió többi tagállamában sem. A mondandója alapján búcsút inthetünk idén a több száz főt bevonzó színházi előadásoknak és a nagyobb sportrendezvényeknek is.

Az Országos Mikrobiológiai Társaság elnöke szerint legjobb esetben 50-100 fős rendezvényeket lehet majd tartani, de az is attól függ, hogy mekkora az adott helyszín, nyilván egy kisebb teremben felelőtlenség lenne összehívni ennyi embert.

Rafila egyébként a hétvégén fejtette ki a véleményét a járványügyi korlátozások feloldásáról és a tevékenységek folytatásáról, itt írtunk róla.

Különvélemény

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Sólyom István

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Nagyítás

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész

Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

// ez is érdekelheti
Doboka, avagy a csausiszta történelem-átírás egyik… fellegvára
Főtér

Doboka, avagy a csausiszta történelem-átírás egyik… fellegvára

A kommunista rezsim nemzeti korszakában sokan és sokat dolgoztak azon, hogy Doboka várába valahogy beültessenek egy bizonyos (román) Gelut. Össze is jött az elvtársaknak. Megnéztük, mi van ott ma.

Alacsonyan szállt egy autó a dél-erdélyi autópályán, több mint 3000 lejes bírság volt a „jutalom”
Krónika

Alacsonyan szállt egy autó a dél-erdélyi autópályán, több mint 3000 lejes bírság volt a „jutalom”

Óránként 210 kilométeres sebességgel száguldott egy autós vasárnap az A1-es jelzésű dél-erdélyi autópálya Déva és Nagylak közötti szakaszán – közölte a rendőrség.

Harmincöt év után is nagyot üt a ’89-es forradalom a filmvásznon
Főtér

Harmincöt év után is nagyot üt a ’89-es forradalom a filmvásznon

Pattanásig feszülő idegek a forradalom előestéjén: Bogdan Mureșanu első, remek nagyjátékfilmje igazi közönségkedvenc.

Két autó ütközött Kézdivásárhely közelében – frissítve
Székelyhon

Két autó ütközött Kézdivásárhely közelében – frissítve

Két személygépkocsi ütközött össze vasárnap este Kézdivásárhely közelében. Három személy megsérült, egy közülük a roncsok közé szorult.

Szinte hazajár párjával Kolozsvárra: interjú Koltai Róberttel, aki gyerekként labdaszedő világbajnokságra készült
Krónika

Szinte hazajár párjával Kolozsvárra: interjú Koltai Róberttel, aki gyerekként labdaszedő világbajnokságra készült

Koltai Róbert színművész, a magyar színházi és filmes szakma kiemelkedő, jól ismert alakja a 24. Filmtettfeszt alkalmából érkezett Kolozsvárra élet- és alkotótársával, Gaál Ildikóval.

Az idei ősz leghidegebb reggelére ébredt Székelyföld
Székelyhon

Az idei ősz leghidegebb reggelére ébredt Székelyföld

Székelyföld-szerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet vasárnapra virradóan, a leghidegebbet – mínusz 8,2 Celsius-fokot – ezúttal is Csíkszeredában mérték – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.

// még több főtér.ro