// 2026. november 4., szerda // Károly

Ünnepelhetik a románok Szentgyörgyön Moldva és Havasalföld egyesülését

// HIRDETÉS

Bár Erdélynek sok köze nincs hozzá.

A sepsiszentgyörgyi városháza jóváhagyta a január 24-i román felvonulást, amely engedélyezésére a Hargita, Kovászna és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyújtott be kérést – közölte Antal Árpád polgármester. Úgy véli, ha a helyi románság képviselői vonulnak fel a város főutcáján, azzal nincsen semmi gond, de ha más régiókból érkező honfitársaik fognak itt ünnepelni, az már zavaró. Azt is furcsának tartja, hogy Moldva és Havasalföld egyesülésének évfordulóját a „hazafias” románok épp Sepsiszentgyörgyön szeretnék ünnepelni, de úgy véli, ahogy március 15-én a magyarság is az utcán ünnepel, úgy a románoknak is meg kell adni ugyanerre az engedélyt.

Mint ismeretes, a románok 150 méteres piros-sárga-kék zászlóval „ünnepelnek” a 75 százalékban magyarlakta városban. Az ötlet egy helybeli középiskolástól származik, aki tavaly március 15-én román zászlóval jelent meg a központban, és emiatt többször is megfenyegették a Facebook-oldalán, most azonban arra szólította fel a hozzá csatlakozó „románokat és nem csak”, hogy legyenek jók, boldogok és nyugodtak. „Bármilyen olyan megnyilvánulás vagy üzenet, ami más nemzet vagy személy ellen irányul, a törvény szerint büntetendő. Meg kell mutatnunk mindenkinek, hogy békés és barátságos emberek vagyunk. Mindenkit nagy örömmel várunk az ünnepségre” – írja a fiatalember.

Kezdeményezését a Hargita és Kovászna megyei románok civil fóruma nevű szélsőségesen magyarellenes szervezet is felkarolta.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek
Székelyhon

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek

Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.

// még több főtér.ro