A járvány kezdete óta 2245-en fertőződtek meg, 62 személyt ápolnak az intenzív osztályokon, 36 betegnek súlyos az állapota.
Frissítés 3:
Estére már 80-ra kerekedett a halottak száma. Egy 61 éves Szatmár megyei nő a nagyváradi kórházban hunyt el, korábban kemoterápiás kezelést is kapott. Bukarestben egy 84 éves, krónikus szívelégtelenségben szenvedő asszony hunyt el, még március 27-én, épp aznap, amikor a teszteredménye alapján kiderült, hogy elkapta a vírust.
Frissítés 2:
Kedden délután újabb rossz hírek érkeztek a suceavai megyei kórházból, ahol újabb hat fertőzött vesztette életét. A kommunikációs csoport közleménye szerint egy 62, egy 57 és egy 68 éves férfi, valamint egy 69, egy 82 és egy 64 éves nőről van szó, közülük négyen még a múlt héten elhunytak.
Frissítés 1:
Újabb három halálesetről tájékoztattak a hatóságok kedden kora délután.
Egy 60 éves nő Slobozián halt meg a kórházban kedden, miután két nappal korábban pozitív lett a koronavírus-tesztje. A nő súlyos beteg volt, krónikus veseelégtelenségben, magas vérnyomásban és B-típusú hepatitiszben szenvedett. Nem utazott és nem is találkozott fertőzöttekkel.
Egy 53 éves Hunyad megyei nő szintén súlyos beteg volt, végső fázisú méhrákja volt, március 29-én halt meg, hétfőn erősítették meg, hogy koronavírus-pozitív volt. Korábban érintkezett koronavírusos személyekkel.
Szintén Hunyad megyei az a 65 éves férfi, aki kedden halt meg, március 26-án lett pozitív a tesztje. Magasvérnyomás-betegségben szenvedett, korábban nem utazott, nem is találkozott fertőzöttekkel.
Az elmúlt 24 órában közel háromszázzal, egészen pontosan 293-mal nőtt az igazolt koronavírusos betegek száma Romániában, így már jócskán meghaladta az új készültségi szint kétezres küszöbét. A járvány kezdete óta 2245-en fertőződtek meg, 62 személyt ápolnak az intenzív osztályokon, 36 betegnek súlyos az állapota. A számokból is kiderült, hogy napról napra egyre nagyobb a nyomás a kórházak intenzív osztályain (is).
A gyógyultnak nyilvánított páciensek száma jelenleg 220, a legtöbben Bukarestben (81), Temesváron (55) és Iași-ban (20) épültek fel. Eddig összesen 69-en haltak bele a koronavírus-fertőzésbe.
Románia területén 11 576 személy van intézményes karanténban, 123 577 személy pedig otthoni elkülönítésben tartózkodik, hatósági ellenőrzés alatt. A járvány kezdete óta péntekig 24 654 tesztet végeztek el.
A 2-es számú katonai rendelet életbe lépésétől számítva 1 124 személyt szállítottak intézményes karanténba azért, mert nem tartotta be a házi elkülönítésre vonatkozó szabályokat. Ugyanakkor 32 személy hagyta el jogtalanul az intézményes karantént, akik emiatt elölről kezdik a kéthetes bezárást.
A belügyminisztérium is közzétette a legfrissebb adatait a koronavírussal kapcsolatosan kiállított büntetésekről, eszerint az elmúlt nap során: 15 büntetőeljárás indult a betegség elleni küzdelem meghiúsításáért, a csendőrség, illetve a rendőrség 990 büntetést rótt ki a karanténra/otthoni elkülönítésre vonatkozó szabályok megsértéséért. A részleges kijárási tilalom megszegéséért 8 276 személyt büntettek meg, több mint 13 millió lej értékben. A határrendészek egyetlen esetben indítottak eljárást olyan személy ellen, aki hazudni próbált a határátlépéskor.
A román külképviseletek eddig 94 fertőzött román állampolgárról tudnak, a legtöbben Olaszországban (56) és Franciaországban (14) betegedtek meg. A külföldön meghalt romániaiak száma jelenleg 19.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.