// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Újabb fronton támadja a kisebbségvédelmet Szlovákia

// HIRDETÉS

Újabb kisebbségvédelmi témájú perbe kérte belépését Szlovákia. Vajon kinek a pártján állnak?

Szlovákia belépését kérte a Minority SafePack nevű kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés a képviselői által indított luxemburgi perbe – jelentette ki újságírói kérdésre szerdai kolozsvári sajtótájékoztatóján Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) alelnöke. Az RMDSZ színeiben európai parlamenti képviselői mandátumra pályázó politikus elmondta, a fejleményről az elmúlt napokban értesítette a kezdeményezőket az Európai Bíróság. Szlovákia a bizottság oldalán kíván belépni a perbe.

Amint arról beszámoltunk, Minority SafePack kezdeményezői azért perelték be az Európai Bizottságot, mert az szerintük indokolatlanul utasította vissza polgári kezdeményezésük bejegyzését, és így el sem kezdhették az egymillió aláírás összegyűjtését annak szorgalmazására, hogy az unió lépjen fel a kisebbségek védelmében. A kezdeményezés több témában – így nyelvi, oktatási, kulturális ügyekben, regionális politikában, a kisebbségek európai parlamenti jelenlétének kérdésében, a diszkriminációellenesség, a médiaszabályozás és a támogatáspolitika területén – összesen 15 intézkedést javasolt az Európai Uniónak. Az Európai Bizottság viszont szeptember 16-án közölte a tervezet kezdeményezőivel, hogy álláspontja szerint az európai sokszínűség megőrzését célzó kisebbségvédelmi tervezet nem tartozik a testület jogalkotási hatáskörébe.

Szlovákia – mint ismeretes – több fronton is támad: a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) polgári kezdeményezésének elutasítását követő perbe is beszállt. Természetesen az Európai Bizottság oldalán, akárcsak Románia és Görögország. Magyarország eközben a kezdeményezők oldalán kérte a beavatkozását.

Az SZNT és partnerei azt kezdeményezték, hogy az EU kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. A kezdeményezés elfogadása a székelyföldi autonómiatörekvéseket erősítette volna.
Az Európai Bizottság 2013. július 25-én tájékoztatja a beterjesztőket, hogy úgy ítéli meg: a kezdeményezés nem tartozik a hatáskörébe.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro