Román-szlovák-görög front a székelyek ellen

Románia és Görögország is belép a magyarok ellen az Európai Unió bíróságán zajló perben. A pert a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezte az Európai Bizottság ellen, amiért az elutasította a nemzeti régiókról szóló kezdeményezését.
Hirdetés

Szlovákia és Magyarország után Görögország és Románia is kérte belépését abba a perbe, amelyet Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, és Dabis Attila, az SZNT külügyi titkára indított az Európai Unió luxemburgi bíróságán az Európai Bizottság ellen – derült ki pénteken. Az SZNT képviselői azt kifogásolták, hogy a bizottság elutasította a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezésük bejegyzését.

Izsák Balázs az MTI-nek elmondta, Görögország március 7-ei és Románia március 12-ei beavatkozási kérelméről a bíróságtól kapott tájékoztatást. Hozzátette: a dátumoknak azért van jelentősége, mert megítélése szerint Románia elkésett a beavatkozással. Ezt március 10-éig tehette volna meg.
Az SZNT elnöke közölte, Szlovákia, Görögország és Románia az Európai Bizottság oldalán, Magyarország pedig a kezdeményezők oldalán kérte beavatkozását. 

Románia máris elkéshetett

Izsák Balázs valószínűnek tartotta, hogy a megkésettség okán kérni fogja Románia beavatkozásának az elutasítását. Az SZNT elnöke különösnek találta, hogy míg Korodi Attila, Románia környezetvédelmi minisztere tagja a kezdeményezésük polgári bizottságának, a román kormány a kezdeményezés bejegyzését elutasító Európai Bizottságot próbálja erősíteni a perben.
Az SZNT elnöke megjegyezte, nincs tudomása arról, hogy az eddig iktatott polgári kezdeményezések bármelyikének is ilyen jelentőséget tulajdonítottak volna a tagállamok. „A reakciók is jelzik, hogy nagy súlyú kezdeményezésről van szó” – jelentette ki az elnök. Hozzátette, egyelőre nem ismeri a beavatkozni kívánó államok érveit, de nem tűnik számára „életszerűnek”, hogy pusztán az Európai Bizottság hatásköre kérdésében akarnának véleményt nyilvánítani. Valószínűsítette, hogy a tagállami érvek máris a polgári kezdeményezésük tartalmához kapcsolódnak.
Izsák Balázs nem tartotta rossznak a kelletténél hamarabb induló tartalmi vitát, de hangsúlyozta, a mostani per csupán arról folyik, hogy a bizottság megalapozottan utasította-e el a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezésük bejegyzését.

Homokba dugja fejét az EB

A Székely Nemzeti Tanács és partnerei azt kezdeményezték, hogy az EU kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. A kezdeményezés elfogadása a székelyföldi autonómiatörekvéseket erősítette volna.
Az Európai Bizottság 2013. július 25-én tájékoztatja a beterjesztőket, hogy úgy ítéli meg: a kezdeményezés nem tartozik a hatáskörébe. Így a kezdeményezők el sem kezdhették az egymillió aláírás összegyűjtését, amellyel jogalkotást kezdeményező lépésre késztethették volna az Európai Bizottságot a nemzeti régiók kérdésében.

 

Hirdetés