Úgy tűnik, mintha az új zászlótörvény-tervezet alkalmas lenne a székely zászló használatának rendezésére. De csak úgy tűnik.
Látszólag a székelyzászló-vita rendezését szolgálja a közigazgatási minisztérium által a napokban nyilvános vitára bocsátott zászlótörvény-tervezet, amely azt szabályozza, milyen körülmények között fogadhatnak el a romániai települések és megyék saját zászlót.
A törvénytervezet szövegét megvizsgálva azonban kiderül: az oly módon „rendezné” a helyzetet, hogy gyakorlatilag megnehezíti a székely, illetve bármilyen más, regionális identitást kifejező zászló kitűzését.
A szöveg szerint csak azoknak a közigazgatási egységeknek lehet saját zászlójuk, amelyek rendelkeznek címerrel. A tervezet azt is leszögezi, hogy e törvény alapján elfogadott zászlók csakis a címert tartalmazhatják, valamint a közigazgatási egység nevét, ami a nemzeti kisebbségek nyelvén is megjelenhet ott, ahol a lakosság legalább 20 százalékát teszi ki az illető kisebbség.
A tervezet szerint a zászló színét és egyéb megkülönböztető jeleket közvitára kell bocsátani azért, hogy az önkormányzatok által elfogadott lobogók a legreprezentatívabbak legyenek a térség és az ott élők számára.
Jelen pillanatban ezt azt jelenti, hogy a települések elfogadhatnak ugyan saját zászlót, de az csakis az illető település, illetve a megye esetében a megye jelképeit tartalmazhatja. Márpedig a Hargita, illetve a Kovászna megyei közgyűlés éppen azzal próbálta megkerülni a román hatóságok akadékoskodásait, hogy a székely zászlót fogadták el megyezászlóként, ami ellen a prefektusok bírósági úton próbáltak fellépni.
Persze az új zászlótörvény elfogadása esetén nem kizárt, hogy a két megyei közgyűlés ismét csak a kék-arany lobogót fogadja el megyezászlóként, amelyen a törvényi előírásoknak megfelelően az illető megye címerét is föltüntetik.
Csakhogy még mindig ott van az a kitétel, miszerint a színeket és egyéb megkülönböztető jelzéseket nyilvános vitára kell bocsátani, mivel azoknak a lehető legreprezentatívabbnak kell lenniük az illető közösségek számára. Ez pedig újabb kiskapukat nyithat meg a további akadékoskodások előtt, hiszen az szubjektív megítélés kérdése lehet, mi minősül reprezentatívnak egy közigazgatási egység lakói számára. Példa erre a sepsiszentgyörgyi városzászló esete, amely történetesen szintén kék-arany színösszeállítású, és a város címerét is tartalmazza. A zászló elfogadása miatt a prefektúra négy éves késéssel indított pert, amelyet alapfokon elveszített, mivel évekkel túllépte a zászló elfogadásáról szóló határozat megtámadására rendelkezésére álló időt. A fellebbviteli tárgyaláson viszont már számára kedvező döntés született, hiszen a brassói táblabíróság szerint négy év múlva is jogában állt kifogást emelni. Ráadásul a perbe – miután magyar oldalon több ezer magánszemély is beszállt, hogy kedvezőtlen ítélet esetén fellebbezhessenek az Emberi Jogok Európai Bíróságán, mivel az önkormányzat ezt nem teheti meg – a soviniszta, magyarellenes Maros, Hargita és Kovászna Megyei Románok Civil Fóruma nevű szervezet is beszállt a prefektúra oldalán, azt kifogásolva, hogy a zászlón nincsenek a román közösségre utaló szimbólumok.
Az eddigiek fényében tehát nem túl nagy merészség kijelenteni, hogy az új tervezet úgy nyúl hozzá a kérdéshez, hogy arra csupán látszólag hoz érdemi megoldást, a székely zászló, mint regionális jelkép használatát azonban nem rendezi a magyar fél számára megnyugtatóan. A kérdés az, hogy módosító javaslatokkal lehet-e javítani a szövegen, illetve hogy az alkotmánymódosítás tervezetében szereplő, közigazgatási hatáskörökkel is rendelkező alrégiók esetleges létrejöttét követően születhet-e magyar szempontból kedvező megoldás.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.