Eközben alig 5 személy jelent meg a december 1-jei Nemzeti Felvonuláson Gyulafehérváron. Șoșoacáék náci karlendítéssel emlékeztek Corneliu Zelea Codreanura.
Jóval többen szavaznak a parlamenti választásokon, mint négy évvel ezelőtt – derül ki a vasárnapi részvételi adatokból. A Központi Választási Iroda (BEC) adatai szerint 17 óráig a választópolgárok 42,12 százaléka szavazott, ez az arány 2020-ban 25,30 százalék volt.
16 óra utáni adatok szerint országos szinten Hargita megyében volt a legmagasabb a részvételi arány: 44 százalék fölötti, de a közel 41 százalékával Kovászna is az élbolyban van.
Úgy tűnik, hogy mind az elnökválasztás első fordulójában győztes Călin Georgescu és az AUR oldalát erősítők tábora, mind pedig a szuverenista-nacionalista előretöréstől megijedt többi párt tábora mobilizálódott és jóval nagyobb arányban mentek el leadni a szavazatukat.
A választások napján felmérést készítő INSCOP közvélemény-kutató vezetője, Remus Ștefureac szociológus szerint az emberek azért mobilizálódtak, mivel úgy érzik, hogy az elnökválasztás egy héttel ezelőtti első fordulója után rendkívüli állapot alakult ki. Ez a magas részvételi arány vélhetően azt jelzi, hogy az emberek megértették, mekkora súlya van a szavazásnak, mennyire fontos a parlament és mennyire fontosak a parlamenti választások, amelytől az új kormány létrejötte is függ.
Bár a 21 órai urnazárásig tilos mindenféle felmérési eredményt közzétenni, a szociológus azért elmondta: vélhetően „kellemes meglepetések” lesznek.
A részvételi adatok demográfiai részletei alapján nagy számban mobilizálódott az a generáció, amely az 1990-es években igen aktív volt politikailag, de a 2000-es években kiábrándult. A négy évvel korábbiakhoz képest most 73 százalékkal több 25-44 éves, 64 százalékkal több 45-64 éves szavazott, de a 65 plusszos korosztály is 67 százalékkal magasabb arányban ment el szavazni.
A részvételi adatok élőben követhetők ezen az oldalon.
A december 1-jei román nemzeti ünnepen minden évben több ezren vettek részt a trikolóros, kokárdás, hazafias énekes felvonuláson. Miután tavaly hatezer ember vonult fel ünnepélyesen, idén csak öten jelentek meg Gyulafehérváron – írta az Alba24 helyi portál.
„A testvérek elárultak” – mondta szomorúan a portálnak egy idős férfi, aki Konstancáról utazott Gyulafehérvárra, hogy ünnepélyesen felvonuljon, de ott csak négy társat talált. Az öt hazafi egy kicsit beszélgetett a gyulafehérvári vasútállomás előtti téren, majd nem gyalog, hanem tömegközlekedéssel utaztak a történelmi belváros felé.
Az Alba24 szerint korábban a Románia és Moldova egyesüléséért síkra szálló besszarábiai fiatalok rendezték a december elsejei ünnepi felvonulást, de aztán George Simion és az AUR rátelepedett az eseményre, több tucatnyi autóbusszal hozták a helyszínre az ünneplőket. Úgy látszik, a választási izgalmak miatt Simionéknak idén már nem maradt idejük és türelmük holmi nemzeti felvonulást is megrendezni…
Mintegy 70 ember gyűlt össze szombaton a Bukaresti melletti Tâncăbești-en, hogy a fasiszta legionárius mozgalom vezetőjére, Corneliu Zelea Codreanura emlékezzen halálának 86. évfordulóján.
Az eseményről képes riportban beszámoló Scena9 portál szerint a megemlékezést annál a keresztnél tartották, amit a legionáriusok vezérének 1938-as meggyilkolásának helyszínén, a tâncăbești erdő szélén állítottak. Az eseményen minden korosztály képviseltette magát, a nyugdíjasok mellett tizen-huszonévesek is.
A megemlékezésen a román nemzeti zászlók mellett bőven lehetett látni vasgárdista és legionárius jelképeket, egy standon ilyen jellegű kitűzőket, könyveket és egyéb tárgyakat lehetett vásárolni, pedig a törvény tiltja ezek forgalmazását.
Az eseményen vallásos ceremónia is volt, legionárius énekeket énekeltek, Nagy-Románia- és Vasgárda-zászlókat lobogtattak, de náci karlendítés is volt.
Részt vett a megemlékezésen Diana Șoșoacă szenátor is, aki Facebook-oldalán közvetítette az eseményeket.
Az Ilfov megyei rendőrség vasárnap közölte: bűnvádi eljárást indítottak az ügyben és zajlik az eseményen részt vevők azonosítása, a törvény ugyanis tiltja a náci, fasiszta és idegengyűlölő propagandát.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Románia már nem számít a nemzetközi színtéren, ezért vissza kell szereznie jelentőségét az Európai Unióban és a nemzetközi kapcsolatokban – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.
A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.
Több mint 5000 szövetséges katona és 1200 harci jármű részvételével megkezdődik hétfőn Romániában és Bulgáriában a NATO Dacian Fall 2025 (DAFA 25) fedőnevű hadgyakorlata – közölte a román hadsereg vezérkara.
A rahovai tömbházrobbanás érintettjei felháborodtak, mert az állam a lakások újjáépítését és bérbeadását tervezi. Továbbá: egy kocsiszínről elszabadult villamos okozott közúti balesetet Aradon.
A rahovai tömbházrobbanás érintettjei felháborodtak, mert az állam a lakások újjáépítését és bérbeadását tervezi. Továbbá: egy kocsiszínről elszabadult villamos okozott közúti balesetet Aradon.
Orosz szabotázsakciót akadályoztak meg a román hatóságok. Egy volt alkotmánybíró nem érti, mit kell annyit lovagolni a 10 ezer eurós nyugdíjakon. A Salrom szerint a kormányfői ellenőrző testület félrebeszél.

Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Csak minden hatodik romániai lakás rendelkezik katasztrófák elleni biztosítással. Medvetámadás nyomait találták egy idős férfi holttestén.
Csak minden hatodik romániai lakás rendelkezik katasztrófák elleni biztosítással. Medvetámadás nyomait találták egy idős férfi holttestén.
Indul a 2025-ös állami lombikbébiprogram. Őrizetbe vette a rendőrség a lánya tanárát bicskázással fenyegető alvilági figurát.
Indul a 2025-ös állami lombikbébiprogram. Őrizetbe vette a rendőrség a lánya tanárát bicskázással fenyegető alvilági figurát.
… egy nackós szenátor nagyon elszabadult a plénum előtt… és miután a PSD törölte a „progresszív” kifejezést az alapszabályzatból, Grindeanu elnök úr elutazik egy európai progresszív szockó találkozóra.

Változik a közlekedési szabályrendszer, bevezetik az átlagsebesség-mérést. A hatóságok pedig nekimentek a román tengerparton uralkodó bódé-káosznak.
Változik a közlekedési szabályrendszer, bevezetik az átlagsebesség-mérést. A hatóságok pedig nekimentek a román tengerparton uralkodó bódé-káosznak.
További híreink: hamarosan 16,68 milliárd eurót fogunk elkölteni fegyverkezésre, egy román teherautó-sofőr pedig megölt egy másikat Olaszországban.