… Dan Tanasă uszítása sajnos nagyon bejött, ezúttal Kolozsváron vertek meg súlyosan egy vendégmunkást… és habként a tortán, az Új Jobboldal nevű szélsőnackópárt tüntetni készül a vendégmunkások ellen.
Nagy nap a hétfő: ezen a szent estén járul ugyanis Ilie Bolojan miniszterelnök a parlament elé, hogy a kormány nevében felelősséget vállaljon az állami költségvetés kiegyensúlyozását célzó második törvénycsomagért.
A koalíció napok óta tárgyal, veszekszik, röpködnek a fenyegetések, úgy gyepálja egymást a PNL meg a PSD, hogy öröm nézni. (Ugye, az ő kormányzásaik alatt került az országot a költségvetési katasztrófa szakadékának szélére.) Szegény Ilie Bolojannak még arra sincs ideje, hogy a derék Ursula von der Leyen asszonnyal találkozzék, aki pedig egynapos látogatásra érkezett Romániába, éppen hétfőn, és a légyott le is volt zsírozva. Hiába, vannak fontosabb dolgok is.
A parlamenti szájkaraté során végül a PSD és az RMDSZ tiltakozásának hatására a hat megszorító törvénycsomag közül egy lekerült a napirendről. A helyi közigazgatás reformját elhalasztották. Nagy falat, kemény dió, tudjuk. A települések vezetőit egyetlen párt sem szeretné magára haragítani.
Bolojan úr kicsit fenyegetőzött azért, mondván, hogy ő lemond, ha nem úgy lesz minden, ahogy ő elképzelte. Mire kapott is pár taslit a PSD-től. Például: az nem úgy megy, hogy az ember megsértődik, mint egy gyerek, ha valami nem úgy alakul, ahogy ő elképzeli, oszt veszi a játékait és elvonul. Tényleg nem így működik. És Bolojan úr végül beadta a derekát.
Igaz, pártja, a PNL még fenyegetőzött egy rendet, hogy akkor ők kivonulnak a koalícióból. Mire azonnal érkezett a tökéletes riposzt: hahó, PNL, nektek csak 14 százalékotok van a parlamentben, szóval lassan a testtel!
Aztán a PSD is fenyegetőzött egy sort, mert hahó, hát akkor inkább ők hagyják el a koalíciót. (Tényleg na, mint a taknyos kölkek!) Aztán kiderült, mégsem.
Végül minden megoldódni látszik, legalábbis pillanatnyira. A koalíció elfogadta a PSD és az USR kiegészítéseit és az öt törvénycsomag (a magisztrátusok nyugdíjreformja, az egészségügy reformja, az egyes állami hatóságok hatékony működtetésére és Románia pénzügyi fenntarthatóságára vonatkozó pénzügyi reform, az állami vállalatok vezetőségére vonatkozó reform és az új adókra és illetékekre vonatkozó törvénytervezet) mehet a parlament elé Bolojan úr zsebében.
Közben az AUR nevű szélnackópárt jelezte, az öt törvénytervezet közül néggyel kapcsolatban bizalmatlansági indítványt fog benyújtani a parlamentben. Az egyetlen törvénytervezet, amelynek megkegyelmezett, a magisztrátusok nyugdíjazására vonatkozik.
A hírek szerint Bolojan úr este hét órakor vállal felelősséget a törvénytervezetekért a parlament előtt. Nem szeretnénk a bőrében lenni.
Aránylag friss hír, hogy ez a Dan Tanasă nevű vérnackó, aki a Románia nevű jogállamban parlamenti képviselő lehet, miközben úgy szórja a magyar- és idegenellenes gyűlöletbeszédet, mint zuhanyrózsa a vizet, szóval ez a Dan Tanasă arra buzdított egy Facebook-posztban, hogy ha nem román futár hozza ki a bármilyen rendelést, az hazafias alapon visszautasítandó. Amellett, hogy hatalmas abszurd egy olyan országban vendégmunkások ellen uszítani, amely országból kábé hatmillió ember (köztük pár milliónyi potenciális munkaerő) hiányzik, sajnos meglett a hergelés negatív eredménye is.
Pár napra rá Bukarestben felpofoztak egy ázsiai származású futárt, aztán (mint kiderült, még ugyanaznap) Kolozsváron történt egy hasonló, ám brutálisabb támadás. A kolozsvári repülőtér közelében támadt rá egy vendégmunkásra egy 20 éves fiatalember és egy fadarabbal (dorong, husáng, léc, nem derül ki a hatósági nyilatkozatból, de a sérülések alapján nem pálca lehetett) ütni-verni kezdte. Az ütlegelést azután is folytatta, hogy áldozata leesett a földre (ez súlyosbító körülmény).
A hatóságok szerint a támadó 40 és 45 nap között gyógyuló sérüléseket okozott. Ráadásul az áldozat jelenleg kómában van, az orvosok nem tudják pontosan megmondani, túléli-e a támadást. A gyanúsítottat értelemszerűen 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték.
Mit lehet ehhez hozzátenni? Gratulálunk Dan Tanasă-nak az igen eredményes politikai tevékenységéért. Továbbá felhívjuk a saját sártengerével küszködő kormány figyelmét, hogy miután szépen elrendezte a megszorításokat, talán a szélsőséges vérugató nackópolitikusokkal is tehetne már valamit. Keserű iróniával írjuk: ígérjen nekik nagyobb fizetést, például, ha nem uszítanak többé. Ha már egyéb intézkedésre nem képes…
Maradjunk a szélsőséges vérnackóknál. Ugye, van ez az Új Jobboldal nevű széljobber-sovén banda. Akik 2015-ben pártot is alapítottak. Mint a Vasgárda szellemi örökösei. (Mondja valaki, hogy nincs demokrácia a mioritikus hazában.)
Nos, ez az önmagát pártnak nevező társaság bejelentette: tüntetést szervez a bukaresti főpolgármesteri hivatal előtt szeptember másodikán, kedden. És ha valaki azt hinné, hogy a vérugatók az oktatási megszorítások ellen tiltakoznak, vagy a multik adónövelése mellett, nagyot tévedne.
A banda ugyanazért tüntet, ami miatt Dan Tanasă úr a gyűlöletet hinti szanaszét: hogy a vendégmunkások menjenek Romániából haza, vagy amerre a szemük lát.
Mellesleg nem új dolog ez az Új Jobboldalnál: ha megnézi valaki a honlapjukat, láthatja, hogy a vérugató csapat átlag pár havonta tüntet valahol, vendégmunkások ellen, a szélsőséges nackók elleni büntetések szigorítása ellen, az LGBTQ-közösség ellen.
A keddi tüntetéssel kapcsolatban a SENS párt és az Elie Wiesel Holokausztkutató Intézet is tiltakozását fejezte ki. Mi sem értjük, miért kell ezeket az egyértelműen idegengyűlöletet fröcsögő szervezeteket tolerálni. A demokrácia ugyanis tudtunkkal nem azt jelenti, hogy mindenki azt csinál, amit éppen akar.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.