Bár alapvetően bízik benne, akárcsak Putyinban. A Brexitet pedig jó döntésnek tartja.
Donald Trump interjút adott a The Times nevű konzervatív brit napilapnak, az újság online kiadásán megjelent szövegben – amelyet Michael Gove volt brit igazságügyi miniszter készített a lap számára – beszélt többek közt az EU és a NATO szerepéről, a migrációs válságról, a Brexitről, az Oroszország elleni szankciókról és Angela Merkel menekültpolitikájáról is. Trump, szokása szerint, nem tartózkodott a sarkos állítások megfogalmazásától sem.
Trump szerint Nagy-Britannia „remekül teljesít majd” a brit EU-tagság megszűnése után. Kifejtette azt a véleményét is, hogy az Európai Unióban Németország a domináns hatalom, és Nagy-Britannia „bölcsen tette”, hogy a távozás mellett döntött. „Ha megnézzük az Európai Uniót, az tulajdonképpen nem más, mint Németország, alapvetően csak egy eszköz Németország számára. Ezért gondolom, hogy az Egyesült Királyság oly okosan cselekedett a kilépéssel” – fogalmazott.
Az amerikai-brit kétoldalú kereskedelmi megállapodás lehetőségéről szólva kijelentette: kormánya „nagyon keményen dolgozik majd” azon, hogy ez a megállapodás gyorsan és megfelelő formában létrejöhessen.
Ez azért fontos, mert Barack Obama, a távozó amerikai elnök tavalyi londoni látogatásán gyakorlatilag kizárta, hogy a brit EU-tagság megszűnése esetén Nagy-Britannia gyorsan kedvezményes kétoldalú kereskedelmi megállapodásra juthatna az Egyesült Államokkal. Obama annak idején kijelentette: Washington az Európai Unióval folytatott kereskedelmi tárgyalásokra összpontosítja figyelmét, Nagy-Britannia pedig „a sor végére kerül”, ha távozik az unióból.
Donald Trump viszont már az elnökválasztási kampányban hangsúlyozta, hogy ha bejut a Fehér Házba, akkor Nagy-Britannia „nem a sor végére, hanem a sor elejére kerül”.
Trump – konkrét időpont említése nélkül – elmondta, hogy találkozni fog Theresa May brit miniszterelnökkel, rögtön azután, hogy beköltözött a Fehér Házba, „és nagyon gyorsan összehozunk” egy megállapodást.
Trump szerint a NATO „elavult” intézmény, mivel sok-sok évvel ezelőtt alakították ki. „Alaposan megkaptam a magamét, amikor először mondtam, hogy a NATO elavult, de ez két napig tartott, aztán már azt kezdték mondogatni, hogy Trumpnak igaza van” – tette hozzá.
Trump a másik fő problémának azt nevezte, hogy sok NATO-tagállam nem vállal méltányos részesedést a védelmi kiadásokból, és ez szerinte „nagyon igazságtalan az Egyesült Államokkal szemben”. Hozzátette: jelenleg öt NATO-tagállam fordítja a hazai össztermék (GDP) 2 százalékában meghatározott összeget védelmi kiadásokra.
Trump kijelentette: azzal az alapállással kezdi elnöki tevékenységét, hogy megbízik Angela Merkel és Vlagyimir Putyinban is. „Majd meglátjuk azonban, hogy ez meddig tart. Lehet, hogy egyáltalán nem sokáig” – tette hozzá.
A német kormány menekültpolitikájáról Donald Trump kijelentette: „nagyon katasztrofális volt” Merkel döntése „ezeknek az illegális bevándorlóknak a korlátlan befogadásáról, akárhonnan jöttek is ezek az emberek (...) Ráadásul senki nem is tudja, hogy honnan jöttek”.
Trump szerint a Nyugatnak Szíriában kellett volna biztonsági övezeteket kiépítenie a menekültek számára, és ennek költségeit az Öböl menti országoknak kellett volna állniuk.
Az Oroszország elleni szankciókról szólva Trump egyenes utalást tett arra, hogy ha Putyin elnök késznek mutatkozik a nukleáris fegyverzet jelentős csökkentésére, akkor napirendre kerülhetne e szankciók felülvizsgálata.
Kijelentette: meg kell vizsgálni, hogy „lehetséges-e jó megállapodások elérése Oroszországgal”. Trump szerint ebbebeletartozik az is, hogy a nukleáris fegyverzetet „nagyon jelentősen csökkenteni kell”. „Oroszország nagyon megszenvedi a szankciókat, és én úgy gondolom, hogy (ebben az ügyben) történhet valami, amivel sokan jól járnának” – fogalmazott.
Trump szerint az iraki háború az Egyesült Államok egész történelmének „talán legrosszabb döntése volt, olyan, mintha köveket hajigáltunk volna egy méhkasba”. Elmondta azt is, hogy vejét, Jared Kushnert bízza meg hivatalosan a közel-keleti rendezés előmozdításával, és kérte a brit kormányt, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsában vétózzon meg minden olyan határozattervezetet, amely Izraelt bírálja.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.