Az „Emigránsellenes Brigád” tagja volt Ioan-Aurel Pop, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem leköszönő (és nagyon „magyarbarát”) rektora. Meg további 199 személy. Itt a nyilvános lista.
1985 februárjában történt, hogy Aristotel Stamatoiu altábornagy, a Ceaușescu-rezsim Külügyi Hírszerző Központjának (KHK) vezetője parancsba adta az összes alegységnek: frissítsék forrásaik (besúgóik) listáját és küldjék be azokat a 0503-as katonai egységbe (a KHK adattára). A 0225-ös katonai egység, amelynek feladata a román emigráció megfigyelése volt, 1985. május 13-án összeállította azon kollaboránsok listáját, akikkel a megadott dátumon kapcsolatban állt. A lista elkerült a Külügyi Hírszerző Központba, aztán jóval később, a forradalom után a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanácshoz (CNSAS), amely nyilvánosságra hozta.
Az úgynevezett „Antiemigrációs Brigád” feladata „a külföldi propagandaközpontok által a Románia Szocialista Köztársaság ellen irányuló ellenséges akciók kivédése” volt. A közzétett listán összesen 200 személy szerepel található (a besúgó neve, születési helye és ideje, szakmája és munkahelye), köztük olyan román nagyágyúké, akik szédületes karriert futottak be 1989 után (is). Nézzük a legeket:
1. Ioan-Aurel Pop (149. sz.), a Babeș–Bolyai Tudományegyetem leköszönő rektora, a Román Akadémia nemrég megválasztott elnöke. Egyetemi tanár, több európai akadémia tagja, a Románia Csillaga érdemrend (lovagi rang) kitüntetettje, Románia egyik legismertebb nacionalista történésze.

Ja, és rendkívüli magyarbarátságáról is híres: lásd itt, itt, itt, itt meg itt.
2. Cornel Nistorescu (122. sz.), a román sajtó egyik közismert figurája. 1989 előtt a Viața Studențească, a Scânteia tineretului és a Flacăra lapok szerkesztője volt, a forradalom után pedig az Evenimentul zilei (1997–2005) és a Cotidianul (jelenleg is) lapok vezetője.

Az idők során Nistorescu politikai köpönyeget is váltott: az Iliescu- és Năstase-rezsimek heves bírálójából a Szociáldemokrata Párt (PSD) nagy támogatójává vált.
3. Ion Coja (42. sz.), bölcsész, a Bukaresti Egyetem oktatója, szenátor (a Demokratikus Agrárpárt színeiben, 1992–1996), véres szájú román nacionalista, a Vatra Românească szélsőséges román szervezet oszlopos tagja.

Akit a romániai zsidó szervezetek bepereltek, mert nyilvánosan kijelentette: Romániában „nem volt holokauszt”.
4. Abraham Dorel (3. sz.), nagynevű szociológus, az 1990-ben alapított CURS (Románia egyik legjelentősebb közvélemény-kutató intézete) főrészvényese.
A lista hosszú (jó pár magyar név is van rajta, bár nem olyan messzehangzóak, mint a fentiek), itt lehet böngészni.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.