// 2026. november 2., hétfő // Achilles

Száz kilométer autópályát ígértek, a fele készült el

// HIRDETÉS

A pályaszakaszok nagy részét évekkel ezelőtt kellett volna felavatni.

A centenáriumi év alkalmából arról volt szó, hogy legalább 100 kilométer autópályát adnak át a forgalomnak idén Romániában. Az év végéhez közeledve egyértelműen megállapíthatjuk: nem jött össze.

A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) igazgatója, Narcis Neaga augusztusban még optimistán nyilatkozott a 100 kilométernyi autópálya megépítéséről, de immár vitathatatlan, hogy nem lesz belőle semmi. Viorica Dăncilă kormányfő december elején azt mondta, ha nem teljesül a terv, akkor az igazgatónak mennie kell a CNAIR éléről.

A korábbi nagyvonalú ígérgetések is folyamatosan dugába dőltek, így az sem számított volna túl nagy eredménynek, ha sikerült volna átadni 100 kilométert, hiszen a PSD több éves lemaradásban van a sztrádaígéretek teljesítése terén.

  • A Szászsebes–Torda sztrádából a 3-as és a 4-es szakaszt (összesen 28,7 kilométert) idén júliusban adták át a forgalomnak, valójában 2016-ban kellett volna megnyitni.
  • Az észak-erdélyi autópálya Gyalu és Magyarnádas közötti 8,7 kilométeres szakaszát szeptember végén adták át, miután elkészült az „elfelejtett” Szamos-híd, amely összekötötte a pályát a Gyalu és Aranyosgyéres közötti résszel. Ezt még a Bechtelnek kellett volna befejeznie.
  • December közepén pedig újabb 13,7 kilométeres szakasz készült el a A3-as, észak-erdélyi autópályából Radnót és Nyárádtő között, legalább három éves késéssel.

Ha összeadjuk ezen szakaszok hosszát – beleszámítva a bukaresti körgyűrűt a főváros egyik sugárútjával összekötő 6,5 kilométeres szakaszt –, kiderül, a tervezettnek alig több mint a felét, mintegy 60 kilométert sikerült átadni. Miközben a korábbi közlekedési miniszter tavaly még 156 kilométert ígért.

A 100 kilométer akkor jött volna össze, ha elkészül az A1-es jelzésű autópálya Lugos és Déva közötti 3-as és 4-es szakasza, amely újabb 43,2 kilométert jelentett volna, de annak átadását jövőre halasztották. Az építkezési terveket egy földcsuszamlás húzta át a Solymos nevű domb közelében. Az előre nem látható természeti eseményre hivatkozva Narcis Neaga is megúszhatja az elbocsátást. Bár ennek a szakasznak is 2016-ra kellett volna elkészülnie.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
Főtér

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló
Krónika

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló

Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Szám szerint 429: megvannak az összevonásra kijelölt községek
Székelyhon

Szám szerint 429: megvannak az összevonásra kijelölt községek

Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az ezerötszáznál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel.

// még több főtér.ro