// 2026. március 18., szerda // Sándor, Ede

Újabb 28 kilométeres autópálya-szakaszt adtak át Erdélyben

// HIRDETÉS

Az út Tordát Nagyenyeddel köti össze, 890 millió lejbe került.

A közúti infrastruktúráért felelős országos társaság (CNAIR) hétfőn este átadta az A10-es autópálya 3. és 4. szakaszához tartozó 28 kilométernyi útszakaszt, Torda és Nagyenyed között, azóta közlekedni is lehet rajta.

A vadiúj pályaszakaszra egy nagyenyedi csomópontnál lehet felhajtani, aztán Tordánál le. Szászsebes és Nagyenyed között továbbra is a DN1-es országúton zajlik a közlekedés, ugyanis az 1. és 2. autópályaszakaszok (mintegy 40 km) csak félig készültek el.

A kivitelezőnek, az olasz Tirrena Scavi vállalatnak nemrég még el kellett távolítania három kilométernyi aszfaltot a 3. szakaszon, ugyanis a bitumen az aszfalt felszínére került, ami negatívan befolyásolta az út állapotát. Mivel nem sikerült befejezni a 2. szakaszt, a 3. szakasz kábé három kilométernyi részét, illetve az enyedi kerülőutat átadják ugyan, de közlekedni nem lehet rajta. Az autópályára csak a Nagyenyed Torda felőli végén épített csomópontnál lehet felhajtani.

A Torda és Szászsebes közötti autópályát a kormány utólag engedélyeztette Brüsszellel, hogy azt is uniós pénzekből építsék meg, ugyanis összeköttetést teremt az Erdélyt majd átszelő két autópálya között. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
És azt tudja, ki a legnépszerűbb román politikus ma? Nem, nem ő…
Főtér

És azt tudja, ki a legnépszerűbb román politikus ma? Nem, nem ő…

George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt
Krónika

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett
Székelyhon

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett

Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Nicușor Dan román államfő is üzent az erdélyi magyaroknak március 15-én
Székelyhon

Nicușor Dan román államfő is üzent az erdélyi magyaroknak március 15-én

Nicușor Dan román államfő is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.

// még több főtér.ro