Igencsak feszült a légkör a Székely szabadság napja marosvásárhelyi rendezvényei előtt. És ebben a hatóságoknak nagyon nagy szerepük van.
Feszült hangulatban kerül sor a ma Marosvásárhelyre meghirdetett, Székely szabadság napja nevű autonómiapárti megmozdulásra, és az előzmények alapján kijelenthető: a feszülteséget ezúttal a román hivatalos szervek idézték elő. Először a város helyi rendőrségének parancsnoka, Valentin Bretfelean dobta be a köztudatba, hogy nem engedélyezik a város utcáin tervezett felvonulást, mivel a tavalyi megmozduláson románellenes jelszavakat skandáltak. Ezt követően valóban a felvonulás betiltására tett javaslatot, és csupán a székely vértanúk emlékművénél tervezett megemlékezés jóváhagyását pártolta, Dorin Florea polgármester pedig annak ellenére is hallgatott rá, hogy az eseményt szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, Izsák Balás külön közleményben szólította fel a résztvevőket az idegengyűlölő megnyilvánulások mellőzésére, elfogadhatatlannak nevezve azokat.
Bretfelean ráadásul mintha szerepet is tévesztett volna, mert pénteken már azt is meg akarta szabni, hogy mi ellen lehet és mi ellen nem lehet tüntetni. Úgy nyilatkozott ugyanis, hogy tudomása szerint a régiók kialakítása ellen kívánnak tüntetni, ám mivel az alkotmánymódosítás meghiúsulni látszik a kormányváltás miatt, az új kabinet nem fog bele a közigazgatási átszervezésbe, tehát fölösleges a tüntetés. Emellett arra hivatkozott, hogy a felvonulás akadályozná a forgalmat.
Bretfelean mindkét indoka cinikus, hiszen a magyar közösség számára kedvezőtlen régiósítás elve ellen akkor is lehet tüntetni, ha az történetesen nincs a kormány idei napirendjén, ráadásul a kormányfő jelezte, hogy a tervezett alkotmánymódosítást az új felállású kormánytöbbséggel is szeretné megvalósítani.
A forgalom akadályozása is igencsak mondvacsinált érvnek hat, hiszen egy megemlékezés, illetve tiltakozó megmozdulás rendszerint ilyen következményekkel is járhat, de a hatóságok – a szólás- és véleményszabadság tiszteletben tartásának elve miatt – rendszerint nem szoktak akadályt gördíteni az ilyen rendezvények elé, hiszen, hacsak a szervezők nem rosszhiszeműek, és a forgalom szándékos, hosszú időn át tartó akadályozása a céljuk, viszonylag rövid időtartamú, múló kellemetlenségről van szó.
Az SZNT viszont azt jelezte: miután a prefektúra arra hivatkozva hárította el a polgármester tiltó rendeletének megtámadását, hogy annak nincs közigazgatási hatálya, azt nem tekintik kötelező érvényűnek, így, ha nem is az úttesten, hanem a járdán, de megtartják a tervezett felvonulást.
A prefektus erre azzal válaszolt, hogy magát a rendeletet azért nem támadta meg, mert azt el sem juttatták hozzá, ezért nem tartotta magát illetékesnek, a tiltást azonban hatályosnak tekinti, így törvénytelennek bélyegezte a felvonulást.
Ez is nehezen tekinthető egyébnek egyszerű kifogásnál, ürügynél a megmozdulás betiltásának jóváhagyására, hiszen egy ilyen horderejű, etnikai konfliktussal fenyegető ügyben a prefektusi hivatalnak valamilyen módon meg kellett volna szereznie a dokumentumot, hogy érdemben nyilatkozhasson róla.
Jelen állás szerint úgy tűnik, a hatóságok mindent megtesznek annak érdekében, hogy a legkevésbé se legyen barátságos a közeg a mai megmozduláson, az ily módon mesterségesen feszültté tett légkörben pedig könnyen megtörténhet, hogy valóban konfliktus robban ki, és az erőszakos cselekmények sem kizárhatók, főleg abban az esetben, ha valakik azokat szándékosan ki is akarják provokálni.
Kérdéses amúgy, hogy magán a rendezvényen hányan vesznek majd részt. A hétfői időpont miatt előfordulhat, hogy nem tud mindenki eljutni a helyszínre, aki szeretne részt venni a megmozduláson, de távol lakik, ezért például a szervezők részéről nem biztos, hogy szerencsés volt a március 10-i időponthoz ragaszkodni.
A kérdés az, hogy a szervezők mennyire veszik komolyan azt, hogy elejét vegyék a románellenes megnyilvánulásoknak, és minden esetleges konfliktust megakadályozzanak. A szándékosan gerjesztett feszültség közepette a magyar félen múlik, hogy semmilyen, esetleges provokációnak ne üljenek fel a résztvevők, és ne bocsátkozzanak szóváltásba vagy tettlegességig fajuló konfliktusba. A tét az, hogy a tiltásokkal és a cinikus nyilatkozatokkal provokálni akaró hatalom semmiképpen se hivatkozhasson arra a romániai és a nemzetközi közvélemény előtt, hogy bármilyen konfliktust a magyarok kezdeményeztek.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.
Orosz szabotázsakciót akadályoztak meg a román hatóságok. Egy volt alkotmánybíró nem érti, mit kell annyit lovagolni a 10 ezer eurós nyugdíjakon. A Salrom szerint a kormányfői ellenőrző testület félrebeszél.
Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.
A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.
Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.
További híreink: keményen megbüntettek egy TikTokon hőbörgő Georgescu-rajongót, Marcel Ciolacu pedig egy kényelmes megyei tanácselnöki bársonyszékben pihenné ki a korábbi fáradalmakat.
További híreink: keményen megbüntettek egy TikTokon hőbörgő Georgescu-rajongót, Marcel Ciolacu pedig egy kényelmes megyei tanácselnöki bársonyszékben pihenné ki a korábbi fáradalmakat.
Úgy néz ki, kivonul Romániából a Carrefour. Továbbá: irdatlan mennyiségű száraztésztát importálunk feleslegesen.
Úgy néz ki, kivonul Romániából a Carrefour. Továbbá: irdatlan mennyiségű száraztésztát importálunk feleslegesen.
Román kamionsofőr rombolt le egy 1783-ban épült spanyol vízvezetéket. Aranysakálok téphettek szét egy Hargita megyei pásztort.
Román kamionsofőr rombolt le egy 1783-ban épült spanyol vízvezetéket. Aranysakálok téphettek szét egy Hargita megyei pásztort.
A rahovai tömbházrobbanás érintettjei felháborodtak, mert az állam a lakások újjáépítését és bérbeadását tervezi. Továbbá: egy kocsiszínről elszabadult villamos okozott közúti balesetet Aradon.
A rahovai tömbházrobbanás érintettjei felháborodtak, mert az állam a lakások újjáépítését és bérbeadását tervezi. Továbbá: egy kocsiszínről elszabadult villamos okozott közúti balesetet Aradon.
Orosz szabotázsakciót akadályoztak meg a román hatóságok. Egy volt alkotmánybíró nem érti, mit kell annyit lovagolni a 10 ezer eurós nyugdíjakon. A Salrom szerint a kormányfői ellenőrző testület félrebeszél.
Orosz szabotázsakciót akadályoztak meg a román hatóságok. Egy volt alkotmánybíró nem érti, mit kell annyit lovagolni a 10 ezer eurós nyugdíjakon. A Salrom szerint a kormányfői ellenőrző testület félrebeszél.
Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Csak minden hatodik romániai lakás rendelkezik katasztrófák elleni biztosítással. Medvetámadás nyomait találták egy idős férfi holttestén.
Csak minden hatodik romániai lakás rendelkezik katasztrófák elleni biztosítással. Medvetámadás nyomait találták egy idős férfi holttestén.
Indul a 2025-ös állami lombikbébiprogram. Őrizetbe vette a rendőrség a lánya tanárát bicskázással fenyegető alvilági figurát.