// 2026. február 2., hétfő // Karolina, Aida

Sürgeti a DNA-t a volt miniszter felvezetésébe belehalt rendőr családja

// HIRDETÉS

Sok volt a tanú és a titkosított dokumentum – válaszolta a DNA. Több mint két év telt el a baleset óta.

Azért húzódott el a Bogdan Gigină rendőr halálának ügyében indított nyomozás, mert várni kellett bizonyos dokumentumok titkosságának feloldására, illetve mert a felek igen nagy számú tanú kihallgatását kérték – állítja az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA). Azt követően közölte ezt a DNA, hogy a rendőr családja keresettel fordult a legfelső bírósághoz, hogy sürgesse meg az ügyben folytatott vizsgálatot.

A vádhatóság pénteki közleményében rámutat, a dosszié iktatását követően 

  • megvádolták Gabriel Oprea volt miniszterelnök-helyettest, 
  • a General MPM Impex Kft. vállalatot, 
  • illetve ennek ügyvezetőjét, Petre Mazilut, 
  • műszaki szakértői vizsgálatnak vetették alá a balesetben érintett járművet, 
  • és kihallgattak több mint hatvan tanút, akik közül többet az érintett felek javaslatára idéztek be 

– érvel a DNA. A vádhatóság szerint öt közintézménynél kérvényezték bizonyos, államtitkot és szolgálati titkot tartalmazó dokumentumok titkosságának feloldását, mely folyamat csak 2018 januárjában zárult le. Az ügyben indított bűnvádi eljárás még folyamatban van – teszi hozzá a DNA közleménye.

Bogdan Gigină rendőr családja azért fordult keresettel a legfelsőbb bírósághoz, mert kifogásolja, hogy túl hosszúra nyúlik az ügyben indított nyomozás. A szolgálatteljesítés közben, balesetben elhunyt rendőr hozzátartozói gyakorlatilag azt kérik a bíráktól, sürgessék meg a DNA által az ügyben folytatott vizsgálatot.

A per első tárgyalását február elsejére tűzték ki.

A család ügyvédje pénteken azt mondta, két év és három hónap telt el a rendőr életét követelő baleset óta, és a szülők úgy vélik, ez észszerű időtartam a vizsgálat lefolytatására. A keresetben azt kérik, a bíróság szabjon meg egy legfeljebb három hónapos határidőt a nyomozás lezárására.

2016. december 6-án a DNA gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolta meg Gabriel Oprea volt miniszterelnök-helyettest, belügyminisztert Bogdan Gigină rendőr halálának ügyében. Ugyancsak gondatlanságból elkövetett emberölés miatt zajlik a nyomozás a baleset helyszínén munkálatokat végző cég vezetője, Petre Mazilu, valamint a munkacsoport vezetője, Adrian Corcodel ellen. 

A DNA szerint 2015. október 20-án este Bogdan-Cosmin Gigină rendőr közúti balesetben végzetes koponya- és agysérüléseket szenvedett. A baleset pillanatában az áldozat Gabriel Oprea akkori belügyminiszter gépkocsiját felvezető motoros rendőrként teljesített szolgálatot, 

miközben Oprea Cotroceni negyedbeli lakására tartott.

A baleset pillanatában Gigină 84 km/órás sebességgel közlekedett, a sötétség és eső miatt rossz látási körülmények között, így nem vette észre az úttesten ideiglenesen, a General MPM Impex Kft. által elhelyezett akadályokat. 

A vádhatóság szerint Gabriel Oprea volt az, aki hivatali tekintélyével rábírta a rendőrt, hogy nagyon gyorsan hajtson, ami halálos balesetéhez vezetett.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Erich von Däniken, a vendégek a világűrből, a fantázia és a piramisok

Fall Sándor

Az, hogy nincs bizonyíték földönkívüliek múltbeli látogatásaira, még nem jelenti automatikusan azt, hogy ez nem következett be. Vagy mégis? Meghalt a paleoasztronautika atyja.

A bécsi újévi hangversenyt is elérte az ostoba identitárius kultúrharc szele

Szántai János

Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Sólyom István

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Bocsássa meg nékünk a Doomnezeu, ezt a koncertet sem hagyhattuk ki

Sánta Miriám

Az Úr hangját (is) tolmácsolta súlyos riffekkel és dicsőséget sugárzó dallamokkal a román rockzenei szcéna hívőit és hitetleneit egyaránt megszólító doom metál formáció.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Víz és csatornázás nincs, de a polgármester helikopterrel furikázik az egyik erdélyi faluban
Krónika

Víz és csatornázás nincs, de a polgármester helikopterrel furikázik az egyik erdélyi faluban

Sajátos ellentétre derült fény a 166 fős lakosságú Krassó-Szörény megyei Temesfőn: miközben az alapvető szolgáltatások is hiányoznak, a polgármester luxus közlekedési eszközt használ.

Mágnásból elvtárs – Petru Groza rendkívüli élete
Főtér

Mágnásból elvtárs – Petru Groza rendkívüli élete

Nagypolgári ügyvédből és sikeres üzletemberből a magyarokkal is barátkozó kommunista kormányfővé válni RKP-tagság nélkül? Ennél kacifántosabb dolgok is kiderültek Gróza Péterről az MCC kolozsvári képzési központjában.

Ezúttal már bejelentett tüntetésen vonultak utcára Csíkszeredában az adóemelés ellen
Székelyhon

Ezúttal már bejelentett tüntetésen vonultak utcára Csíkszeredában az adóemelés ellen

Kivonultak az elégedetlen adófizetők szombaton Csíkszereda főterére, hogy így jelezzék: tiltakoznak a magas adók ellen. Ez már a második megmozdulás a hargitai megyeszékhelyen a szerdai „flash-mob” után.

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Székelyhon

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

// még több főtér.ro