// 2024. október 5., szombat // Aurél
botrááány!

Simion az új Șoșoacă – megnyakászott egy minisztert a parlamentben

Az energiaügyi tárca vezetője éppen beszédét mondta, amikor az AUR-vezér odament hozzá.

George Simion, az AUR társelnöke egyre nagyobb marhaságokat csinál. Legutóbb ugye hazugságon kapták, mivel azt állította, részt vett az európai konzervatív vezetők madridi csúcstalálkozóján, pedig nem is, sőt, kidobták onnan. Na de most a tettek mezejére lépett és fizikai agressziót követett el a kormány egyik tagja ellen. Az USR egyszerű indítvány nyújtott be korábban Virgil Popescu energiaügyi miniszter ellen, a képviselőház plénuma erről vitázott hétfő délután, a tárcavezető pedig éppen a szónoki emelvényen mondta el álláspontját ismertető beszédét, amikor Simion felállt a helyéről, fellépett a miniszter mellé a pulpitusra, jól megszorította a nyakszirtjét és a karját és öt centiről, többször is beleordította az arcába, hogy „Tolvaj vagy!” Mire Popescu azzal válaszolt, hogy „Oroszországba önnel!”. Simion a teremből folytatta a tolvajozást, végül a miniszter azzal zárta le a szóváltást, hogy „Ostoba vagy”. A méltatlan jelenetnek az ülésvezető vetett véget, aki felszólította Simiont, hogy hagyja abba, majd berekesztette az ülést és összehívta a házbizottságot a helyzet megvitatására. Ezután a házvezetés úgy döntött, folytatják a plenáris ülést. Virgil Popescu később a Facebookon közölte, hogy bűnvádi feljelentést tesz George Simion ellen. A videón a 4. percnél kezdődik a jelenet:

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Modern szolgasorsban Székelyföldön
Főtér

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro