Készülnek arra az eshetőségre, ha az illegális bevándorlók Románia felé indulnak.
Sátortábort építettek a román hatóságok a Romániába érkező migránsoknak a Temes megyei Kunszőlős falu határában - közölte vasárnap a Digi 24 hírtelevízió.
A Nagykomlós községhez tartozó Kunszőlős a román-szerb államhatár szomszédságában fekszik, mintegy húsz kilométerre a magyar-román-szerb hármashatártól. A hírtelevízió által bemutatott képsorokon mintegy ötven kék színű katonai sátor látható, amelyeket a csendőrség és a határrendészet egységei őriznek. A hírtelevízió kommentárja szerint a sátortábor felépítésével a román hatóságok arra az esetre készülnek, ha a bevándorlók Románia felé próbálnák megkerülni a kerítéssel védett magyar-szerb határt. A televízió tudósítója megállapította, hogy Románia megerősítette határai védelmét a térségben.
A televízió helyi lakosoktól arról értesült, hogy a határőrség az elmúlt napokban több határsértőt is elfogott, akik között menekültek is vannak. Valamennyiüket visszaküldték Szerbiába. Hivatalosan a hatóságok sem a sátortábor építését, sem a határsértőkről szóló értesüléseket nem erősítették meg.
A román belügyminisztérium szombaton azt közölte, hogy Temes megyében egy gyakorlat keretében ellenőrzik a román hatóságok műveleti válaszadási képességét, tekintettel a szomszédos országokban tapasztalt bevándorlási hullámra.
A Digi 24 hírtelevízió által megszólaltatott Miroslav Taşcu Stavre, a nemzetközi kapcsolatok szakértője nem tartotta szerencsésnek, hogy folytatódnak a diplomáciai pengeváltások Románia és Magyarország között. Hozzátette, ha Romániába is eljutnak a Nyugat-Európába tartó bevándorlók, ők csak Magyarországon át távozhatnak az országból. Ehhez pedig a román és a magyar hatóságok közötti együttműködésre lenne szükség.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.