A belügyi illetékesek azonban ezt nagyon nem díjazták.
Egyre jobban megtizedelődik a belügyminisztérium alkalmazottainak állománya, miután egymás után, ráadásul nagy számban kapcsolják le a korrupcióellenes jogszabályokat meglehetősen lazán kezelő munkatársakat.
Most éppen Temesváron történt ilyen eset: a belügyminisztérium Korrupcióellenes Főosztályának (DGA) munkatársai hétfőn reggel a helyi gépjármű-bejegyzési hatóságra látogattak.
De nem azért, hogy baráti csevejt folytassanak kollégáikkal, hanem azért, mert kiderült, hogy azok saját zsebre dolgoztak.
Mint kiderült, a gyanú szerint vesztegetés fejében odahatottak, hogy a nekik csúszópénzt fizető ügyfelek gépkocsijait gyorsított eljárással jegyezzék be a forgalomba.
Az ügyészek szerint dossziénként 20 és 100 lej közötti összeget kértek, összesen 384 alkalommal, így négy hónap alatt mintegy 100 000 lejt gyűjtöttek össze.
Összesen tíz alkalmazottal szemben merült fel a korrupció gyanúja, őket be is vitték kihallgatásra a Temes megyei törvényszéki ügyészségre.
Leleplezésük kevesebb mint két héttel azt követően történt, hogy Botoșani-ban összesen 15 közlekedési rendőrt kapcsoltak le, miután kiderült, hogy csúszópénz fejében futni hagyták a közlekedési kihágást elkövető autósokat.
Ugyanezért nem sokkal korábban 25 Szeben megyei közlekedési rendőr ellen is eljárás indult.
És akkor még ott van a Suceava megyei, több millió eurós jogosítványbiznisz, amelynek a főszereplői a csúszópénzért fejében vizsga nélkül is jogsit adtak azoknak, akik hajlandóak voltak kellőképpen mélyen a zsebükbe nyúlni.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.